Két hét van a választásig, a Fidesz a vásárhelyi csata elvesztése után továbbra is védi a hont, és háborút akar nyerni. Az ellenzék megelégedne a választás megnyerésével, ehhez már csak egy Kövér László-mintájú ördöglakatot kell kinyitnia. Közben mindenki mondja/mutatja a magáét. Nézzük, mit és hogyan!

 

„A kampány egy dologról szól, a győzelemről.  Minden  más  értelmezés  magyarázat vagy magyarázkodás. Legtöbbször a veszteseké.” Ezzel a pár mondattal érzékeltethető a néhai Arthur Finkelstein, a negatív kampányok atyjának skrupulusoktól mentes filozófiája. Miután a tavaly elhunyt híres/hírhedt republikánus tanácsadó a Fidesznek is évekig ötletelt, e mondatok a hazai politikai klímát is befolyásolták.

Győzelem a gyűlölettel

A  végletekig  feszített  sorosozás  és  a  hód- mezővásárhelyi  fiaskó  után  megroggyant kormánykommunikáció láttán felvethető a kérdés: hová jutott a Fidesz az idegenellenes kampánnyal, és miként kommunikál most? Keszthelyi  András kampányszakértőt,  politikai tanácsadót – akinek a Finkelsteinről írt tavalyi cikkéből idéztünk fentebb – arról kérdeztük:  mindent  alá  lehet-e  rendelni  a győzelmi ideának? A szakértő szerint azzal a  megkötéssel  lehet  alárendelni  a  győzelemnek bármit is, hogy van egy másnap, és azután  négy  év,  amikor  kormányozni  kell. Ez a megkötés azonban csak a demokratikus  politikában  érvényes.  Nehezebben  érvényesíthető  olyankor,  amikor  a  kiépített intézményrendszer  jóvoltából  bizonyos értelemben akkor is a hatalmon maradhatnának a vesztesek, ha az ellenzék nyerné a választást.

Az  embernek  lehetnek  rossz  sejtései azzal  kapcsolatban,  jegyzi  meg  Keszthelyi András, mi történne, ha a szavazók többsége úgy döntene, hogy április 8. után nem Orbán Viktort szeretné miniszterelnökként látni.

„Erre  vonatkozóan  2002  után  szereztünk tapasztalatokat.”  Akkor,  nyilatkozta  erről néhány  éve,  azt  gondolta,  a  legrosszabb nem-Orbán is jobb, mint a legjobb Orbán. A  választás  leegyszerűsödött,  különösen Hódmezővásárhely után, amikor is a fő kérdés,  miszerint  megy  a  Fidesz  vagy  marad, mindent felülír – véli Keszthelyi András.

Balassa Tamás írása a Vasárnapi hírekben

Címkék: Fókusz

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!