A líbiai polgárháború alatt úgy tartották számon, mint eltűnt újságírót, aki Moammer Kadhafi valamelyik börtönében rohad valahol – ha még él egyáltalán.

 
Matthew Vandyke: a fegyvere nem játék

Ez részben igaz is: Matthew Vandyke hat hónapot töltött egy tripoli börtön magánzárkájában. De a 32 éves amerikai férfi nem azért ment márciusban Líbiába, hogy az Arab Tavaszról tudósítson – hanem azért, hogy maga is beálljon a felkelők közé harcolni. „2008-ban másfél hónapot töltöttem Tripoliban, és nagyon jó barátokra tettem szert. Aztán amikor februárban kitört a forradalom, és hallottam, hogy a rezsim öli az embereket, akkor idejöttem, hogy segítsek nekik” – mondja egy tripoli hotelben, ahol az új kormány akkor helyezte el, amikor a főváros felszabadulásakor kijöhetett végre a börtönből.

Vandyke története elég hihetetlenül hangzik. Fogvatartói azt hitték róla, hogy a CIA-nak dolgozik. Nem is csoda, tekintettel azokra a videofelvételekre, amiket a birtokában találtak, amikor március 13-án Brega városa mellett három felkelő társával együtt elkapták egy kadhafista támadás során. Az amerikai nem hajlandó elmondani, pontosan mi volt a felvételeken, és azt sem, hogy pontosan milyen tevékenységet végzett a felkelőkkel – azt mondja, nem akar ártani a forradalomnak. De elszólásaiból kiderül, hogy bár konkrét ütközetben nem vett részt – ahhoz túl hamar elfogták –, gyakorlatilag minden egyébbel támogatta a felkelő ügyet. Lőszeresládákat cipelt, felderítésben vett részt, segített a fegyverekhez egyáltalán nem értő harcosoknak megtanulni egyik-másik eszköz használatát. Mivel Irakból és Afganisztánból is tudósított korábban, nem volt híján az ilyen ismereteknek. És sajnos mindezt rögzítette kamerájával.

„Óriási bajban voltam. A kadhafisták még csak nem is vallattak. A videó olyan volt, hogy egyszerűen nem volt mit kérdezni. Közölték, hogy soha többet nem fogom látni a hazámat” – mondja az alaposan lefogyott Vandyke, akit láthatóan megviselt a fogság. Az idegei nincsenek túl jó állapotban. Nyugtalan, sokat beszél, ismétli önmagát, nehezére esik koncentrálni, és állandóan aggodalmaskodik. Nem CIA-ügynöknek, inkább csak egy kicsit lököttnek tűnik. „Az első 85 napban egy körülbelül két méterszer másfél méteres zárkában voltam, egy kis lukkal a plafonon. Próbáltam naptárat vezetni a falon, és amikor láttam a többi karcolás alapján, hogy messze én töltöttem ott a legtöbb időt, elkezdtem aggódni. Semmi hírt nem kaptam a külvilágból. Nem tudtam, hogy a NATO beavatkozott a felkelők oldalán. Azt hittem, Kadhafi nyert, nekem pedig végem van” – mondja. Az első napokban ráadásul valakit kínoztak a felette lévő cellában, és azt kellett hallgatnia, ahogy a szerencsétlen sikoltozik.

„Eleinte csak ültem, és a falat bámultam. Aztán elkezdtem fel-alá járkálni, hogy kifárasszam magam. Aludni jó volt, mert lehetett álmodni. A rémálom mindig akkor kezdődött, amikor felébredtem, és láttam, hogy még mindig a börtönben vagyok. Az étellel és a bánásmóddal nem volt baj. A gond az volt, hogy egyedül voltam. Nem volt mit csinálni, nem volt mit olvasni. Majdnem beleőrültem. Egy idő után a tejesdobozokat olvastam, sajnos főleg franciául voltak. Egyszer volt egy olyan, amin hét nyelven volt a felirat – azt megőriztem, mint ritka kincset.”

„Egy idő után sikerült magamat meggyőznöm, hogy majd fogolycsere útján kiszabadulok. De ez csak önáltatás volt. Aztán attól kezdtem el félni, hogy Barack Obama kicsit olyasféle elnök, mint Jimmy Carter volt, és Kadhafi biztosan nem veszi komolyan. És akkor megijedtem, hogy te jó ég, itt leszek a következő elnökválasztásig” – mondja, a végére még el is mosolyodik.

Azzal próbálta magában tartani a lelket, hogy kitalálta: hitelrontási pert indít a líbiai diktátor ellen, ha kiszabadul. „Biztos voltam benne, hogy telekürtöli a világsajtót azzal, hogy én egy amerikai kém vagyok. A történelem legnagyobb hitelrontási perét vizionáltam, és azt mondogattam magamnak, csak jussak ki innen, milliomos leszek.” Amikor Tripoli augusztus végén elesett, a börtönőrök elmenekültek, és Vandyke kiszabadult – igaz, amikor a foglyok elkezdték leverni a lakatot a cellájáról, először azt hitte, az őrök jönnek érte, hogy kivégezzék. „De mindenki azt kiáltozta, hogy Kadhafinak vége. Pár társammal együtt elszaladtunk. Elmentünk az egyik fickóhoz enni. Az utcán akkor még lőttek” – mondja. „Másnap továbbmentünk egy felkelőhöz. Elhajtottunk egy épület előtt, amiről azt mondták, az egyik börtönőré. Valaki odanyújtott egy géppisztolyt az egyik fickónak, aki jól megszórta vele az üres épületet. Aznap este pedig láttam az anyámat, ahogy a CNN-nek nyilatkozik, hogy milyen boldog, hogy kiszabadultam.”

Vandyke még mindig nyakig benne van az ügyben. Nem is akar hazamenni addig, amíg Líbia teljesen fel nem szabadul, és meg nem tudja, mi történt három társával, akikkel együtt letartóztatták – ők azóta sem kerültek elő.

„A legtöbben azt hiszik, hogy megőrültem, hogy nem mentem haza. De ezek az emberek nem tudják, hogy én elköteleztem magam ezért az ügyért, és még nincsen vége. Terápiának sem rossz, ha végigcsinálom, és nem az marad meg bennem Líbiából, hogy egy cellában ülök egyedül” – mondja Vandyke, akiről lassan kezdtem azt hinni, nem is annyira őrült, inkább szokatlanul idealista. „Kadhafi borzalmas diktátor volt. Ez a gonosz és a jó küzdelme volt, egy valódi fekete-fehér konfliktus, erkölcsi dilemmák nélkül. Magánzárka ide vagy oda, újra megcsinálnám.”

 

A rendőrségtől és a katonaságtól is független kínzóosztag vallatta az elfogott lázadókat – derítette ki a Reuters. A hírügynökség munkatársai a Tripolitól 120 km-re, keletre fekvő Khoms városában bukkantak olyan konténerekre, amelyekben a lázadók titkairól faggatták a foglyokat. Áramot vezettek a nemi szervükbe, vezetékekkel korbácsolták őket, a kezeiket megkötözték, hetekig csak pár kortyot ihattak, míg a hőség hatalmas volt a „fémbunkerekben” – a túlélők ilyen és ehhez hasonló kínzásokról számoltak be.

Rakétaválság Líbiában

Majdnem 5000 rakétákat loptak el egy líbiai raktárból – számolt be róla a New York Times. Ha a lázadók továbbra sem szervezik meg a bukott rezsim fegyverkészleteinek hatékony ellenőrzését, egyre nő az esélye annak, hogy a feketepiacon a terroristák is hozzájutnak a föld-levegő rakétákhoz. Moammer Kadhafi uralma alatt számos raktárt hoztak létre, ahol főként a keleti blokkból vásárolt páncéltörő rakétákat, aknavetőket, gránátokat, tüzérségi lövedéket és tarackokat tároltak. Az épületeket rendszerint valami másnak álcázták. Például „Tankkönyvnyomda- és raktár” állt annak a tripoli épületegyüttesnek is a falán, ahonnan a fegyverek nemrég eltűntek. A „tankönyvnyomdából” többek között föld-levegő rakéták hiányoztak, amelyeket szakértők a szovjet hadiipar legjobb termékei között tartanak számon. Ezek hasonlítanak az amerikai Stingerre, amellyel a terroristák előszeretettel vadásznak repülőgépekre. A „nyomdában” szintén megtalált szállítólevek szerint összesen 2445 konténerben 4890 rakétát hoztak Oroszországból Tripoliba. A New York Times már júliusban beszámolt arról, hogy 5270 darab SA-7-est találtak az országban, de ez csak a jéghegy csúcsa. A becslések szerint Líbiában akár 20 ezer szovjet rakéta is rejtőzhet különböző raktárakban.

Sz. Á.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!