Álmok a valóság peremén

„Az álom, bár nem valóság – mondja Háy János –, de mégiscsak a valóság italából töltekezik vagy a valóságot itatja az elkövetkező napokon.” Persze nagy kérdés, hogy mit tekintünk valóságnak. Hadvezérek, királyok, császárok évezredeken át istenektől jövő üzenetnek hitték az álmokat, és annyira bíztak bennük, hogy álomfejtők tanácsai nélkül neki sem láttak az országot, világot érintő döntéshozatalnak. A keleti tanok szerint az álomvilág egyfajta párhuzamos valóság, amelyben a testtől időlegesen eltávolodott lélek kalandozik, hogy, sokszor rébuszokban ugyan, mégis evilági segítséget nyújtson a „bajba” jutott egyszer élőnek. Egyes muszlim népek a mai napig azért viselnek turbánt, hogy megvédjék szellemüket a betolakodóktól vagy az álombéli utazás során való eltévedéstől, a maszájoknál pedig tilos felébreszteni az alvót, nehogy a kóborló lélek elveszítse a testet.

A tudomány, leegyszerűsítve, azt mondja, hogy az álomban a fantázia kiszabadul az elvárások kontrollja alól, és az elme vakációra megy. Amikor tehát tudósok, művészek álomban született ötleteikről vagy utólag beteljesedő, megjósolt jövőről számolnak be, a tudományos álláspont szerint nem Istennel kommunikálnak, csupán a szokványos gondolkodástól eltérő módon túrják fel emlékezetraktárukat, nyitják ki félelembugyraikat.


Puszta kombinatorika

Még maga Carl Gustav Jung is úgy tartotta, hogy az álmok időnként előrevetítik a jövőbeli történéseket.

Emlékirataiban elmeséli egy álmát, melyben hideg északi szél söpör végig Európán. Minden jégbe borul, az emberek elpusztulnak, a fagy kiirtja a növényzetet. 1914 júniusában járunk, két hónappal az első világháború kitörése előtt. Micsoda prófécia, mondják sokan azóta is, ám ha figyelembe vesszük, hogy Jung nyilván rendszeres újságolvasó volt, a háborút idéző álom már nem is tűnik annyira misztikusnak. Richard M. Coleman álomkutató szerint kombinatorika és kalkuláció az egész, csak amikor tudattalanul tévedünk a matematika eme területeire, agyunk olyan dolgokra is képes, melyekről éber állapotban fogalmunk sincs. Ennek megfelelően pusztán a véletlennek tulajdonította, amikor megálmodta egy sportesemény végeredményét, sőt még azt is tudta előre, hogy milyen taktikát fog alkalmazni a győztes csapat egyik játékosa. Coleman szerint, ha belegondolunk, hogy hány szurkolót foglalkoztat egy-egy elkövetkező mérkőzés, valamint, hogy mennyit álmodik egy sportrajongó a várva várt eseményről, hány játékos van egy csapatban, és a végeredménynek hányféle kombinációja lehetséges, simán elképzelhető, hogy lesznek, akik megálmodják a végeredményt.

Pontosabban az adatok és tények álombeli felsorakoztatása után az agyuk öntudatlanul kikalkulálja azt. Ahogyan Jungé a háborút vagy Abraham Lincolné az ellene végrehajtott merényletet, melyet többször is megálmodott 1865. április 14-e előtt. Saját magát látta besétálni a Fehér Házba, ahol gyászolókkal és őrködő katonákkal körülvett ravatalt talált. A katonák egyikét kérdezte, ki halt meg. „Az elnök. Meggyilkolták” – hangzott állítólag a válasz. Lincoln alkalmi testőre és életrajzírója, Ward Hill Lamon elbeszélése szerint az USA első embere elkövetett egy nagy hibát: többeknek is mesélt az álomban megjelent próféciáról, ötletet és alkalmat kínálva ellenségeinek.


Isten közbeszól

Akadnak olyan esetek is, amikor valaki egyáltalán nem foglalkozik a mindennapok során későbbi álma tárgyával. Ránézésre nincs háttéranyag, mégis nagy pontossággal jelenik meg előre a közeljövő valamely eseménye. Tudják, amikor a nagymama megálmodja, hogy másnap villám csap a kedvenc gyümölcsfájába, a sohasem lovizó szomszéd tippet kap tétre, számra, befutóra, vagy Pataky Attilát elviszik az ufonauták.

Egy a század közepén fénykorát élő német színésznő, bizonyos Christine Mylius például tizenkét éves kora óta álmodott valót. Először azt látta, hogy a testvére egy tóban úszik, és tudta, hogy ez a jelenet az Alpokban játszódik. Három héttel később a nővére Bajorországban belefulladt egy helyi forrástóba. A színésznő élete során 2439 álmát jegyezte le Hans Brender, a freiburgi Parapszichológiai Intézet munkatársának segítségével – az álmok többek között megjósolták anyja és fia tragikus halálát, barátai, rokonai öngyilkosságát. Rendszeresen előre látta, hogy hetekkel később mi lesz az újságok címlapján – az Apolló-katasztrófát például már 1967. január 4-én, három nappal a tragédia bekövetkezte előtt borítóra álmodta. Ő maga Istent gondolta éjszakai látomásai mögött, mellyel jó néhányan voltak így a világtörténelem alakulása során.

Nagy Konstantin császár például 312-ben, életének egyik meghatározó csatája előtt kapott fentről segítséget. Álmában a vele szemben álló sereg kétszer olyan erős volt, mint az övé, és igencsak nyugtalanította a gondolat, hogy másnap nagy valószínűséggel ő is a csatatéren leli halálát. Ám éjjel meglátogatta egy angyal a kereszt jelével, és azt mondta: „E jelben győzni fogsz.” A császár azonnal kereszteket festetett a katonái pajzsára, másnap pedig győzelmet aratott a csatatéren. Nem maradt hálátlan, ezt a kis „elnyomott szektát” gyorsan a birodalom vallásává tette. De gondolhatunk a bibliai József történetére is, aki álomfejtő képességével és a hét szűk és hét bő esztendő megjövendölésével levette az egyiptomi fáraót a lábáról, Nostradamus is rendre a fennvalóval kommunikáló álmai alapján jövendölt és Jeanne d’Arc is Istentől valónak vélt álmokat látott. Bár a történelemtudomány szerint tőle a skizofrénia sem állt távol.


Yesterday, Terminátor és a Google

Életrajza szerint a 23 éves Paul McCartney álmában talált rá a világ egyik legismertebb slágere, a Yesterday dallamára 1965-ben. Ébredés után azonnal a zongorához ült, hogy rögzítse a hangsort. Nehezen hitte, hogy álmában vadonatúj dalt szerzett, így eleinte aggasztotta, hogy tudat alatt ugyan, de lopta valahonnan. Egy hónapon át nyomozott zenésztársai körében, ismerős-e számukra a dal, csak utána döntött úgy, hogy jogot formálhat rá. A Guinness Rekordok könyve szerint azóta több mint 3000 feldolgozását vették már fel, a BMI nevű lemezcég pedig azt állítja, hogy az Egyesült Államokban, csak a 20. században több mint hétmillió alkalommal játszották a rádiók. Alkotóművészek egyébként számtalanszor merítenek álomból ihletet: James Cameron egy betegség miatti lázálomnak köszönheti a Terminátor figuráját, Mary Shelley egy lidércálomnak Frankensteint, Larry Page pedig egy alvás közbeni sugallatnak a Google-t. 1996 egyik éjjelén hirtelen arra ébredt, hogy beléhasított: mi lenne, ha az egész világhálót le tudnánk tölteni számítógépekre? Azonnal jegyzetelni kezdett, arról győzködve magát, hogy az ötlet működőképes. Akkor ugyan még nem a kereső foglalkoztatta, viszont később ennek az álomnak a hatására jutott el ahhoz az algoritmushoz, amely a mai napig a leghatékonyabb internetes találati rendszer alapja. 
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!