Áttolt nyomor

Két vietnami férfi hosszú pultot cipel, tele napszemüvegekkel, át a négysávoson, az autók között cikázva. Eltűnnek egy óriási csarnok pici ajtaja mögött, felszippantja őket a betonlabirintus. Nem az ázsiai országban, hanem a budapesti Kőbányai úton, a legendás józsefvárosi Négy Tigris Piac működésének utolsó, és most már tényleg az utolsó napján.

Az egyéves jogi hercehurca után, amely a terület tulajdonosa, a MÁV Zrt. és a piacot üzemeltető Komondor Kft. között zajlott (háttérben a „megrendelő” VIII. Kerületi Önkormányzat, az „intézkedő” Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a „végrehajtó” Pesti Központi Kerületi Bíróság közreműködésével), a háború – amelyet hatósági felvonulások, áramlekapcsolás, végzések és tiltakozások tarkítottak – eldőlt. A bírósági ügyek még nem zárultak le: az üzemeltető jogszerűtlennek tartja az eljárást, leginkább azért, mert annak idején, 2007-ben olyan szerződést írattak velük alá, amely elvette tőlük a fellebbezés lehetőségét – így bukhatták most a piacot.

Mégsem ez a legfőbb sérelme Bálint Györgynek, a cég tulajdonosának: „Folyton azt hangoztatják, hogy ez itt a bűnözés melegágya. Nem kérem: ez szegény emberek munkahelye és szegény emberek vásárlóhelye, volt. A bűnözés nem itt zajlik, a nagy áfacsalások nem itt mennek, hanem a túloldalon. Ott mehet tovább minden, teljesen átláthatatlanul, 7 emelet mélyen vannak raktárak, tele problémás cuccokkal. Annak a területnek 120 tulajdonosa van, itt csak mi voltunk, nyomon követhetően adminisztráltunk. Amikor 5 éve felhúztunk 27 mintapavilont, az önkormányzatot nem érdekelte. Kocsis Máté még a lábát sem tette be ide soha, hogy lássa, itt napi 12 órát gürcölnek a sovány megélhetésért emberek. Mi rendeztük volna ezt a területet, de nem akarták. Kell valakinek valamiért ez a hely, vagy az, hogy mi elmenjünk.”

A józsefvárosi piac körül fennállása óta, 21 éve zajlanak a hatalmi harcok. Nem vitatható: óriási pénzek fordultak itt meg, havi 70-80 milliós bevételt könyvelhettek el az üzemeltetők. Egy legenda szerint a régi tulajdonosnak annak idején 10 milliárd forintot ajánlottak fel a hely átadásáért, de kapcsolatba hozták a piaccal Tasnádi Péter vallomásai alapján Pintér Sándort, mint az őrzésért jelentkező cég tulajdonosát is. Azt mondják, Kocsis Máténak, a VIII. kerület polgármesterének és a Fidesz egyik ötletgyárosának sikerült az, ami előtte senkinek: becsukatni a piacot. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül instruálták a MÁV-ot az érvényben lévő szerződés felbontására és a terület kiüríttetésére, hogy ott 4 milliárdból sportcentrum épülhessen.

„Maga szerint ki fog itt a sínek mellett futkározni? Remélem, a Kocsis Máté, de azért, mert kergeti valaki – kezd panaszba Ilona, az egyik eladó a végnapok egyikén. – Várják már odaát nagyon, mi, hogy becsukjunk?” – szól oda egy ázsiai nőnek, és pletykálkodni kezdenek arról, hogy az eddig csak csordogáló kiskereskedelmi biznisz a Kőbányai út túloldalán most beindulhat. „Pedig ott nem jó, kicsik a boltok és drágák, emiatt a minőség is rosszabb, ezért nem akarok átmenni, de a legtöbben innen ott folytatják” – mondja Ilona, ellentmondva annak a véleménynek, amit Kocsis Máté polgármester a piac bezárását indokló érvek között felhozott: az út páratlan oldalán sem teljesen rendezett a helyzet, de a vevők számára jobbak a feltételek. Ilona azt is elmondja, hogy szerinte senki nem megy „a polgármester boltjaiba”, azaz a politikus által a „tisztességes kereskedőknek” felajánlott üzlethelyiségekbe, amelyek lepukkant pincelyukak kereskedelmileg teljesen gyenge helyeken.

Akkor már inkább a Kőbányai út másik oldalára, még akkor is, ha bizonytalanok a feltételek. A legtöbben a 25-ös szám alatt még csak épülő csarnokba készülnek, ott foglaltak maguknak több ezer euróért helyiséget, úgy, hogy a bérleti díj még nem tisztázott. A kimaradó heteket pedig ki kell húzni valahogy árusítás nélkül.

Ezt meséli egy parfümárus vietnami hölgy, aki 17 évet töltött a Négy Tigrisen és a ledózerolt bódék között szedegeti össze maradék portékáját. Azt mondja, nem bánja, hogy költözik, mert eléggé tarthatatlanná vált itt a helyzet, de neki is sok a kétsége a folytatást illetően. Egy arab telefonárus is csak a vállát húzogatja: „hát megyünk át, nem tudok semmit”.

Ilona szerint nem csak számukra csapás a piac megszűnése: a legszegényebbek jártak ide hozzájuk, őket ki látja el ezután? Vagy drágábban vásárolnak majd, vagy rosszabb minőségű portékát. De legalább az elmúlt két hétben ők voltak a legfőbb haszonélvezői az előállt helyzetnek: nem zavarta őket, hogy romok között kell konzumálniuk, hiszen mindenhol óriási akciókkal próbálták kipörgetni áruikat az eladók, már 300 forintért női nyári ruhához lehetett jutni. Ilona is kiárusította mindenét, és számára is a bizonytalanság hónapja következik, majd újra fel kell töltenie a készletét.

Van olyan bérlő is, aki nem „csak” egy hónapnyi bevételtől esik el. A török étkezdét üzemeltető Hamza öt éve 7 millió forintot tett le az étterem átvételéért az előző vendéglátósnak, ezt senkitől nem kapja vissza, most meg csak a Facebook-oldalára irányíthatja a kérdezősködő vendégeket – majd kiírja, hol lesz, ha végre talál magának hasonló helyet – valahol az út túloldalán. Ő lemaradt, amikor a többiek elkezdték foglalni az üzlet- és büféhelyiségeket máshol, bár szerinte azok sem jártak túl jól, akik november óta fizetnek máshol is bérleti díjat, amióta úgy tűnik, menni kell.

Péntek kora este tájban már csak a legelszántabbak árulnak és vásárolnak a Négy Tigris végóráiban, miközben dőlnek a konténerfalak, bomlanak a sátortetők.

A négysávoson végtelen hangyaboly hordja portékáját a túloldalra, életeket talicskáznak át a Kőbányai úton.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!