… A B betűs Országban éppen ASMÜ van – az Alkotmány Soros Módosításának Ünnepe. Az Állam Vezetőjét ebben az Országban rövidítve ÁVO-nak* hívják, ő az, aki az Alkotmányt módosítgatja, hatalmi jogosítványát meg-meghosszabbítgatja – és csak vezeti-vezeti az országot. Mert nincs az Államban senki más, aki képes lenne elvezetni. A nép természetesen boldog, jól mulat az ünnepen, a kormányról és a parlamentről nem is beszélve. Ezért aztán ÁVO minden alkalommal, ha módosít az Alkotmányon, valami születésnapszerűt rendez a rezidenciáján – meghívót kapnak a legjobbak legjobbjai, hogy ünnepi pohárköszöntőket mondjanak, énekeljenek, táncoljanak, valamint, hogy ki mivel csak tudja, azzal ajándékozza meg ÁVO-t.
Azért, hogy az Alkotmány Soros Módosításának Ünnepén jelen lehessenek a Vezető rezidenciáján, a legjobbak legjobbjai között emberfeletti küzdelem folyt, vadállatokhoz méltó marakodás tört ki, de Klaudzia Lvouna, bár modell volt, énekes, táncos és szépség, e viszálykodásban sosem vett részt, mert esélye sem volt a győzelemre. De ezúttal az ünnepség rendezője, vagy ha úgy akarják, szertartásmestere Sztasz Cjanykouszki volt, aki váratlan gesztust tett, és búcsúzóul VIP-meghívót küldött ÁVO-tól Klaudzia Lvounának.
– Ajándékot pedig szerezzen neki a nagyfarkú macskád – mondta Sztasz olyan közönségesen, hogy Klaudzia Lvounának elment a kedve az egésztől.
– Te miért szomorkodsz? – érdeklődött Artúr, és amikor Klaudzia Lvouna elbeszélte neki, milyen közönséges volt a szertartásmester, elgondolkozott, körülszimatolt, és megkérdezte:
– És miért ne lehetnék én az ajándék? Persze nem vagyok angóramacska, sem sziámi, csak egyszerű kandúr, bolyhos farokkal, átlagos szőrzettel, de a macskagyökér-kivonatot pohárkából iszom, és a mancsaimat egymásra rakom… Adott esetben azt sem hagyom ki, hogy mondjak valamit, és okos képet vágjak hozzá… A kandúrok amúgy is a filozófusokhoz hasonlatosak. Én is vennék egy kismacskát, ha nem volnék itt saját magamnak.
– A férjem vagy, hogyan ajándékozhatnálak el? – szontyolodott el ettől a butaságtól Klaudzia Lvouna, de Artúr emlékeztette a csizmás kandúrról szóló mesére, akit többször is elajándékoztak, de mindig visszatért a gazdájához. Klaudzia Lvouna végre megértette, ha egy ilyen bölcs macskát feláldoznak, és valakinek odaajándékoznak, azt csakis a Vezetőnek adhatják az Állam épülésére.
– Na, nézzük meg, mibe csomagoljunk téged – méregette Artúrt. – Csak nem húzhatunk a farkadnál fogva…
Körbenéztek, keresgéltek, és a kanapé alatt találtak egy poros zsákot, amelyik az első elnökválasztás óta hevert ott, Artúr ebbe ugrott bele. Klaudzia Lvouna bekötötte a zsák száját egy piros szalaggal.
– Köss hozzá egy zöldet is – szólt rá Artúr a zsákból –, hátha felvonnak majd a rezidencia fölé.**
– Te a zsákon is keresztüllátsz? – vágott le egy zöld szalagot Klaudzia Lvouna Icskéria*** köztársasági zászlójából. Artúr ezzel a zászlóval járt mindenféle felvonulásra, gyűlésre meg tüntetésre. Klaudzia Lvouna gyanút is fogott, hogy Artúr csecsen. De Artúr megmutatta neki, hogy milyen egyszerűen alakítható át a csecsen zászló akár az itteni államivá, akár pedig az itteni nemzetivé, és Klaudzia Lvouna belenyugodott, hogy Artúr csupán furfangosságában olyan, mint egy csecsen, egyébként egyszerűen nemzeti-demokrata.
– Én átlátok mindenen – válaszolt Artúr. – Ezért vagyok kandúr...

–

* Az eredeti belorusz szövegben utalás a KGB-re.
** A történelmi (és jelenleg ellenzéki) belorusz zászló a fehér-piros-fehér, míg a Belarusz Köztársaság hivatalos zászlaja a piroson és fehéren kívül még zöld színt is tartalmaz.
*** Az elbeszélés keletkezésének idején (2000) az el nem ismert csecsen állam hivatalos neve „Icskéria Csecsen Köztársaság” volt. Zászlaja zöld alapon fehér-piros-fehér csíkos.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!