Tovább szűkülhet idén a rendelhető tankönyvek köre, a magánkiadók termékei legkésőbb 2018-ban kikopnak a piacról, engedély hiányában. Pedig az „egy tankönyv” elve a tanárok szerint is hibás, a kísérleti tankönyvekkel pedig gyerekek tízezreit teszik tesztalannyá.
Közeledik a tankönyvrendelési időszak az iskolákban, de a tanárok ma még csak találgatják, hogy vajon szerepelni fog-e a listákon az a könyv, amiből ők szeretnének tanítani. Erre egyre kisebb az esély, pedig a magánkiadók tankönyveire még mindig nagy lenne az igény: a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (TANOSZ) adatai szerint a magánkiadók részesedése tavaly 27,1 százalék volt, vagyis sokan még mindig az ő tankönyveiket rendelték az idei tanévre, pedig ez igencsak meg volt nehezítve. A végleges rendelést ugyanis az intézményvezetőknek és a fenntartónak is jóvá kell hagynia, és tavaly előfordult: leszóltak a tankerületből, ha nem az állami könyveket választották.
Vagyis a pálya igencsak lejt az állami kiadó könyvei felé, és a választási lehetőségek egyre szűkülnek, ugyanis 2018. augusztus 31-én lejárnak az utolsó magánkiadói tankönyvek engedélyei is, amit még 2013-ban kaptak meg öt évre.
Ekkor várhatóan véglegesen kifutnak ezek a közismereti könyvek a jegyzékről, és kizárólag az állami kiadó, vagyis az OFI és az állami kézbe került, egykori Apáczai és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó termékei maradnak.
Annál is inkább, mert amíg korábban a tankönyv-engedélyeztetés saját kezdeményezésre (és kockázatra) történt, ma már csak miniszteri felhívásra lehet megkezdeni az akkreditációs folyamatot.
Ilyen felhívást viszont a közismereti tantárgyak esetében a magánkiadók az utóbbi négy évben nem kaptak, ezekből kizárólag állami tankönyvfejlesztés folyik. Ebben az évben még valószínűleg felkerülhetnek a listára a még engedéllyel rendelkező magánkiadói könyvek, de ha a törvény nem változik, a 2018 szeptemberében induló tanévben már egyáltalán nem lesz más lehetőség a közismereti tárgyak esetében ezeket választani.
Macerás ügyek
Így a magánkiadóknak a tankönyvpiac
egy kis szelete marad, a nyelvkönyvek
mellett például a nemzetiségi, a
szakmai, esetleg hittan-, vagy speciális
nevelési igényű gyerekeknek szóló
könyveket fejlesztenek. „Ezekkel az
állam nem foglalkozik, mert macerás.
Költséges őket kifejleszteni és alacsony
példányszámban jelennek meg. Ezeknek
a fejlesztése egy normális országban
kifejezetten állami feladat lenne,
hiszen nem éri meg őket megcsinálni,
de kötelező, hiszen annak a kevés
gyereknek létszükséglet” – teszi hozzá
Kereszty Péter, a TANOSZ elnöke.
A magánkiadók jelenleg egyfajta alvó
üzemmódban működnek és kivárnak,
és szorgalmazzák, hogy a 2018. augusztusi
határidőig változzon a törvény.
A tartós tankönyvek kivezetése az 1-2.
osztályból kedvező fejleménynek tűnik,
de nem biztos, hogy gyökeres változást
jelez.
A hivatalos kormányzati kommunikáció
szerint a tankönyvpiac központosítására
azért volt szükség, hogy egy
gazdaságosabb rendszert hozzanak
létre, így a gyerekek olcsóbban juthassanak
a könyvekhez. Még ha az utóbbi
kritérium meg is valósul, a rendszer
rendkívül pazarló és drága a TANOSZ
elnöke szerint. „Abból az összegből,
amennyiből az állam kifejleszt egyetlen
könyvet, egy magánkiadó egy egész
portfóliót átdolgoz, vagy több tankönyvet
készít, munkafüzettel, tanári kézikönyvvel.
Óriási pénzek folynak el,
nem tudjuk pontosan, hova.”
Gyerekeken kísérleteznek
„A kísérleti tankönyv még nem tankönyv, nem is lehetne annak nevezni. Be lehetne vinni néhány iskolába, de most gyerekek tízezrein kísérleteznek” – mondja Kereszty Péter az iskolák mintegy felében használt könyvekről.
Egy általunk megkérdezett pedagógus ezekkel a kísérleti könyvekkel dolgozik alsó tagozatban – matematikát és környezetet tanít belőlük. Leginkább a környezetismeret-könyvnél van az az érzése, hogy túl gyorsan „dobták össze”, amelynek következtében átgondolatlan a felépítése, még akkor is, ha vannak benne jó ötletek. „Másodikban még nem tudtam, hogy mi lesz a harmadikos és negyedikes könyvekben. Azóta kiderült, hogy olyan témák maradtak ki, amiket én fontosnak tartottam volna tanítani, csak abban reménykedtem, hogy később majd felbukkan valamelyik könyvben” – mondja a tanító. A könyv szerinte nem természettudományos, hanem inkább humán szemlélettel lett összeállítva. Nagyon sok benne az olyan téma, például a kommunikáció vagy az emberek viselkedésével kapcsolatos információk, amik ugyan nagyon fontosak, de ennek következtében a földrajz, a biológia visszaszorul.
A matematikával kevesebb a problémája, de ez főleg annak köszönhető, hogy láthatóan a piacon már korábban jelen lévő könyvekből állították össze a feladatokat, viszont így a két állami tankönyv (az Apáczai Kiadóé és a kísérleti) szemléletében és felépítésében is elég hasonló. A pedagógusnak alapvető problémái vannak azzal, ahogy ezek a könyvek bevezetik a gyerekeket a matematikába, nagyon sok az ugyanolyan feladat, ezért használ fénymásolatokat és más segédanyagokat is. A rossz PISAeredmények óta sok szó esik arról, hogy a sematikus feladatok helyett nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a problémamegoldó szemléletre, és bár a kísérleti tankönyv próbálkozik ezzel, nem mindig jó megközelítéssel. „Lehetne érdekesebb problémákat felvetni. Egy feladat nem attól lesz életszerű, hogy a hupikék törpikék által megtett távolságot kell kiszámolni, hanem attól, hogy matematikailag érdekes a probléma. Szerintem ez jobban motiválja a gyerekeket” – érzékelteti a szemléletbeli különbséget a tanár, aki szerint szintén az a fő gond a kísérleti könyvekkel, hogy egyszerre túl sok gyereken tesztelik.
Ráadásul az „egy tankönyv” elve szerinte is hibás, az lenne a jó, ha mindenki a stílusához, habitusához, személyiségéhez illő módszert választhatna, így tudná a gyerekeknek továbbadni tudását, meggyőződésből. És bár úgy gondolja, a tankönyvpiac szabályozása helyénvaló, az évtizedek alatt felhalmozódott értékeket félredobni súlyos hiba és önkényesség.
A legkevesebbet azok a hibák ártanak, amelyek általában nagy nyilvánosságot kapnak a sajtóban. A tanárok ezeket a kiragadott részeket egyszerűen átugorhatják vagy sajtóhibának minősíthetik. De a nem túl látványos, strukturális vagy szemléletbeli problémák sokkal alattomosabbak, mert lehet, hogy csak néhány év múlva derül ki, milyen károkat okozhatnak. „A gyerekek érzékelik, hogy az általam adott fénymásolt anyagokon matematikailag izgalmasabbak a feladatok. Ha biztosítják a gyereknek a felfedezés élményét, akkor megbecsülve érzik magukat, kis tudósként mélyülnek el az ismeretekben. A kísérletiek esetében ezt a fajta alaposságot és felelősséget még nem érzem, pedig a tankönyv hosszú távon is meghatározhatja az adott tantárgyhoz való hozzáállásukat, nem mindegy, hogy mit adunk a kezükbe” – mondja a pedagógus.
Apró sikerként értelmezik a tanárok, hogy egy rendeletmódosításnak hála, a kormány kivezeti az általános iskolák első két osztályából az úgynevezett tartós tankönyveket. Az eredeti ötlet szerint a gyerekek ezeket a tanév végén visszaadják az iskolának, hogy a következő évben egy másik diák használhassa őket. Ennek azonban van egy fontos feltétele: nem szabad beleírniuk, és jó állapotban kell visszaadniuk a könyveket. Ez pedig a tanárok szerint egy irracionális elvárás a 6–8 évesekkel szemben, ráadásul nagyon megnehezíti az oktatásukat, hogy nem írhatnak a könyvekbe. Ezért a legtöbb szülő eddig is úgy döntött, hogy inkább megveszi a könyveket, noha a tartós könyv ingyen járt volna nekik. Harmadikban és negyedikben ennek ellenére még marad a tartós tankönyv, amibe kizárólag ceruzával írhatnak a gyerekek, így következő évben a radírozástól „kiszőrösödött”, ittott szamárfüles kötetekből tanulhatnak az utánuk jövők.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!