Az Igazi karácsony című – egy mesét, az abból készült hangjátékot és a Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttes dalait és tartalmazó – képeskönyvben Farkasházi Réka azt a kérdést teszi fel, vajon miből fakad a karácsony valódi varázsa. Boldizsár Ildikó meséjében a Gyöngyszemű lány a szív muzsikájában leli meg a kérdésre a választ, de abban azért a színész-énekesnő és a meseterapeuta is egyetért, hogy az igazira nincs mindenkire érvényes recept. Magunknak kell megfejteni azt, mint ahogyan Réka és Ildikó is maguk fejtik meg a saját igazijukat.

  <h1>VH, 2017. december 23.</h1>-
  <h1>Farkasházi Réka - Fotó: Draskovics Ádám</h1>-
  <h1>Boldizsár Ildikó - Fotó: Kállai Márton</h1>-

VH, 2017. december 23.

- – Kép 1/3

– Milyen a karácsony, ha igazi?

Farkasházi Réka: Éppen az az izgalmas benne, hogy nem lehet megfogni, mitől az. Először egy dalt szerettem volna írni erről, de hiába boncolgattuk a zenekarral a témát, beletörött a bicskánk. Nekem például volt olyan igazi karácsonyom, amit végigbohóckodtunk, volt olyan, ami attól volt igazi, hogy ott voltak a nagyszüleim, volt attól igazi, hogy először voltam kismama, aztán pedig, mert már ott voltak a gyerekek. Amikor már sehogyan sem tudtuk, merről érdemes megközelíteni a kérdést, felhívtam Boldizsár Ildikót, hogy segítsen nekem mesébe álmodni az igazi karácsonyt. Ő erre előhúzta a fiókból a Gyöngyszemű lány történetét, amelyben pontosan úgy volt megfogalmazva a téma, ahogyan én vágytam rá. Pedig nem most és nem is külön nekünk írta.

Boldizsár Ildikó: Igen, a Gyöngyszemű lány már vagy tíz éve meglévő lény az életemben, aki arra vár, hogy végre befejezzem a meséjét. A karácsonyi történet egyetlen epizód az ő életéből, ami most önálló életet kezdett élni. Sokáig várakozott szegény. Már nem is nagyon emlékszem, hogyan született meg. Talán egyszer arra ébredtem, hogy ott ült az ágyam szélén, tudtam róla, hogy vak, de valami különleges dologgal mégis tud látni. Nagyon erősen velem van ez a lány azóta is, és várja, hogy a sorsa jobbra forduljon egy mesekönyvben, aminek az lesz a címe, hogy A Gyöngyszemű Lány meséi. Szegedi Katalin készít hozzá illusztrációkat. Már anno elkezdtük a közös munkát – ő is 10 éve várja, hogy ezt a könyvet megrajzolhassa. Nekem meg valószínűleg arra a tapasztalatra volt szükségem ahhoz, hogy tovább tudjam írni a Gyöngyszemű történetét, amit a látássérült gyerekekkel való közös munka során szereztem.


– A Gyöngyszemű lány a mese végén ráébred, hogy az igazi karácsony valójában nemcsak neki, hanem mindenkinek láthatatlan, s hogy a szív muzsikájában lehet meglelni. Hogyan hallható meg a szív muzsikája? Ki kell vonulni a világból?

B. I.: Ha csak úgy lehetne meghallani a belső hangokat, hogy az ember vidékre költözik, annak egyrészt semmi értelme nem lenne, másrészt az emberiség 80 százaléka el lenne zárva ettől a lehetőségtől. Pont az a lényege a belső hangnak, hogy teljesen mindegy, hogy az ember hol él vagy éppen merre jár, a körülményektől függően hozááférhet, ha megtanulja minimalizálni, majd elzárni a külső zajt. A belső hanghoz vezető út megtisztítása is nagyon fontos, meg a türelmes várakozás, hogy ez a hang kitaláljon onnan legbelülről. Ha ez a pár dolog együtt áll, akkor nagy esély van rá, hogy az ember meghallja a saját belső hangjait.


– Az ünnep alkalmat ad erre?

B. I.: Az ünnep önmagában nem. Az ünnepre való készülődés, a ráhangolódási időszak viszont igen. Önmagában az ünnep a mai kor emberének nem nagyon mond semmit, mert nem tudja, hogy hogyan kell felkészítenie magát rá. Karácsonykor is mindenki csak arra az egy vagy három napra koncentrál, és közben nem látja, hogy ez az ünnephez vezető útnak csak egy állomása. Nem hiába találták ki a régiek az advent fogalmát. A felkészülést. Az ünnep egy pontján az ember azt kapja vissza, amit beletett a készülődés során.

F. R.: Talán mi, művészek éppen ebben tudunk egy kis segítséget nyújtani. Hogy az emberek odataláljanak a meghittségbe. A koncertjeink is amolyan ráhangoló események. Igyekszünk megteremteni az együtt készülődés és a várakozás élményét. Egy ünnep szerintem is attól lesz igazán szép, ha készülünk rá. Ha várjuk. Ha belezuhanunk, akkor nem működik. Az Igazi karácsony koncertet is szándékosan úgy építettük fel, hogy a nagyon pörgős elejéből egy akusztikus átvezetés után az elcsendesedésbe, a kiteljesedésbe érkezzünk. Fantasztikus, hogy a gyerekek mennyire fogékonyak a mély érzelmekre.


– Önök hogyan készülnek a karácsonyra?

B. I.: Én egy hónap digitális böjtöt tartottam, picike muszájmegszakításokkal. November 22-én elhagytam a Facebookot, az internetet, a levelezésemet, gyakorlatilag mindent. Húsz napra rá belekezdtem egy testi böjtbe is, ami a hétvégéig el fog tartani. Csak gyümölcsöt és folyadékot veszek magamhoz. Járom a belső utamat, ami teljesen személyes és szent.

F. R.: Az elmúlt két-három hetem nagyon-nagyon zsúfolt volt, folyamatosan játszom a színházban, és csak decemberben közel 20 koncertünk van a Tintanyúllal, de amikor adódott akár csak egy fél nap is, mondjuk egy vasárnap délután, akkor azt készülődéssel töltöttük: elkezdtük feldíszíteni a lakást a gyerekekkel. De ahogy az előbb is mondtam, nekünk a koncert is a karácsonyi készülődés része. A lemezbemutatón például a kislányom iskolájából 36 gyerek énekelt velünk. Csodálatosak voltak. Van egy drámapedagógiai programunk is – Légy egy hang a sok közül! Járjuk a vidéki városokat, drámaórákat csinálunk, és ahol tudjuk, ott bevonjuk a gyerekeket a zenélésbe. Amikor megszólal a dob, a gitár meg a basszusgitár, sokszor még nekem is bizsergető, nemhogy nekik. Megtanítjuk az Igazi karácsony című dal refrénjét, elmutogatni is, hogy még inkább érezzék, bennük van a remény. Hogy bennük van az igazi karácsony. Hogy ők maguk az igazi csoda.


– A csoda? Mi számít annak?

F. R.: Számomra a legnagyobb csoda, ahogyan ez a könyv létrejött. Hogy ennyi ember hosszú éveken át alkot valamit, egymástól függetlenül – Ildikó 10 éve írta meg a mesét, a mi dalaink egy része is az elmúlt 5 évben született –, és abból összejön egy egység. Ez csoda. Meg az, hogy ennek mekkora ereje van. De csoda az is, amikor egy egész osztály lerajzolja a koncertélményét és elküldi nekünk. Vagy amikor azt látod, hogy a gyerek, a szülő és a nagyszülő egyként élvezi a dalaidat. Valahol ez a titok: Ildikó meséi is, Hajni (Szimonidesz Hajnalka a könyv illusztrátora – Cs. O.) rajzai is és a mi dalaink is olyanok, hogy úgy szólnak a gyerekekhez, hogy a szülőknek is élvezetet adnak. Abban hiszek, most már lassan háromgyerekes anyukaként, hogy a szülő és a gyerek kapcsolata a valódi minőségű együtt töltött időben alapozódik meg. Rájöttem arra is, hogy az élményt nem mi adjuk a gyereknek. Jóval később nem arra fog emlékezni, hogy Tintanyúl-koncerten volt, hanem hogy együtt táncolt a nagymamájával.

B. I.: Nekem lett egy saját csodadefinícióm. Persze csak azután, miután megismertem vagy 30 másikat. Abból adódóan, hogy mesékkel dolgozom, elkerülhetetlenül sokat gondolkodtam a csoda fogalmáról. Általában azt mondják, akik definiálják, hogy valamilyen hibából ered. Hogy a természet törvényei megsérülnek, és ebben a sérülésben hirtelen valami olyasmi történik, ami egyébként nem történhet meg. Én meg azt gondolom, hogy a csoda nem valami sérülés, valaminek a hibája, hanem a létezés legmagasabb rendű megnyilvánulása. Azoknak a dolgoknak a működésbe lépése, amelyek csak egy sajátos együttállás folyamán, amikor minden megtisztult, amikor minden együtt van, jelennek meg.
 


Farkasházi Réka
színésznő, drámapedagógus, műsorvezető,

a Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar frontembere. Az Igazi karácsony című könyv CD-melléklete az együttes ötödik lemeze – a könyv megjelenésével Réka és a Kolibri Kiadó a Csodapont Alapítvány segítségével a KórházSuli programot támogatja, amely súlyos betegségből gyógyuló gyerekek oktatását segíti középiskolás és egyetemista önkéntesek bevonásával.  



Boldizsár Ildikó
szerkesztő, mesekutató, meseíró és meseterapeuta;
a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója. Korábban már volt egy közös projektjük Rékával: Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén című kötetét, melynek melléklete a Tintanyúl megzenésített verseket tartalmazó CD-je, Ildikó szerkesztette.  

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!