Akikre büszkék vagyunk! - Sebes léptekkel halad a legrangosabb filmes elismerés felé a Saul fia. Oscar-díjra jelölték Nemes Jeles László filmjét a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, ahol négy másik alkotással (Mustang – Franciaország, Theeb – Jordánia, A kígyó ölelése – Kolumbia, A War – Dánia) verseng.

 
A film az Oscar-jelölt idegen nyelvű filmek ötös listáján! - A Saul fia alkotói budapesti sajtótájékoztatójukon - Fotó: Marjai János, MTI

A Saul fia a kilencedik magyar nagyjátékfilm, amelyik valaha is eljutott az Oscar-jelölésig a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Utoljára 1989-ben volt példa erre Szabó István Hanussen című filmje révén (a rendező Mephisto című alkotása viszont el is nyerte az Oscar-díjat, 1982-ben) – vagyis 26 év után ismét közel kerültünk ahhoz, hogy magyar film kapja a legrangosabb filmes elismerést. Csütörtökön Los Angelesben az Amerikai Filmakadémia elnöke, Cheryl Boone Isaacs, két világhírű rendező, Guillermo del Toro és Ang Lee, valamint John Krasinski színész jelentette be az idei Oscar-díj jelöltjeit, 24 kategóriában.

A bejelentés után a Saul fia alkotói Budapesten közvetlen hangulatú, vidám sajtótájékoztatót tartottak az Uránia moziban, amelyre a Golden Globe-szobrot is magukkal hozták. A filmet Magyarországon erős antiszemita támadás érte az interneten, amire Nemes Jeles László rendező csupán ennyit jegyzett meg: olyan, mintha felvennénk egy hangversenyt, összevágnánk a köhögéseket, és csak azt hallgatnánk.

Azt már a cannes-i díjeső óta rebesgetik, hogy a Saul fia eljut az Oscarig is. A filmet Európa-szerte vetítik, és látható Kanadában is.

Az Amerikai Egyesült Államokban pedig hamarosan több száz mozi vetíti, ugyanis az egyik legnagyobb filmforgalmazó, a Sony Pictures Classics vette „szárnyai alá” – a cég csak a marketingjére költ dollárszázezreket.

A film a következő hónapokban eljut Japánba, Brazíliába, Thaiföldre és az Egyesült Királyságba is, összesen 80 országban vetítik majd.

Röhrig Gézát, a Saul fia főszereplőjét Madridban értük utol telefonon. A spanyol fővárosban január 15-től vetítik a Saul fiát, és a bemutatón ő képviselte a filmet. Hamarosan Rómába és Varsóba repül, szintén a film premierjére, Budapestre várhatóan január végén érkezik. Röhrig azt mondta, hogy bár a vörös szőnyeg nem az ő világa, sem a vele járó mosolygás, kezdi megszokni a promócióval járó rengeteg utazást. De abból sem csinált nagy felhajtást, hogy a Golden Globe-gálán világsztárokkal ült egy teremben, egy asztalnál. Ahogyan fogalmazott: nem hozta lázba sem Lady Gaga, sem Leonardo DiCaprio. „Pontosan úgy viszonyulok hozzájuk, mint bárki máshoz” – tette hozzá Röhrig Géza.

A Saul fia sikerei folytatódhatnak a következő hónapokban, hiszen tucatnyi jelölést kapott a film különböző fesztiválokon és szakmai szervezetektől, így a hangmérnök, Zányi Tamás, valamint a smink- és maszkrészleg vezetője, Forgács Böbe is díjazott lehet. Zányit ráadásul felkereste egy amerikai hangmérnök, aki hangtant is oktat, hogy tananyag lehessen a film.

Február elején Nemes Jeles László rendező és Erdély Mátyás operatőr Los Angelesbe utazik, ahová a producerek is követik őket még az Oscar-díj átadója előtt. Mindeközben a rendező már a következő forgatókönyvén dolgozik a Sault is jegyző Clara Royerrel – I. világháborús történet lesz, Budapesten játszódik, és már keresik a főszereplő huszonéves hölgyet.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia 1929 óta ítéli oda az Oscar-díjakat – jelenleg 24 kategóriában. Az akadémia határozza meg a jelöltek listáját, tagjai szavaznak a legjobbakról. A technikai kategóriákban három, a többiben öt jelöltet neveznek meg. Az akadémia különböző tagozatai a saját területükön adhatnak le jelöléseket, de minden Akadémia-tag jelölhet a Legjobb film kategóriában. A második fordulóban minden tag minden kategóriában szavazhat. Az eredményeket rendkívüli titoktartás mellett összesítik és őrzik a díjátadás pillanatáig.

 

TUDTA, HOGY...? 
Az első televíziós Oscar-díj-közvetítés 1953-ban volt, milliók nézték a díjkiosztót. A szobrot George Stanley készítette: először agyagba öntötte, majd bronzba, utána pedig 24 karátos arannyal vonta be.

 

Magyar Oscar-díjasok
• Rózsa Miklós zeneszerző: Ben Hur (1959), Elbűvölve
(1946), Double Life (1947)
• Kertész Mihály rendező: Casablanca (1944)
• Trauner Sándor látványtervező: A legénylakás (1961)
• George Cukor rendező: My Fair Lady (1964)
• Joseph Kish látványtervező: Bolondok hajója (1965)
• Zsigmond Vilmos operatőr: Harmadik típusú találkozások (1978)
• Rófusz Ferenc rendező, animáció: A légy (1981)
• Szabó István: Mephisto (1982)

 

A Saul fia Oscar-esélyei.
Nemes Jeles alkotását favorizálja a Variety, a Hollywood Reporter, az AwardsCircuit és a Deadline szakmai lap. Bár a magyar alkotás kapta eddig a legtöbb szakmai elismerést, a mezőny erős. Legnagyobb rivális a francia–török Mustang című film, amely az év felfedezettjeként Európai Filmdíjat is kapott. A kategóriában a magyar és a jordán (Naji Abu Nowar) az első nagyjátékfilmes rendező. A Saul fia esélyeit növelheti, hogy Nemes Jeles László radikálisan új látásmóddal közelítette meg a holokauszt témáját.

 

Nézők számokban:
A Saul fia a héten elérte a 100 ezres nézőszámot a hazai mozikban. A magyar mozik – köztük multiplexek – újra műsorra tűzik a filmet. 2013-ban a Coming out, 2014-ben a Megdönteni Hajnal Tímeát című film szárnyalta túl a 100 ezres határt, idén a Liza, a rókatündér produkált 126 ezres nézettséget, 110 ezreset az Argo2. A 2005-ben forgatott Sorstalanságot 450 ezren látták eddig.
(Forrás: Magyarországi Filmforgalmazók Egyesülete, Magyar Nemzeti Filmalap)

 

– Az Oscar-díjakat idén 88. alkalommal február 28-án osztják ki a hollywoodi Dolby Színházban.
– Az Amerikai Rendezők Céhe idén először hirdette meg a legjobb elsőfilmesek kategóriát, amelynek jelöltjei között van Nemes Jeles László is. A díjat február 6-án adják át.
– Az Amerikai Filmoperatőrök Társaságának Spotlight Award nevű kategóriájában Erdély Mátyás, a Saul operatőre is verseng. A díjakat február 14-én adják át.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!