1914. június 28-án ölték meg az Osztrák–Magyar Monarchia trónörökösét Szarajevóban.
- Egy hónapra rá kitört a világháború; Magyarország a vesztesek közé került.
- Interjú Bihari Péter történésszel, aki szerint rosszul emlékezünk a múltra.
– Mi az oka annak, hogy ha egy magyar embernek azt mondják, I. világháború, a többségnek 1920, a trianoni döntés jut az eszébe?
– Talán az, hogy rosszul dolgozzuk fel a múltunkat. A háború utáni sebek fájóbbak, mint maga a háború. A magyar közvéleményben erősen jelen van a kesergés a trianoni békeszerződés miatt – jóllehet Magyarország 1526, Mohács óta kicsi, vagy más hatalom függőségében él. Az I. világháború kapcsán a legtöbben mégis az összeomlásra, a Tanácsköztársaságra, Trianonra és Horthy Miklósra emlékeznek, a megcsonkított országra, miközben kevés családi emlékezetünk van magáról a világháborúról. Csak egy példa: ha egy osztrák ember bemegy egy bécsi könyvesboltba, a polcok tele vannak I. világháborús könyvekkel, történetekkel, memoárokkal, miközben az osztrákok többsége régóta nem foglalkozik a Saint-Germain-i békekötéssel; ám ha egy magyar ember bemegy egy budapesti könyvesboltba, alig talál valamit az I. világháborúról, annál többet Trianonról.
– Tőlünk nyugatra mitől más az emlékezet?
– Az úgynevezett transznacionális szemlélettől. Attól, hogy a közös emlékpontokat keresik, és nem hivatkoznak folyton a nemzetüket ért sérelmekre. Miközben tudjuk, hogy a mai napig sebeket tép fel a háborús emlékezet. Nemrég tértem haza egy szarajevói nemzetközi konferenciáról, amelyen a szerbek igen hevesen támadták azt a nézetet, miszerint ők is felelősek a háború kirobbanásáért, hiszen mégiscsak egy szerb férfi húzta meg a ravaszt 1914. június 28-án, s gyilkolta meg az osztrák trónörököst Szarajevóban. Félelmetes látni, hogy a térségünkben még 2014-ben is ennyire erős és szenvedélyes a radikális nacionalizmus.
– Miközben mi, magyarok sem álltunk a jó oldalon.
– Az I. világháborúban nem voltak jó oldalak. Nem osztom azt a manapság divatos nézőpontot, miszerint Németország vagy az Osztrák–Magyar Monarchia lenne az első világháború fő bűnöse, s hogy az antanthatalmak politikusai lettek volna a jó fiúk. Ami tény: nem a győztes oldalon álltunk.
– És 1920 óta nem tudunk kibékülni a következményeivel?
– François Mitterrand és Helmut Kohl már 1984-ben kezet fogott Verdunben. Túl akartak lépni a régi sebek folyamatos feltépésén. Ezt csak akarni kell, de tény, Magyarország nagy sebeket kapott, és a megbékélés fontosságának felismeréséig is el kell jutni.
– Mi, magyarok, hol foghatnánk kezet és kivel?
– Ez jó kérdés. Hiszen míg Szulejmánnak és Zrínyinek közös szobra van Szigetváron, miért ne lehetne az I. világháborúnak is közös közép-európai megbékélési emlékműve. De nincs. Ez valahogyan nem jut az eszébe senkinek. Még nem. Ehhez először is saját magunkkal kellene kezet fognunk. Nekünk, magyaroknak kellene szembenéznünk a múltunkkal, tetteinkkel, de ehelyett, úgy tűnik, megelégszünk azzal, hogy szobrokat állítunk a múltnak.
– Mi a gond a szobrokkal?
– Ha már I. világháború: nekem például semmi bajom azzal, ha szobrot állítanak Tisza Istvánnak. Jelentős államférfi volt, aki alighanem csodálkozna azon, hogy éppen a mai hatalom állítja elénk példaként. Tisza István tisztességes, becsületes, liberál-konzervatív politikus volt, aki nem akarta a háborút, azt pedig kifejezetten utálta, ha az állam bele akart avatkozni a gazdaság piaci viszonyaiba. Azt hiszem, a mai hatalom Tiszát inkább Károlyi Mihállyal akarja szembeállítani, aktuálpolitikai alapon, miközben a két politikust együtt kellene értelmezni, ahogyan tesszük ezt például a Kossuth–Széchenyi-vita kibontásakor. De lám, ismét egy pont, amikor nem a háború feldolgozásáról van szó, hanem érdek alapon kiragadott részletekről. Történészként hibásnak tartom, ha a politika érzelmi alapon, a kedve szerint hajlítja a múltat, mert a történelmi tudatformálás ugyan nagyon hatásos lehet rövid távon, ám hosszú távon sok kárt okoz. Tisza István ráadásul tragikus sorsú, sikeresnek pedig – éppen a háborús vereség miatt – aligha mondható.
– Mi a tapasztalata, mit tudnak a mai diákok az I. világháborúról, mielőtt tanulnák?
– Főként a nyugati front eseményeiből ismerik. Lövészárok, patkányok, tetvek, sár, fagy, gáztámadás, unalom, rossz élelmezés. De arról már kevés ismeretük van, hogy a magyarok nem a nyugati, hanem főként az orosz, az olasz, a szerb, az albán fronton harcoltak.
– Ennek mi az oka?
– Főként a nyugati irodalom és művészet feldolgozásai jutnak el hozzájuk, köztük például Hemingway háború ihlette regénye. Miközben itthon már a háború után születtek népszerű hadi naplók vagy regények, például Zilahy Lajostól a Két fogoly, de éppen az ilyen emlékeket nyomják el a trianoni és a II. világháborús események.
– És mit tudnak Trianonról?
– Ha tudnak is róla valamit, az összefüggések felismeréséig nem jutnak el, odáig például, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia a háború nélkül sem maradhatott volna fenn akkori formájában.
– Könnyű tanítani ezt a háborút?
– Az 1914-es illúziók és az 1918-as valóság viszonyát egészen jól lehet. Az emberi sorsok, a tévedések, a nagy felismerések érdeklik a gyerekeket. Átérzik a hátországban élők helyzetét, azt, hogy a városokban éheztek; elgondolkoznak azon, hogyan és miért cserél élelmiszerre zongorát falun egy városi ember; és érdekes az is, hogyan válik a mozi a tömegtájékoztatás, a propaganda eszközévé.
– Ha a diákoknak ennyire egyszerű tanítani ezt a korszakot, felnőttként miért beszélnek mégis Trianonról?
– A társadalmi közszemléletet és közbeszédet nem elsősorban az iskolai történelemtanítás határozza meg.
– Hogyan lehetne emlékeznünk az I. világháborúra 2014-ben?
– Például úgy, mint a Bécsi Filharmonikusok: június 28-án Szarajevóban adtak koncertet. Könyvek kiadásával, kiállításokkal, konferenciákkal, a szomszéd nemzetekkel való párbeszéddel, a múlt közös feldolgozásával.
– Milyen különös, mintha száz évvel ezelőtt is erre lett volna szükség…
– A helyzet ettől csak még szomorúbb. Boldogabb országok, a németek, a franciák már rég túlléptek ezen. Nem a trianoni tragédiát kellene újból és újból átélni. Erre példaként Johanna spanyol királyné történetét szoktam elmesélni a diákjaimnak, akit azért hívtak Őrültnek, mert fiatalon meghalt férje, Szép Fülöp bebalzsamozott holttestét maga mellett tartotta a szobájában. Úgy tűnik, mi, magyarok is valahogy így vagyunk Trianonnal.
--------------
Bihari Péter
• Történész, a Fazekas Mihály Gimnázium volt vezető történelemtanára
(Pontosítás jelent meg lapunk július 6-i számában: dr. Bihari Péter jelenleg is a Fazekas megbecsült vezetőtanára
A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Hámori Veronika kérésére: A 2014. június 29-én megjelent, dr. Bihari Péterrel készült interjú névjegyében, az interjúalany által adott információval ellentétben dr. Bihari Péter jelenleg is a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium pedagógusok és diákok által nagyra becsült, elismert történelem vezetőtanára.)
• Kutatási területe a német történelem és az I. világháború
• Főbb művei: A 19. század története fiataloknak; A 20. század története fiataloknak; Kérdések és válaszok az I. világháborúról; A németek – 2000 éve Európa közepén; Háború és béke 1914–1920
• Idén jelenik meg legújabb könyve: 1914 – A nagy háború száz éve. Személyes történetek
Történelem emberi léptékkel
Minden eddiginél több személyes történeten keresztül ismerhetjük meg az I. világháború eseményeit egy nemzetközi projektnek köszönhetően. Az Europeana 1914–1918 virtuális archívuma már több százezer „tételt” található, közöttük bárki szabadon kutakodhat. Így végre nem csak a történelemkönyvek száraz tényei, hanem személyes történetek, naplók, levelezések, tárgyak és megindító fotók segítségével érthetjük meg a 100 évvel ezelőttipusztító eseményeket.
Az Europeana, az Európai Unió multimédiás elektronikus könyvtára évekkel ezelőtt hozta létre azt a gyűjtőoldalt, amelyre mindenki feltöltheti saját, családja hagyatékában őrzött kordokumentumait. Az Oxfordi Egyetem kezdeményezéséhez húsz ország csatlakozott, így a közgyűjteményekben található dokumentumok a magánemberek korabeli relikviáival egyesülnek egy hatalmas virtuális tárhelyen. A beküldött anyagokat szakemberek kategorizálják és zsűrizik, és olyan „gyűjtőnapokat” is szerveznek, ahol személyes találkozókon „szedik össze” az érintettektől a történelem darabkáit.
Az oldal tanulsága szerint Magyarország korántsem olyan aktív, mint például Németország, Franciaország vagy Szlovénia, így nekünk maradnak a képek, korabeli propagandaplakátok vagy képeslapok böngészése. A gyűjtemény talán leglenyűgözőbb darabjai azok a tárgyak, amelyeket a lövészárkokban lapuló katonák készítettek, repeszekből készült papírvágó kés, gránátdarabokból eszkábált ékszer, vagy rózsafüzér.
Sz. K.
Képünkön: Chotek Zsófia és Ferenc Ferdinánd a merénylet előtt. (Fotó: Henry Guttmann, Europress/Getty Images)
Népeimhez! „Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből
még hátralévő éveimet a béke művének szentelhessem,
népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam.
A gondviselés másként határozott. Mindent megfontoltam
és meggondoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség
útjára. Bízom Ausztria–Magyarországnak önfeláldozó
lelkesültséggel telt vitéz hadseregében. És bízom a Mindenhatóban,
hogy fegyvereimnek adja a győzelmet.”
(Részlet Ferenc József kiáltványából, 1914. július 28.)
Képünkön: A merénylő, Gavrilo Princip elfogása. (Forrás: Profimedia)
Eltérő ítéletek. 1914. június 28-án a trónörökös Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg hitvesével, Chotek Zsófiával a bosnyák hadgyakorlat megtekintése előtt a fővárosba, Szarajevóba utazott. Ez a Belgrádban tanuló boszniai szerb fiatalok egy csoportját cselekvésre ösztönözte. A trónörökös elleni merényletet Gavrilo Princip barátjával, Čabrinovićcsal tervelte ki, majd csatlakozott hozzájuk Grabež is. A fegyvereket a szerb titkosszolgálat egyik őrnagyától kapták. A csapat június elején jutott el Szarajevóba, ahol felvették a kapcsolatot egy másik összeesküvő csoporttal (köztük Mehmedbačićcsal és Popovićcsal), az összekötő szerepét Ilić vállalta. Princip végül 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolta a főherceget és hitvesét. Egy hónappal később Bécs hadat üzent Szerbiának, és megkezdődött a világháború.
Képünkön: Mesterlövész a lövészárokban. Periszkóppal céloz (Forrás: Komlós Péter, Fortepan)
Micsoda veszteség. „Mire a falevelek lehullanak, katonáink visszatérnek” – ígérte II. Vilmos német császár 1914 nyarán. A falevelek négyszer hulltak le, mire a katonák hazatértek. A Hadtörténelmi Levéltár 1927-es adatai szerint Magyarország öt és fél millió hadköteles polgárából csaknem 3,4 millió katona vonult be. Közülük 530 965 halt meg, 1 millió 492 ezer megsebesült, 833 ezer esett hadifogságba és 524 ezer tért épségben haza. Az I. világháborúban 15 millió ember vesztette életét.
Princip halála. A szarajevói merényletért nyolc összeesküvőt állítottak bíróság elé, három halálos ítéletet hajtottak végre. Gavrilo Principet és egyik társát – mivel még nem voltak húszévesek –, továbbá egy merénylőt 20–20, a többieket 16, illetve 13 évnyi szabadságvesztésre ítélték. Princip 1918 áprilisában, a theresienstadti börtönben, tüdővészben halt meg.
(Összeállította. bhj)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
