„Európa-ellenség vagy európaiság? Erőszak vagy józan ész? Önkény vagy önmérséklet? Becstelenség vagy tisztesség? Hatalomszeretet vagy a haza szeretete? Múltba révedés vagy a jövőbe tekintés? Lemaradás vagy haladás? Félelem vagy nyugalom?” – ez a választások tétje.

 
Fotó: Dávid Anna

Erről Mesterházy Attila beszélt a szocialista párt tegnapi kongresszusán. Szerinte 2014 tavasza arról szól, „hogy Magyarország milyen világban akar élni. Abban a világban, amiben mi, baloldaliak hiszünk, és amiben a normális emberek is hisznek: egy fejlődő, igazságos, demokratikus, európai Magyarországban. Vagy Orbán Viktor mai világában. 2014 két világ, két értékrend, két politikai kultúra közötti választást jelent” – fogalmazott a pártelnök. Bár ezzel az MSZP végre megadta a választ a Fidesz rezsicsökkentésére, vagyis megvan az az egyszerű és egyértelmű üzenet, ami eddig hiányzott a szocialisták kommunikációjából, a látvány, azaz a kongresszusi show-műsor rátakart a tartalomra. A Fidesz valódi arca a gonosz Orbán Viktor – erre a némiképp zavarba ejtő üzenetre építette kongresszusát az MSZP; az akciófilmbe illő bejátszások, a dübörgő zenei aláfestések, az álarcos aktivisták, a szórólapok is erősíteni hivatottak a hatást, valamint azt illusztrálták, hogy a párt megújult és megfiatalodott. Ez utóbbit a kongresszuson – Mesterházy gondos előkészítésének hála – különösebb ellenvélemény nélkül elfogadott országos lista is igazolja: a 151 név között nem szerepel a mostani frakció csaknem harmada, így Lendvai Ildikó és Kovács László korábbi pártelnök és Lamperth Mónika volt miniszter sem.

Sokkal inkább hasonlított egy látványos performanszra az MSZP szombati kongresszusa, mintsem egy, a választási győzelemre készülő és személyi kérdésekről döntő párt küldötteinek tanácskozására. „Hamarosan lehull az álarc” feliratú szórólapot osztogató, fehér maszkba burkolózott fiatalok várták a budapesti SYMA-csarnok bejáratánál a küldötteket. A sejtelmesség némi izgalomra is okot adhatott volna, ennek ellenére a regisztrációs csarnokban csendesen beszélgetve, unott rutinnal regisztráltak a rendezvényre érkezők, akiket a szervezők gyorsan a nagyterembe tereltek. A konferanszié, az adrenalinszint növelése végett a rendezvény megnyitása előtti negyedik perctől minden eltelt 60 másodperc után bemondta, mennyi idő van hátra a kezdésig. Pontban 10-kor a teremben koromsötét lett, az addig csak hangulati aláfestésként szolgáló lágy zenét dübörgő, fülfájdítóan hangos elektronikus zene váltotta fel. A gigantikus méretű képernyőn vetített kisfilmen a bejáratnál látott fehér álarcos fiatalok jelentek meg, majd a „Hamarosan lehull az álarc” felirat, végül a hatalmas kivetítőn kimerevedett képen megláttuk a maszk mögött a gonosz képet vágó Orbán Viktort, mint a Fidesz igazi arcát. Az antré, melyet egy multiplexes moziélményhez is hasonlíthatnánk, bizonyíték arra, hogy az avíttas, Internacionálét éneklő, a látvánnyal egyáltalán nem operáló MSZP-kongresszusok sora már a múlté. Azonban a zömében idősebb küldöttek bizonytalan tapssal fogadták a jelenetet. Orbán feje előtt Tóbiás József frakcióigazgató, Lukács Zoltán, és Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettesek sorakoztak fel a színpadon. A küldötteket és vendégeket röviden köszöntő Tóbiás a kongresszus kulcsmondatával zárta beszédét: „Hulljon le a Fidesz álarca!” A lagymatag tapsot a továbbra is zavaróan hangos elektronikus zenével kísért trafikmutyiról készült rövidfilm követte. A jelenetek erős hasonlóságot mutattak a Guy Ritchie által rendezett akciófilmek képkockáival. Hasonló stílusban dolgozták fel a nyugdíjlenyúlást és a földmutyit is, és Harangozó Tamás, Tóbiás József, illetve Lukács Zoltán frakcióvezető- helyettesek elismételték az MSZP ezzel kapcsolatos korábbi üzeneteit.

Mesterházy Attila beszédére egy újabb, a szocialisták elnökségéről, munkájukról készített videó hangolta a közönséget. A konferanszié Magyarország következő miniszterelnökeként köszöntötte a pártelnököt, a megújult MSZP csapatkapitányát. Ő rögtön megemelte a választás tétjét: két világ, két értékrend, két politikai kultúra közti választunk 2014-ben. „Azért ilyen az Orbán-rendszer, mert annak kitalálója ilyen. Az ő jellemrajzának a pontos lenyomata a mai Magyarország. Mert Orbán Viktor erőszakos, háborúskodó, önkényes, Európa- ellenes, és ilyenre akarja formálni a hazánkat is. Ez nem egy jobban teljesítő, nem egy sikeres, fejlődő, szabad, európai Magyarország víziója. Ez egy múltba forduló, avítt, a sikertelenséghez vezető Magyarország-vízió” – hangoztatta Mesterházy Attila, aki ezt követően olyan sötét képet festett a jelen Magyarországáról, amihez a Fidesz 2006-os „rosszabbul élünk, mint 4 éve” kampánya sem ért fel: kétségbeesés, nyomor, háborús ország, kiszolgáltatottság, ámokfutás, rémálom, kilátástalanság, igazságtalanság, zsarnokság – hogy csak néhány kifejezést említsünk. De a baloldal mindebbe nem nyugszik bele, és az a történelmi küldetése, hogy azokat a társadalmi csoportokat is képviseljék, akiket más nem óhajt megvédeni: a nőket, a gyermekeket, a munkavállalókat, a kis- és középvállalkozókat, valamint az időseket, nyugdíjasokat – ők az MSZP programjának nyertesei. Mesterházy egyfajta kampányízelítőként feltűnően sok ígéretet tett, például a bölcsődei gondozási díj eltörlését, a családbarát munkahelyek teremtését, munkahelyi és jogbiztonságot. Az igazságos, többkulcsos adórendszer terveivel kapcsolatban a szolidáris adó bevezetésének tervét vázolta a pártelnök. A nyugdíjasok védelméért nyugdíjkorrekciós programot ígért, ingyenes étkeztetést a rászoruló időseknek, valamint azt, hogy a Gyula-bérlet, azaz a Horn Gyula javaslatára létrejött, 65 év felettieknek járó ingyenes tömegközlekedés valóban ingyenes legyen. Minderre öt forrásból lesz fedezet: a költségvetési prioritások átrendezéséből (stadionépítések leállítása, nem vesszük meg az E.On-t, eladjuk a MOL-részvényeket, a Közgép helyett a kkv-k kapnák a pénzt), a felelős és kiszámítható gazdaságpolitikából, az uniós források jobb bevonásából, végül pedig a korrupció visszaszorításából.

„Azt ígértem három éve, hogy újjá fogjuk szervezni a Magyar Szocialista Pártot, ismét kormányzó erővé, alternatívává fogjuk tenni, és meg fogjuk erősíteni ezt a pártot. Jelentem tisztelettel, ezt a munkát elvégeztük veletek közösen! Ma a szocialista párt a legnagyobb, legszervezettebb, legerősebb ellenzéki párt, amely méltó kihívója ennek a bűnbandának” – hangoztatta a pártelnök, aki szerint a párt új politikusgenerációval, új politikával és új programmal áll a magyar választók elé. „Tanultunk a hibákból, másképpen fogjuk csinálni” – mondta.

Végezetül Mesterházy párbeszédet hirdetett a civil szervezetekkel és a szakszervezetekkel az MSZP programjáról, bejelentette, hogy az őt az elmúlt három évben segítő csapat (az elnökség, a választmány és a párt egyéb szervezeteinek vezetősége) mind a 106 egyéni választókörzetet végig fogja járni és „Beszéljük meg” címmel konzultálnak a választókkal, továbbá elindítják a Fidesz igazi arcának bemutatását célzó kampányt. „Innen kezdve az MSZP csak a választókkal foglalkozik. Mi a választókkal, a magyar emberekkel akarunk szövetséget kötni! Az ő érdekükben, értük tevékenykedünk” – zárta beszédét Mesterházy Attila.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!