Balaton ötezerből

Előre leszögezném, hogy a teljes balatoni hangulat eléréséhez szigorúan vonattal kell megközelíteni a magyar tenger partját. Miért? Mert a csupán 2-3 órás zakatolás az időben is visszarepteti az embert egy békebeli gyermekkorba, amelyben a Balaton még az osztálykirándulások Traubival és főtt kukoricával kerített Édeneként tűnt fel, legalábbis az első horzsolásig, később pedig a kijózanodásig. És persze a vonat kis magyar valóságunk lenyomata is egyben, ahol egy-egy utazókocsi közönsége éppoly reális képet fest társadalmunk bánatairól és örömeiről, mint egy KSH-adatsor, csak épp sokkal jobb, mert arcok is kapcsolhatóak a görbe életutakhoz. Talán mondanom se kell, hogy a befőttesüvegben tárolt kávé, a sült csirke mellé karikázott „hegyeserős”, a suba alatt melengetett fasírozott már az indulás előtt felsorakozott, hogy katonás rendben ugorjon a szájba, mihelyst megkezdjük utunkat. A sztereotípiákról csak annyit: megvolt az iskoláscsoport percenként évezredeket öregedő osztályfőnökkel, a cekkeres, „holnapra lecsó lesz virslivel ebédre, Papikám” nagymama, az antidohányos, berakott hajú középkorú asszonyszemély (igen, dohányzó kocsi volt, az egyik utolsó fecske) és a bajuszos kalauz, aki már induláskor izzadt a felelősségtől, hogy rendet tartson az utasok között. Talán mondani sem kell, nem sikerült neki, felhevülve döcögtünk. Tetőfokára a mulatság a Velencei-tónál hágott, a látványt minálunk égzengető sikítás üdvözölte. A Balaton megpillantása már nem okozott ekkora ovációt, az egybefüggő vízfelülettel telített fiatalság addigra már mással volt elfoglalva: kinek a telefonja csinál jobb képeket.

A lellei leszállás után egyből a Balcsi felé vettem az irányt, hogy üdvözöljem a Nagy Vizet. Útközben azért lepakoltam a táskám a legszebb szocüdülők hangulatát idéző szállodába. Előre foglaltam magamnak éjszakára szobát, nem azért, mintha féltem volna attól, hogy nem férek már be sehova, inkább a rémhírek késztettek erre, miszerint az éjszaka beeső álmos nyaralókat alaposan megkopaszthatják, ha tájékozatlanok. Így viszont olcsón kaptam szállást, az árban még a reggeli is benne volt. Várakozásaimat viszont felülmúlta, hogy erkélyes, kétágyas szobában lettem elhelyezve, fürdővel, igazi királykisasszonynak éreztem magam.

A tó felé tartva nyaltam volna egy fagyit (ha lett volna), ittam volna egy limonádét (ha lett volna), megnéztem volna, mennyibe kerül a felfújható pöttyös labda (ha lett volna). De nem volt. Nincs még szezon, a Balaton éppen ébredezik a téli álomból, a parton markolók lapátolják a fehér homokot, hogy szép legyen, az éttermek egy része még a festéssel bajlódik, a szuveníres bolt konkrétan üres. Így nehéz lesz költeni. Nagy nehezen azért csak sikerül. Egy kávé, egy korsó sör: 550 forint, méghozzá borravalóval. Ebédre nem volt gondom, hisz’ a vonaton magyar szokáshoz hűen kiadós párizsis szendvicsekkel telítkeztem, de ha ettem volna, 890 forintért kétfogásos menüt kaptam volna. A lángos ára 500 forint körül mozog, gyerekeknek (perverz felnőtteknek) kapható porcukros-lekváros formátumban is. A palacsinta darabja 150, tölteléktől függetlenül. Szomjam csillapítása után a vízparti örömök felé orientálódtam, pedig meg kellett volna gondolnom a dolgot, méghozzá alaposan. Ha valakinek kétségei támadnának, tanúsítom: a Balaton vize jelenleg hideg. Olyan hideg, mint egy Szaratov belseje télen, jégkockákkal és jegesmedvékkel megtöltve. Az a néhány elvétve pancsoló rozmár, aki megközelítette a vizet, nyilvánvalóan a Finn Jegesvízben Fürdők Egyesületének nyaraló szekciója. Anyukám szerint viszont mindig is nyápic voltam, már 6 évesen is csak akkor mentem be bármilyen vízbe, ha a halak megfőve ugráltak ki belőle. Némi igazsága talán neki is van. Elsétáltam a helyi cukrászdába is, ahol a díjnyertesen remek fagyi 160 forintos gombóconkénti áron kapható, a kávé pedig 260, szintén nagyon finom.

Bemerészkedtem a város nem partközeli részei­be is, néhány bolt, sok nyaralóház, látványosságból viszont kevés került az utamba, üdítő kuriózumként az ószeresnél vételezhető gyönyörű falikutat említeném, mely haszontalanságában is hangulatos díszítőeleme volt az udvarnak, ahol néhány kőoroszlánfej és fáklyatartó társaságában illegette magát az arra éppen nem járó érdeklődőknek. Legalább egy percig eljátszottam a gondolattal, hogy magamévá teszem (az efféle haszontalanságok minálunk mindig otthonra lelnek), de a 20 ezer forintos ár végül lelohasztotta a kedvem, ez nem fért bele a keretembe. Vacsorára klasszikus ízeket kerestem: babgulyás 960-ért, de ebben benne volt a kenyér is. Gyerekeknek is van ám menü, 500 forintért mérik a rántott hús-hasábkrumpli kombinációt, a pacalt megvető finnyásoknak meg van gyros és hamburger, bőven ezres alatt. Igazodtam az „ökör iszik magában” szabályhoz, így egy sör után hazasétáltam, útközben benézve még egy zenét is prezentáló helyre. Nem kell operaáriákra gondolni, a Freddie Mercury-Pataki Attila vonalon mozogtunk. Egy feles középkategóriásan 400 forint környékére van pozícionálva, inkább nem kértem, de megjegyeztem rosszabb időkre.

Tehát összegezve kiadásaimat: ha az 5600 forintos vonatjegyet (retúr) és a 4500 + 340 forint idegenforgalmi adót szükségeltető szobát nem számoljuk, 2610 forintot költöttem. Igaz, egyedüllétem okán több mulatságról is le kellett mondanom, nem olyan vidám dolog egyedül tekerni például egy böszmenagy vízibiciklit (2500 Ft/óra), és csocsózni sem lehet (100 Ft/menet), de kihagytam a tenyérjósló gépet (100/jóslat), nem csúsztam a csúszdán (200 Ft) és a kacsákat sem etettem meg (100/csemege), pedig láthatólag nem elégedtek meg azzal a 7 csomaggal, amit csak ottlétemkor faltak be ketten. Nem mentem sétahajózni (1400 forint a felnőtt, 800 a gyerekjegy) és városnéző vonatozni sem (1000/500), mondhatni, antiszociális vagyok. Ihattam volna többet, lecsúszhatott volna még 3 fagyi, és az uzsonnát is kihagytam, pedig. A fizetős strand 4 óra után ingyenes, spóroltam tehát még 500 forintot. Ettől függetlenül felnőtt szórakozásra szerintem elég 5000 forint, már ha kulturált szórakozásról van szó. Gyereknél már kicsit nehezebb a teljes körű élmény biztosítása, bár 200 forintért 3 percig biztos leköti majd a repülőgép- „szimulátor”, vagy a zenés póniló-döcögtető. Egy óra alatt ilyenből akár 20 kört is mehet, de akkor a fagyira már nem jut tejszínhab.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!