A fideszes kétharmad volt a téma a Lurdy Ház konferenciatermeinek folyosóján, amíg az egybegyűltek Bajnai Gordonra, az Együtt-PM vezetőjére vártak. Mások elemzések helyett inkább ásványvízbe fojtották bánatukat.
Nem voltak ugyan sokan az Együtt-PM szövetség európai parlamenti kampányánaknyitó napján szombat délután, de biztatóan sok volt a fiatal.
Bajnai lelkesítő beszédet mondott. Csakazértis! – olvasható a kivetítőn. Szigetvári Viktor és Kónya Péter interjút ad, közben Bajnai Gordon Juhász Péterrel beszélget. Még két mosoly a fotósoknak, majd irány a pulpitus. Ahová érkezve nagy tapsot kap. Ez nem az öröm tapsa, inkább magukat biztató tapsnak nevezi Bajnai, hiszen ahogy a rendezvény címe is mondja, „csak azért is csinálni fogjuk. Le is veszem a zakómat, lássunk neki a munkának” – így indított az egykori miniszterelnök. A választókerületi elnökök, a jelöltek és alapítók ültek a hallgatóság soraiban, az indoklás szerint azért vannak ilyen kevesen, mert sok aktivista az utcákon gyűjti az aláírásokat.
Karácsony Gergely egy oszlopnak támaszkodva hallgatta Bajnait, aki úgy folytatta: „Bajtársaim, nagy vereséget szenvedtünk múlt vasárnap, de Magyarország és Európa is veszített. Rossz gazda módjára megette a kormány a vetőmagot, így nem lesz termés a következő négy évben.” Elszegényedést, elszigetelődést, elbutulást vizionált az Orbán-kormány ténykedései következtében. „Nincs ok sarat dobálnunk másokra, az ítélet közös, a tanulságokat azonban külön kell levonnia minden, a kormányváltó erőben részt vevőnek.
Őszinte szembenézés kell a vereség okaival és megtenni a megújulás lépéseit.” Majd emlékeztetett 2012. október 23-ra, amikor megalakult az Együtt, a korszakváltást és az összefogást hangoztatva. „Az összefogás ugyan megtörtént, de a korszakváltás háttérbe szorult.” Holott Bajnai szerint a korszakváltás a hitelesség elengedhetetlen kelléke. Létrejött Orbán öt évvel ezelőtti álma, a centrális erőtér, így már nem elég a kisebbik rossznak lenni, „a nagyobbik jónak kell lennünk”. Ehhez vonzó, hiteles program és új szervezet szükséges. Abból kell kiindulni, hogy mit szeretne Magyarország többsége. Bajnai Gordon leszögezte: új politika kell a kasztrált parlamenten kívül is. Az Orbánisztánnal szemben új Magyarországra van szükség. Kiemelte, hogy 22 jelöltjükből egy győzött (Szabó Szabolcs), 18 pedig a kormányváltók átlagánál jobban teljesített múlt vasárnap.
Jó hírnek szánta, hogy már gyűjtik az aláírásokat a „szépítéshez”, azaz május 25-re, a „második esélyre, a második fordulóra”, amikor megalkuvás nélkül képviselhetik, hogy mit gondolnak Magyarországról, Európáról, és nem valami ellen, hanem valami mellett lehet szavazni, európai választási rendszerben. „Csak azért sem Orbán-rendszer!” felkiáltását nagy taps fogadta.
„A mi pénzünkből hazudnak a szemünkbe, meghamisítják a történelmet, egyesek lakása úgy gyarapodik, mint a gaz, több stadion épül, mint gyár vagy óvoda. Mi a másik Magyarországot képviseljük, csak azért is Európa és európai Magyarország. Csak azért is korszakváltás!” Majd azzal zárta beszédét: „Úgy fogok küzdeni ebben a kampányban, mintha az életemért küzdenék.”
Június elején pedig újjáalakulnak, értékközösséget hoznak létre új tagokkal, civilekkel, akkor indul be igazán az újratervezés és a korszakváltás.
A Demokratikus Koalíció elnöksége döntött a párt európai parlamenti listájáról, amelyet Gyurcsány Ferenc pártelnök vezet, őt követi Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Kakuk György és Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tagok. A DK megkezdte az aláírásgyűjtést a listaállításhoz, és holnap 16.30-kor tartják kampánynyitó rendezvényüket az Egyetem téren.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!