#metoo – Vége a hallgatásnak – Magyarországon is társadalmi kérdéssé dagadt Harvey Weinstein amerikai producer szexuális zaklatási ügye. Pontosabban az, hogy egyre több zaklatást elszenvedett nő áll ki a nyilvánosság elé világszerte és idehaza is (az ő internetes bejegyzéseik mellett szerepel a címbeli #metoo kifejezés, amely magyarul azt jelenti: engem is).

 
Illusztráció "Amikor vége a hallgatásnak" című cikkünkhöz - Sárosdi Lilláról a fotót Kollányi Péter (MTI) készítette


A magyar színészek közül elsőként Sárosdi Lilla írta meg közösségi oldalán, hogy kezdőként szexuális aktusra akarta kényszeríteni egy máig aktív rendező. Később meg is nevezte Marton Lászlót, a Vígszínház rendezőjét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárát, aki visszautasította Sárosdi állításait.

A magyar színházak egymás után határolódnak el az erőszak minden formájától, de az egyetem például annak ellenére sem függeszti fel Martont, hogy száznál is több egykori és jelenlegi hallgatójuk követeli ezt az interneten. (Pénteki lapzártánk után érkezett a hír: Marton László úgy döntött, felfüggeszti tanári tevékenységét az egyetemen, majd a vígszínházi főrendezői posztjáról is lemondott – további részletek itt – a szerk. )

Amióta Sárosdi Lilla (képünkön) kiállt a nyilvánosság elé, egyre több magyar színésznő (köztük Földes Eszter, Sándor Erzsi, Fon Gabi) csatlakozik hozzá, és állítja: szereposztó dívány itthon is létezik. Vannak, akik jelezték: készek a bíróság előtt is elmondani, mit tett velük a rendező. Mindezt azután, hogy kiderült, Marton perre megy, hogy igazát bizonyítsa. „Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére” – írta Marton. Kérdés persze, hogy 20 év után mit kezd a bíróság az üggyel (ha ugyan eljut oda).

Schilling Árpád rendező, Sárosdi Lilla férje ugyancsak a Facebookon állítja: köztudomású, hogy sokan rendszeresen visszaélnek a hatalmukkal a művészvilág nagyjai közül. A színházi és filmes munka során gyakran kerülnek színésznők, de akár színészek is kiszolgáltatott helyzetbe, amikor megalázzák őket, ezzel is azt vizsgálva, mennyit bír az illető, képes-earra, hogy a legvalóságosabb reakciót, a kamera számára szükséges életszerűséget hozza – írja Schilling. „Ezenfelül ismert az a gyakorlat is, hogy a hatalommal (…) rendelkezők a nekik kiszolgáltatott (…), többnyire fiatal színésznőket, táncosnőket, de akár színészeket és táncosokat is szexuális szolgáltatásra, kedves viszonzásra kényszerítik, avagy vezetik rá” – fogalmaz Schilling.

A magyar színházak közül elsőként a Katona József Színház reagált. Közleményükben azt írták: a Katona több mint 30 éves fennállása alatt nem fordult elő zaklatási ügy, de ha ilyen eset tudomásunkra jut, természetesen nem maradhat következmények nélkül.

A Víg először csak annyit közölt, egyetért a Katona közleményében foglaltakkal. Később azonban – valószínűleg érezve a helyzet komolyságát – fontosnak tartotta leírni, hogy: „A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik”.

A pszichológus szerint az ügy legfontosabb tanulsága, hogy a nyilvánosság segíthet feldolgozni a traumát az azt elszenvedőknek.

„Egy hollywoodi újságírónő mondta, hogy Weinsteint nem azért rúgta ki a cége, mert megtudta, hogy mi történt, hanem mert mi megtudtuk. A nyilvánosságra került ügy vállalhatatlan – magyarázza Virág György. – Ezért is a legfontosabb beszélni, beszélni, beszélni róla. A hallgatás, az, hogy a bajoddal egyedül maradsz, egyéni és társadalmi szinten is traumatizál. Hogy nyilván csak veled történik meg az, ami megtörténik, és biztosan azért, mert megérdemled” – teszi hozzá. Addig jó, amíg van legalább egy ember, aki kiáll, és elmondja, mert ahhoz már lehet csatlakozni. „Miért tud egy puskás ember sakkban tartani ötven másikat, amikor tiszta sor, hogy egyszerre csak egyet tud lelőni, és a többi szétszalad? Mert senki nem tudja, ki lesz az az egy. És senki sem indul meg elsőnek. Minden változás úgy kezdődik, hogy egy ember megindul” – mondja a pszichológus

Virág szerint most a politikán a sor, hogy engedve a társadalmi nyomásnak (ha valóban létezik ilyen), meghozza a szükséges döntéseket. A politika világos szándékait jelezné, ha a parlament ratifikálná az Isztambuli Egyezményt, a szexuális erőszak áldozataival kapcsolatos állami kötelezettségekről. Vagy ha Magyarországon is létezne államilag létrehozott vagy támogatott szervezet, amely segíti a szexuális erőszak áldozatait.

Egy másik pszichológus, Bánki György a közösségi oldalán ír az ügy kapcsán. Ő is a politika felelősségét hangsúlyozza, de más összefüggésben.
„Azt hiszem, azért is van nálunk önmagán túlmutató energetizáltsága a #metoo kampánynak, mert Magyarország maga is szereposztó dívánnyá változott. Aki kényezteti a narcisztikus együttműködés rendszerét, szerephez juthat. Aki nem, az elhullik vagy lemarad. A tanárt, aki kormánykritikusat posztol, nem alkalmazzák a szakközépiskolában.
A pályázó, aki nem valakié, reménytelen helyzetből indul. A filmbiztos kisétál az étteremajtóba, és megnyugtatja a rendezőt, hogy megvan a pénz. Akinek van egy rádiója, amiben bármiről lehet szó, adja csak szépen oda. Aki »jól elvan« ebben, abban is munkál a szégyen, vagy ha még ezt nem tudja, mert ehhez idő kell, akkor a frusztráció és az ellenségeken lecsapolható keserves düh” – írja Bánki.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!