Az öregedés művészetének titkai

– Öregedéskutatóként jobban vagy kevésbé aggódik saját korosodása miatt?

– Úgy tűnök, mintha aggódnék? Szó sincs róla és a haláltól sem félek. Az öregedés és a halál összefüggnek manapság. Néhány generációval ezelőtt tuberkulózisban halt meg a többség, mára ez a betegség eltűnt és a legtöbb, eddig életveszélyesnek tartott kór is gyógyítható, vagy legalábbis szinten tartható. A 70-80 évesek többsége nem is fél a haláltól, elfogadták a tényt, hogy egyszer majd bekövetkezik. Látja? Én már most teljesen ősz vagyok és sokkal több ráncom van, mint amennyit szeretnék. Fiatalabbakkal dolgozom együtt, az egyetemi környezetben öregnek számítok, de mégsem érzem magam annak. Még mindig van negyven év előttem, amit tettre készen várok.

– Használ bármilyen „csodaszert”, van bármilyen praktikája?

– Törekszem a testi, szellemi rugalmasságra. Tevékenynek, mobilisnak, alkalmazkodónak kell lenni. Ezeknél nincs jobb megoldás, egyik „csodakrém” sem tud örökké fiatalon tartani.

– Jól hangzó hívószavak, de hogy lehet ezeket a gyakorlatban megvalósítani?

– Egymást kell segíteni. Sok idősebb ember csak ül a fotelban, nem csinálnak semmit, azt mondják, nyugdíjas vagyok, visszavonultam. De ez nem elfogadható érv, hiszen annál gyorsabban öregszünk, minél inkább „eltunyulunk”. Dániában, ha segítséget kér egy idős ember, akkor először visszaállítják arra a szintre, hogy újra el tudja látni saját magát. Van számukra egy tanfolyam, ahol megtanítják például az özvegyen maradt férfiakat mosni, főzni, rendet tartani maguk körül. Rávezetik, hogy igenis akarjon önállóan élni. Első lépés, hogy segíts az embereknek segíteni magukon.

– De aktívnak maradni, programokat szervezni nem csak egészségi állapot, de pénz kérdése is. A magyar nyugdíjasok nagy része örül, ha ételre futja.  

– Igen, mint szinte minden az életben, ez is függ a pénztől. De elmesélek egy példát. Az USA-ban kempingeztem egyszer a családommal. A gyönyörű táborhelyen egy 80 körüli nő volt a gondnok. Lakóautóval járta az országot, az volt a lakása. Először nagyon sajnáltam, azt gondoltam, szörnyű és szégyen, hogy szegény kénytelen még ennyi idősen is dolgozni, mert szüksége van a pénzre. Aztán később rájöttem: ez a lehető legjobb dolog, ami történhet vele. Az a hölgy büszke és elégedett volt, remek életet élt, anyagi és szellemi függetlenségben. Ha az idősek elvesztik érdeklődésüket, ezzel feladják a szellemi és az anyagi függetlenségüket is. Ha van miért élned, ha van körülötted egy baráti, családi hálózat, akkor könnyebb minőségi életet élned. Egy európai felmérés szerint a 70 évesek 30 százaléka visszamenne dolgozni.

– De hova? Többségükre nincs szükség.

– Ez az ageism (az életkor miatti diszkrimináció), a 22-es csapdája. Amin túl kellene lépnünk. Alapfelvetésem, hogy az idősebb emberre ne tekintsünk költségként. A háztartási költségek 4 százalékkal nőnek évente, mert öregszik a társadalom. Ezt mondják a kormányok, de a kutatások, a gazdasági szakértők ezt nem erősítik meg. Mivel a legtöbb ember idősen hal meg, ezért sokan azt gondolják, hogy az öregség kerül sokba, de tévednek. Nem az öregedés kerül többe, hanem a halál.

– A könyvében azt írja, a következő generáció tagjai 120–150 éves korukig is élhetnek. Az majdnem a duplája a most élő nagyszülők korának.

– Erre mindenkinek fel kell készülnie. Sokkal tovább élünk, mint azt bármikor gondoltuk. Hülyeség lenne nem kihasználni a számunkra adódó több időt. Az agy 30 éves korunkig fejlődik, ki kéne használni. Például arra, hogy még többet, még hosszabban tanuljunk!

– Csakhogy nem egyenlőek az esélyek: manapság egy 40-50-es nőt szinte „leírnak”, míg egy pasi 50-60 évesen is „nyeregben” lehet.

– Így van, de miért nem hagyjuk, hogy ezek a dolgok egymás után történjenek? Mármint a karrier és a családalapítás. A nőknek szükségük van az extra időre, ezért harcolniuk kell és a társadalomnak el kellene mindezt fogadnia. Pazarlás, ha 50-60 éves nőket „leírnak”. Ráadásul biológiailag egy 57 éves nőnek ugyanannyi ránca van, mint nekem, az 57 éves férfinak. Csak sokan azt gondolják, hogy a nők esetében ez hiba, egy nem illő dolog, egy férfinál viszont a sok ránc a bölcsesség jele. Ezeket a téves beidegződéseket kell feloldani.

– Mit kellene tenniük a fiataloknak és az időseknek, hogy boldogabb öregek legyenek?

– Nézze meg: a legtöbb kisgyerek nagyon jól kijön az idősekkel és fordítva. Elismerik egymást, egyenlő helyzetben vannak, ezért nagyon jó a kapcsolatuk. Mások a képességeik, és ezt használva segítik egymást. De amikor egy tinit hozunk össze idősebbel, az már nem működik ilyen jól. Zavarják és nem értik egymást, eltűnik a tisztelet. Az időseknek és a fiataloknak is el kell fogadniuk, hogy vannak kötelezettségeik a társadalommal és egymással szemben is.



Rudi Westendorp
1959-ben született Hollandiában, jelenleg Dániában él, a koppenhágai egyetem professzora.
2005 és 2012 között a leideni egyetem gerontológiai és geriátria (öregedéstan, öregkorban előforduló betegségekkel foglalkozó tudományág) osztályát vezette. 2008-ban megalapította saját kutatóintézetét. 2014-ben jelent meg Öregség öregedés nélkül című sikerkönyve.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!