Vérfürdőtől tartanak a nyugat-európai fővárosokban, miután a szír hadsereg átfogó támadást indított Aleppóban szombaton hajnalban.

 
Az erőszak ellen tüntetnek egy Aleppóhoz közeli településen

A kormányerők tankokról és helikopterekről is lőtték a város lázadók által ellenőrzött egyes kerületeit. A nemzetközi hírügynökségek beszámolói szerint a lázadók szűk utcákba szorultak vissza, de ők azt állítják, hogy visszaverték a szárazföldi támadást, és több tankot is megsemmisítettek. Sokan attól tartanak, hogy a mostani ostromnak minden eddiginél több áldozata lesz, ugyanis Aleppo több mint 2 milliós lakosságával Szíria legnagyobb városa, amelynek neve az európaiak számára leginkább a keresztes háborúk bevehetetlen erődjeként csenghet ismerősen, mindaddig, amíg Szaladin el nem foglalta.

A tavaly március óta tartó polgárháború az emberi jogi szervezetek szerint eddig legalább 18 ezer áldozatot követelt. Aggodalomra ad okot, hogy a Basar el-Asszad vezette rezsim nemrég beismerte, vegyi fegyverei is vannak. Bár hangsúlyozták, csak külföldi támadás esetén vetik be a tömegpusztító fegyvereket, saját népük ellen nem fogják őket használni, elég beszédesek a júniusi halálozási adatok. A konfliktus legvéresebb hónapjában 7 ezer szíriai halt meg, ebből több mint 3 ezren civilek voltak.

Nemzetközi beavatkozásra egyébként nincs sok esély, az ENSZ Biztonsági Tanácsa az orosz és kínai tiltakozás miatt többszöri próbálkozásra sem tudott komolyabb szankciókat bevezetni, hogy távozásra bírják Asszadot. Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár is hiába próbált meg közvetíteni a szemben álló felek között, hatpontos béketervét a kormány névleg elfogadta, de nem teljesítette az abban foglaltakat. Az ENSZ megfigyelő missziója sem tudott érdemi munkát végezni. A küldöttség vezetője, Robert Mood vezérezredes szerint csak idő kérdése, mikor bukik meg az Asszad-rezsim.

A lázadók valóban sikeresek voltak az utóbbi időben. Nemcsak több városban vették át az irányítást, hanem július 18-án a damaszkuszi kormánynegyedben végrehajtott robbantásos merénylettel négy magas rangú tisztviselőt is megöltek, többek között Asszad sógorát és a védelmi minisztert is. De hogy meddig lesznek képesek nyugati segítség nélkül kitartani, kérdéses.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!