MEGKÉRDEZTÜK…
Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, a Liget Budapest Projekt kormánybiztosát

– Mi az, amit már idén láthatunk a 2018-ra befejeződő, 150 milliárdos Liget Budapest Projektből?

– Idén lezárul a múzeumok építészeti tervpályázata, áprilisban mind az öt múzeumi épület terveit ismerni fogjuk. Ezt követőn kezdődik a részletes tervezés, amelynek 2016 elejéig be kell fejeződnie. Még az idén kiírjuk a Liget parkrendezésére vonatkozó pályázatot: látható lesz, hol lesznek az új zöld felületek, a kivilágított futópálya, az új rekreációs elemek. Az új épületek alapköveit jövőre teszik le, és 2018 tavaszán megnyitják kapuikat.

– Megvan a szükséges állami fedezet a jövő évi építkezésekre is?

– A kormány döntése értelmében az idei munkálatokra 15 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben, ez az összeg elégséges. Jövőre egy 40-50 milliárdos ütem következik, ehhez parlamenti döntés kell.

– Miben lesz egyedülálló a végeredmény?

– Egy nemzetközileg is kiemelkedő turisztikai célállomás lesz, egy piacvezető, európai vonzerővel bíró, izgalmas és sokrétű intézményi komplexum. Az itt pihenő nyugdíjasoknak, a kismamáknak, a tinédzsereknek, a sportolóknak, a turistáknak, a helybélieknek is többet nyújt a megújult és bővülő zöld területű Városliget.

– A gigaberuházást ellenzők pont a turistaközponttá való átalakítás és a felülről érkező döntés ellen tiltakoznak.

– Minden ellenérvre érvényes válaszunk van. Több mint száz múzeumi, építészeti, turisztikai és urbanista szakember dolgozik együtt már három éve a projekten, és folyamatosan egyeztettünk civil és szakmai szervezetekkel is, így számos új elemmel egészült ki az eredeti elképzelés. Az egyik fő ellenérv, hogy a Városligetbe ne kerüljenek épületek. Ezt a felvetést maga a Liget cáfolja, hiszen lassan 150 éve, az első itteni intézmény megnyitása óta ilyen ez a terület: kulturális és szórakoztató funkciók, valamint zöldterület egyenrangú szövete. Ráadásul 2018-ra több lesz a zöldfelület, a mostani 60 százalékról 65 százalékra nő. A rémhírekkel ellentétben, egyetlen platánt vagy ősfát sem vágunk ki. A napi 10-15 ezres átmenő autóforgalom megszűnésével pedig csökken a környezeti szennyezés.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!