Toborozzák a telepeseket az első Mars-kolóniára, amely a tervek szerint tíz év múlva már lakott lesz. De akik belakják a Marsot, a Földre már nem térhetnek vissza.
Augusztus 31-én zárul a jelentkezés a holland Mars One program első, 2022 szeptemberében induló expedíciójára, amelynek költségeit abból fedezik, hogy valóságshow-ként közvetítenek minden mozzanatot, a kiválasztástól az utazáson át a marsi életig. Pár hónap alatt több mint százezren jelentkeztek. Közülük 28-40 telepesjelöltet választanak ki, ők a marsi telep pontos földi másán, teljes elzártságban kezdik meg a 8 évig tartó felkészülést és a kiképzést. Minden második évben elzárják őket a külvilágtól – ekkor még van „visszaút”. De négyen a hét hónapos, miniatűr űrkabinban eltöltött út végén már egy robotok által modulokból felépített telepre érkeznek meg 2023- ban – és örökre ott is maradnak. Jelenleg ugyanis nem rendelkezünk a visszaúthoz szükséges technológiával, és ez még 50 évig valószínűleg így lesz, de az emberi test egy idő után amúgy is alkalmazkodik a Mars 38 százalékos gravitációs mezejéhez. Megváltozik a csontok sűrűsége, így válva alkalmatlanná arra, hogy a Föld gravitációs erejéhez visszaszokjon. Bár a legtöbb ember inkább a fél lábáról mondana le, mint hogy élete hátralévő részét egy olyan rideg bolygón élje le, ahol a videohívást is csak egy irányba lehet kezdeményezni, az irreverzibilis vállalkozás tömegeket hozott lázba. Különösebb feltétel nincs, nem kell kutatónak, mérnöknek lenni. Mindössze a betöltött tizennyolcadik életév és a kérlelhetetlen elhivatottság kell.
Ha sikeres a landolás, az első telepesek máris munkához látnak: ki kell építeniük a modulok közötti összeköttetést, napelemeket telepítenek és üvegházakat építenek, ahol növényeket termeszthetnek. Az első csapattal valószínűleg rovarokat is küldenek majd, táplálkozási céllal, a későbbiekben azonban várhatóan nagyobb állatok is eljutnak a bolygóra. A Nagy Testvér viszont már az első telepesekkel ott lesz: kamerák figyelik majd az asztronautákat, akiknek életét valóságshowként lehet a Földön nyomon követni.
A négy telepest minden második évben újabb négy követi. Az úttörők személyenként 50 négyzetméteres lakóteret kapnak, és egy 200 négyzetméteres közös teret is. A háló- és dolgozószobák, valamint a nappali is felfújható lesz. Ha az asztronauták elhagyják az egységet, egy speciális Mars-ruhát kell majd hordaniuk. Szabadidejüket úgy tölthetik el, mint egy átlagos földlakó: de mivel egy-egy internetes oldal betöltése egy órába is telhet, ezért családtagjaikkal csak előre felvett videoüzenetekben kommunikálhatnak. A sikeres Mars-kutatás egyik alapfeltétele lenne az utódnemzés is. Ám jelenleg nincsenek adatok arról, hogy egyáltalán lehetséges-e a Marson teherbe esni, és mennyire veszélyes egy gyermek kihordása, vagy mekkora esélye van a túlélésre az újszülöttnek. Az utazásra nemzetközi csapatot kíván összeállítani a MarsOne, így valószínűleg nem fognak párok költözni a vörös bolygóra, de hogy ott mi történik, azt a Földről már nem lehet kontrollálni.
Elméletben talán nem is tűnik annyira elviselhetetlennek a jövendőbeli marslakók élete. Ám a bolygó engesztelhetetlen környezet, ahol a legkisebb hiba elkövetése is fatális következményekkel járhat. A Mars ridegségén talán egy 2014 októberére jósolt aszteroida becsapódása változtathat. Annak, hogy a 2013 A1 jelzésű üstökös eltalálja a Marsot, egy a kétezerhez az esélye, ám ez az űrkutatási körökben igen jó esélynek számít. Amennyiben bekövetkezik, melegebb, vizesebb környezet jöhet létre a bolygó felszínén, ennek során a légkörbe kerülő anyagok miatt erős üvegházhatás lépne fel, ami a bolygó fokozatos melegedésével járna.
Annak ellenére, hogy a költségvetési támogatás tavalyi megnyirbálása miatt a NASA több programot kénytelen volt leállítani, az Egyesült Államok sem tétlenkedik: egy hónapja jelentették be, hogy ki az a 8 új űrhajós, 4 nő és 4 férfi, akit a távolabbi célpontok eléréséhez választottak ki 6100 jelentkezőből. A 34 és 39 év közötti kutatók és katonák közül kerülhetnek ki azok, akik az Orion nevű űrhajóval először lépnek majd egy kisbolygó vagy egy másik bolygó, konkrétan a Mars felszínére. Rajtuk kívül a NASA-nak 49 aktív űrhajósa van, a legutóbbi 9 fő 2011-ben vizsgázott, de még nem repült. Közülük a fiatalabbaknak van a legnagyobb esélye arra, hogy ők is szóba jöhessenek a Mars-utazásnál.
A NASA ugyanakkor megfontoltabban halad: Scott Kelly űrhajós 2015-ben a megszokott 6 hónappal szemben egy egész évet tölt a Nemzetközi Űrállomáson, és ezzel lehetővé teszi a tartós súlytalanság emberi szervezetre gyakorolt hatásának tanulmányozását. Az űrhajósokkal végrehajtandó Mars-program egyik első lépéseként azt tervezi a NASA, hogy 2025-ben elfog és eltérít egy aszteroidát. A Mars-utazásnak egyelőre komoly akadályai vannak. Például még nem épült olyan űrhajó, amely képes lenne egy irányban 7 hónapig repülni, ráadásul az eddig a Marsra vitt 1 tonnával szemben az emberi életfeltételek kialakításához legalább 40 tonna teher szállítását kellene megoldani, és az sem világos, hogy az emberi szervezet hogyan reagál majd az utazás közben kapott sugárzásra.
Kalandorok ne kíméljenek!
Szabó Kata
Sok szempontból az ember tűréshatárait feszegeti egy leszállás nélküli Mars-utazás is: az eddigiekhez képest sokkal hosszabb az út, amely sugárzással terhelt, és a bezártságot, a családtól való távollétet is csak a legelhivatottabbak bírják hosszú távon. A három évvel ezelőtti moszkvai Mars–500 űrszimuláció az eddigi legnagyobb léptékű nemzetközi kísérlet volt, amely azt vizsgálta, hogyan viselkedik egy szélsőséges környezetben élő, elszigetelt csoport. Három orosz, két európai és egy kínai kiválasztott önkéntest zártak be 520 napra egy speciális kísérleti kamrába, hogy szimuláljanak egy teljes, de leszállás nélküli utazást a Marsig és vissza. A nemzetközi kísérletben részt vett dr. Ehmann Bea és dr. Balázs László, akik az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetében működő Űrkutató csoport tagjai. Mint azt lapunknak elmondták, ezek a vizsgálatok ma már nem elsősorban a pszichológiai „tanulságokra” fókuszálnak, hanem arra, hogyan lehet kezelni a fellépő zavarokat. Előre tudni lehet ugyanis, hogy a csoport legtöbb tagjának felborul majd az alvásritmusa, egyesek pedig depressziósak lesznek.
A magyar résztvevők az izolációban fellépő időérzék felborulását és a csapatszellem, a közösséghez és a küldetéshez való elköteleződés folyamatának alakulását is vizsgálták a legénységi kommunikáció alapján. A távlati cél az, hogy a majdani bolygóközi űrutazások során a földi irányítás folyamatosan képes legyen észlelni és kezelni a küldetést veszélyeztető pszichológiai jelenségeket.
A szimuláció során sem orvosi, sem pszichológiai szempontból nem merült fel olyan probléma, ami miatt meg kellett volna szakítani a kísérletet. Valószínűleg ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a legénység tagjai a rájuk irányuló nemzetközi figyelem közepette mindent megtettek annak érdekében, hogy az esetlegesen felmerülő konfliktusokat békésen elsimítsák. A kísérletben egy családi háznyi területen élt együtt a hat önkéntes, mindegyikőjüknek volt saját kis „kuckója”, élettere. Egy majdani Mars-utazás során az űrhajó ennél kisebb lesz.
A legfontosabb elvárás egy hosszú űrutazásra induló asztronauta esetében a mentális és érzelmi kiegyensúlyozottság mellett, hogy akár életveszélyes körülmények között is képes legyen magas szintű munkateljesítményt nyújtani. A tapasztalatok szerint az élménykereső személyiségek vállalkoznak a legnagyobb eséllyel az ilyen jellegű „kalandokra”. Nekik életük álma egy ilyen expedíció, ezért a bezártságot, a család távollétét és a többi nehézséget is sokkal könnyebben viselik, erőt ad nekik, hogy olyasmit csinálnak, amit előttük még senki.
Magyar űrkishatalom
A hazai űrkutatás legnagyobb teljesítménye a Központi Fizikai Kutató Intézetben (KFKI) kifejlesztett Pille sugárdózismérő műszer, aminek egyik első példányát magával vitte a Szaljut–6 űrállomásra Farkas Bertalan. A Miskolci Egyetemen fejlesztették ki az űrkemencét; a Bajai Obszervatórium a műholdak követésében szerzett érdemeket; az ELTE kutatócsoportja holdkőzeteket, meteoritokat vizsgál, a Műegyetemen fejlesztették ki a Masat–1 miniműholdat és a Puli Space Technologies „műve” a Holdra szánt robotjármű. Azért hazánk nem űrnagyhatalom: jó, ha 300 megszállott kutató vett, vesz részt az imént felsoroltakban.
A Magyar Űrkutatási Irodában 3-5 ember ldolgozik. Az iroda vezetője, dr. Both Előd szerint a legfőbb cél, hogy Magyarország végre az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagja legyen. Mivel a külföldi pályázati pénzekről az ESA dönt, a belföldi pályázatok pedig 3 éve megszűntek, a hazai tudósok maguk keresik a lehetőségeket. Pedig több magyar öregbíti a NASA-nál hazánk hírnevét. Kárpáti Gábornak, a NASA főmérnökének a ’80-as években az első munkája egy olyan eszköz volt, amely megállapította, hogy csökken az ózonréteg. A 26 éves Krammer Anett a NASA űreszköztervezője. Kovács Réka ösztöndíjas gyakornok, miként Juhász Márton András is; utóbbi a mozgássérülteket segítő találmányával nyert pályázatot, most egy technológiai programban vehet részt a NASA-nál.
Nem új keletűek a magyar sikerek: Szebehely Viktor kiemelkedő szerepet játszott a ’60-as évek Apollo-programjában. Dr. Garami Zsolt a Szojuz rakéták űrutazóin végzett vizsgálatokat a felkészülés során. Pavlics Ferenc 1969-ben lett a fő felelőse az első holdjáró tervezésének. A légfizikus Miskolczi Ferenc 2006-ban azért hagyta ott a NASA-t, mert az nem engedte közölni a jelenleg elfogadott üvegházhatás-elméletet cáfoló eredményeit. Egy magyar nevét viseli a NASA sugárhajtású kutatóintézetének pasadenai auditóriuma is: az éppen 50 éve elhunyt Kármán Tódorét, akit Amerikában a légierő védőszentjének neveznek, és a rakétatechnológiában, a szuperszonikus repülésben, valamint a hiperszonikus űrhajózásban is elévülhetetlen érdemeket szerzett. (CS. A.–V. G. P.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!