Hogy civilnek lenni manapság nem egyszerű, azt ma már minden óvodás gyerek tudja, aki csak egyszer ott ragadt a Híradóra az Esti mese után. És ez igaz akkor is, ha az ember nem Soros György pénzét költi olyan illegális, államellenes tevékenységekre, mint az esélyegyenlőség, az antirasszizmus vagy az egészséges ivóvíz. A sikerélmény egyáltalán nem garantált, de a megépült játszóterek, a befoltozott kátyúk és a befestett falak azért adnak okot némi reményre.
Egy fábiánsebestyéni apuka, Bálint Róbert megunta, hogy a helyi játszótéren állandóan szálka megy a kislánya kezébe, ezért smirglit ragadott és lecsiszolta a fajátékokat. Aztán, ha már benne volt a munkában, le is festette őket, a homokozót pedig feltöltötte friss homokkal. Most járhat a rendőrségre, tudniillik az önkormányzat feljelentette „a közvagyon rongálásáért”. Az ügy abszurditását fokozza, hogy Bálint úr tagja annak a képviselő-testületnek, amely megszavazta a feljelentést. Bálint úr bűne, hogy nem vizsgáltatta be sem a homokot, sem a festéket – írja a Délmagyarország.
Pocsékba menet
Balatonhenye – alig néhány száz lelkes falu, a Balatonfelvidéken. A lakosság elég vegyes, sok a városi betelepülő, vagy ahogy errefelé mondják: a bebíró. Egyikük, András gondolt egyet, és barátokkal (helybeliekkel és bebírókkal együtt) épített egy kis bungalót a falut átszelő patak partjára, hogy legyen hol játszaniuk a gyerekeknek. Három napig dolgoztak a kis építményen, mindenki hozott, amit tudott: faanyagot, szöget, festéket, sőt szőnyegeket, hogy legyen mire hasalni játék közben. Aztán két hét után valaki feljelentette Andrásékat, mondván: nem kértek hivatalos engedélyt az építményre, a jegyző pedig felszólította őket, hogy bontsák le. „Tény, hogy hivatalosan nem kértünk engedélyt, de szóltunk a polgármesternek, hogy mire készülünk – mondja András. – Ő pedig azt mondta, neki nincs ellenére. Úgy tűnik, valakinek mégiscsak ellenére volt, így most minden megy a pocsékba.”
KÖSZI a melót!
Vannak szerencsésebb helyek. A Szentendrei-szigeten fekvő Surány nem tartozik a gazdag települések közé. Az önkormányzatnak sosem volt pénze arra, hogy rendszeresen takarítsa az utcákat. Egy helyi kezdeményezés azonban megmozgatta a falut. A „mindenki fogadjon örökbe egy utcát” nagy siker lett. Aztán az ötletgazda, Topits Judit – hogy megköszönje a részvételt – díjat alapított a legjobb önkénteseknek. A KÖSZI Önkéntes-díj egy szép zöld póló, amit szintén civil adakozásból készítenek el. „Sajnáltam, hogy nincs igazi közösség Surányban, mert senki nem beszél senkivel. Ezért találtam ki a takarítást és a díjat is” – mondja az ötletgazda. És bejött. A KÖSZI-csoport cipősdobozban gyűjt adományt karácsonyra, rászoruló gyerekeket nyaraltat és ökotábort szervez az Együtt Egymásért Dunakanyar Egyesülettel. „Rájöttünk, hogy vannak dolgok, amik nincsenek, de jó volna, ha lennének” – mondja. Így építettek padot a helybeliek kedvelt strandjára, és újították fel a Napsugár téri buszmegállót, teljesen önerőből. „Időnként meg szoktuk kérdezni az önkormányzattól, szabad-e ezt vagy azt. Most is szóltunk, hogy csinálnánk, és nem mondták, hogy ne csináljuk. Amikor elkezdtük, megjelent az alpolgármester, hogy akkor ő is jött festeni.” A buszmegállóba könyvespolcot és könyveket is pakoltak, hogy várakozás közben se unatkozzanak a népek. Az idei Irány Surány Fesztiválon a könyv- és buszmegálló volt az egyik legnagyobb attrakció.
Ki itt átkelsz…
A gödöllői Füle Sándor Amerikában látott először zászlós zebrát. A dolog lényege, hogy a gyalogátkelők két végénél egy oszlopra henger alakú tartódobozt szerelnek, benne egy kis sárga zászlóval. Aki át akar kelni, kiveszi a zászlót, feltartja, és átmegy vele a túloldalra. Bár amúgy zászló nélkül is kötelező volna megállniuk az autósoknak a zebra előtt, az eszköz jobban felhívja a figyelmet a gyalogosra, és talán egy fokkal biztonságosabbá teszi az átkelést. „Hallottam, hogy Magyarországon évente 2500 gyalogost gázolnak el. Itt nálunk is volt egy átkelő, ahol több baleset is történt már, gondoltam, miért ne próbálnánk meg mi is a zászlós módszert? – meséli Füle úr, aki rögvest gyűjtést indított, amire össze is jött 45 ezer forint. – Józsi cimbora hozott fanyelet rúdnak, édesanyám láthatósági mellényekből legyártotta a zászlókat, én meg a tartókat.”
A valódi, alulról jövő, népi kezdeményezést a város támogatta, de az utakat üzemben tartó Magyar Közútnak is ki kellett találnia, mi legyen a hozzáállása. Tudniillik a törvény úgy szól, hogy tilos bármit is felszerelni egy KRESZ-táblára, ha ők nem járulnak hozzá. Gödöllőn végül sikersztori lett a zászlós zebra. Néhány kilométerrel arrébb, a Duna túlsó partján, Szentendrén viszont balhé lett a kis sárga zászlókból. Talán azért, mert itt a „nagypolitika” is betette a lábát a történetbe.
Miután a gödöllőihez hasonlóan kikerültek a zászlók, a közútkezelő társaság jelezte: 30 ezer forint szakértői díjat kér minden egyes „elhelyezés” után (ez akkor 180 ezer forint lett volna). Erre egy helyi polgár, bizonyos Kővári Attila arra kérte Verseghi-Nagy Miklós polgármestert, fizesse ki a civilek helyett az összeget. Ezzel egy időben „A másik oldal messze van. Integess, és közelebb kerül” feliratú plakátot ragasztott ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) helyi szervezete az egyik zebránál. Nem sokkal később Kővári Attila levelet kapott a polgármestertől, aki azt kérdezte tőle, nem ő szerepel-e a Leányfalui Hírek listáján mint adóhátralékos? (Egyébként nem ő, hanem egy névrokona.) Az eldurvuló vitának a közútkezelő vetett véget azzal, hogy egyszerűen eltávolította a zászlókat.
Kutyába veszik
A Kétfarkúak gyakran szerepelnek a hírekben valamilyen építő-szépítő akcióval. Keveredtek már vitába közterület-felügyelőkkel (kátyúzás), rendőrökkel (útfestés) és állami vállalat biztonsági őreivel. Utóbbi történet egészen friss: a rákosrendezői vasútállomás melletti kerékpárutat kezdték el javítani, mert életveszélyes volt. Közadakozásból aszfaltot és munkagépet szereztek, majd nekiláttak a munkának. A MÁV viszont úgy ítélte meg, hogy ami az övé, ahhoz ne nyúljon senki, és azóta biztonsági őrökkel védi az inkriminált útszakaszt. A Kétfarkú azonban hisz a civilség és a humor erejében, és közleményt adtak ki. „Nem adjuk fel. A folytatásban az MKKP a bicikliút befejezését tervezi, a MÁV pedig azt, hogy a Nyugati 1/a rekonstrukciós program keretében felüljárót épít Rákosrendezőn – írták. – Emiatt azonban nem kell aggódniuk a bicikliseknek. Ha a MÁV-nak a következő 150 évben sikerül ide felüljárót építeni, akkor a Magyar Kétfarkú Kutya Párt teleportot helyez ki számukra.”
Az MKKP elnöke egyébként állítja: általában csak akkor van balhé, ha jön a rendőr. „Eleinte gyakran jöttek is, úgymond lakossági bejelentésre, most már csak alig – mondja Kovács Gergely. – Nekik is ciki, sokszor fogalmuk sincs, hogy mit kezdjenek velünk. Volt, hogy beszólt a járőr a központba, itt vagyunk az aktivistákkal, akik lukakat tömködnek be az úton, mit csináljunk velük? Azt mondja a központos, számolják meg, hány lyukról van szó. Ez már milyen barom meló? – mondja erre szegény járőr.” A párt pályázaton választja ki azokat a helyi ügyeket, amelyek mellé odaáll. A költségeket adományokból és a pártoknak juttatott kampánypénzből fedezik. „Legtöbbször szépen, csendben megcsináljuk, amit kell, csak akkor van gáz, ha politikát látnak benne” – mondja Kovács Gergely. Így lett például játszótér Szigetmonostoron és iskolabővítés Pócsmegyeren.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
