Mindenki számol, mindenki kalkulál, de legtöbben csak a fejüket fogják. A kérdés az: ki jár jól a kormány adósmentő programjával?
Kártyapartiként is ábrázolhatjuk a devizahitelesek „megmentését”. A zöld posztós asztalon körülbelül 2000 milliárd forintnyi zseton a tét. Körötte négy szereplőt azonosíthatunk. A legfontosabb Matolcsy György MNB-elnök, aki a játékban a „bankot adja”, s a szabályokról gondoskodik. Vele szemben két ellenérdekelt „játékos” ül. Az egyik széken a hitelnyújtók, a másikon az adósok szoronganak. Az asztal körül köröz kibicként Orbán Viktor miniszterelnök, aki nem pénzben játszik, hanem politikai tőkét kovácsol – s közben olyanokat mond a rádióban, hogy „ezermilliárdot kell erővel elvennem a bankoktól és oda kell adnom az embereknek”.
A bankok az árfolyamrés ügyfelekre hárításával és az egyoldalú kamatemelésekkel az elmúlt években nyertek nagyjából 900 milliárd forintot, ami az adósoknak veszteséget jelentett. A Kúria ítélete nyomán, s a jegybank bonyolult képletét követve ezt az „orbáni ezermilliárdot” visszakapják a hitelesek. Ezáltal ötödével csökken a tőketartozásuk, a törlesztőrészletük pedig negyedével. Az árfolyamkockázatot ugyanakkor a Kúria és a kormány szerint is az adósok viselik. Márpedig a forint gyengülése miatt jelenleg 1100 milliárdos vesztésben vannak az adósok a hitelnyújtókkal szemben.
Egyedi hitelként számszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az eredetileg 5 milliós, ám időközben 7,5 milliósra duzzadt tőketartozást most 6 millióra mérséklik, az eredeti 40 ezer forintról 78 ezerre nőtt törlesztőrészletet pedig 56 ezerre. Eltűnik az árfolyamrés és a kamatemelés, de megmarad a forintgyengülés hatása. A frankhiteleket 256,47, az euróhiteleket 308,97, a jenhiteleket pedig 2,163 forintos árfolyamon forintosítják, de pontosabb lenne a piacosítás kifejezés. Mivel az átlagos frankhiteleket 155 forintos árfolyamon vették fel, a forintosítással a többség 100 forintos árfolyamveszteséget könyvel.
Nem véletlenül vált a hét elején még választható forintosítás hétvégére kötelezővé. A piaci árfolyamon való váltás egyszerűen nem vonzó. Gondoljunk csak bele, hogy akiknek volt pénzük arra, hogy igénybe vegyék a végtörlesztést, 180 forintos frankárfolyamon és 256 forintos euróárfolyamon szállhattak ki. Magyarán a végtörlesztést választó „gazdagok” frankonként 76 forinttal és eurónként 53 forinttal jobban jártak, mint a „szegények”. Történelmi árfolyamcsúcsok közelében jegyzik most nálunk a frankot és az eurót.
Visszatérve a kártyapartira. Az adósok tehát 900 milliárdot visszanyertek, míg 1100 milliárdról végleg le kell mondaniuk. Ezt már akkor sem nyerhetik vissza, ha a forint később erősödik. Sőt a fairbank-törvény miatt a forintra váltott, s az eredetinél még mindig átlagosan 40 százalékkal magasabb törlesztőrészletük három évre bebetonozódik. A bankok ugyanakkor örülhetnek, hiszen Orbán Viktor kibicelésével megtarthatták a nagyobb részét annak, amit az elmúlt években a devizahiteleken nyertek. Ezért mondják az elkeseredett devizahitelesek, hogy az adósmentésből bankmentés lett.
Régóta tudott, hogy kártyában mindig annak van előnye, aki a „bankot adja”. Nos, az újabban alapítványairól és látványos pénzszórásáról elhíresült Magyar Nemzeti Bank lehet a partinyertes. A forintra váltás során ugyanis a devizatartalékot fogják égetni. Csak ugye a sorozatos kamatcsökkentésekkel kierőszakolt forintgyengülésnek köszönhetően a bekerülési árnál jóval drágábban adhatják a bankoknak a devizát. Becslések szerint közel 150 milliárdot kereshet ezen az ügyleten.
HÁTTÉRALKUT SEJTET A MATEK
Nem lesz családi matek a konyhaasztal sarkán, zsírfoltos papíron, sokat próbált, tövig faragott ceruzával. És ezúttal az adózási szezonban oly népszerű internetes kalkulátorokban sem reménykedhetünk.
Ha a nagymama nem is, de a gimnazista unoka kiszámolhatja, mennyi jár vissza a családnak, miután a Kúria kimondta: semmis a devizahitelek árfolyamrése; és tisztességtelenek voltak az egyoldalú kamatemelések. Augusztusban még arról lehetett olvasni, hogy a bankok, úgymond, köpni- nyelni sem tudnak, mert a Magyar Nemzeti Bank egyszerűen lefordítja az algoritmusok nyelvére a Kúria ítéletét. Furcsamód, amikor egy héttel ezelőtt megjelentek a Magyar Közlönyben az első hivatalos képletek, azok immár a devizahitelesek körében okoztak felháborodást.
Az adósok úgy érezték, nemhogy tisztult volna a kép, az még homályosabb lett. Különösen, hogy az első devizahiteles képletek csak a legelemibb esetekre érvényesek, és annyira bonyolultak, hogy diplomás adósoknak sincs esélyük az érdemi hozzászólásra. Arról nem is szólva, hogy olyan eminens ügyfél talán nincs is, aki még sosem esett késedelembe, elutasította a végtörlesztést és ráadásként az árfolyamgátat is átugrotta. Nem nehéz kitalálni, hogy később, az életszerűbb esetekre még áttekinthetetlenebb számítási eljárásokat kapunk.
Némi joggal merült fel, hogy a bonyolult képletek mögött esetleg a bankokkal kötött háttéralku húzódhat. Az áttekinthetetlen számítások civil ellenőrzése ugyanis gyakorlatilag kizárt. A bankok lényegében azt számolnak, amit akarnak, csak az a lényeg, hogy a Magyar Nemzeti Bank rábólintson a kalkulusra.
Az is „bankmentésre” utal a választások előtt beígért „adósmentés” helyett, hogy már az elemi, szinte csak elméleti esetre is három eltérő logikájú képletet adott ki a jegybank. Bár ezt azzal magyarázták, hogy mérsékelni kívánják a bankok eltérő elszámolási rendszeréből adódó káoszt. Észre kell venni, hogy miközben az ezermilliárd forintos veszteségen osztozó pénzintézetek mozgásterét jelentősen megnövelték, az adósok kiszolgáltatottsága egyáltalán nem csökkent. A devizahitelesek mindeközben továbbra is csak reménykedhetnek, hogy a bonyolult számítás végén a tőketartozásuk az ötödével, míg a törlesztőrészletük a negyedével csökken.
VEGYÜK KOMOLYAN A KOCKÁZATOT!
Mást sem hallani, amikor a kormányoldal a devizahitelek forintosításának előnyeit ecseteli, hogy a kockázatok közül „csak” a kamatkockázat marad. Ez éppoly végletesen leegyszerűsítő megközelítés, mint amivel a devizahitelek elterjedésekor hiteltanácsadók, lakásügynökök, sőt autókereskedők is győzködték a gyanútlan ügyfeleket, hogy „csak” az árfolyamkockázattal kell számolni.
Tanulságos ugyanis, hogy 5 évvel ezelőtt a frankot 180 forint alatt jegyezték, míg a két számjegyű irányadó jegybanki ráta éppen 10 százalékos. A devizahitelek felvételét a forinthitelek magas kamata és a frank kedvező árfolyama ösztönözte. Most éppen fordított a helyzet: a frankot 250 forint körül jegyzik, a historikus csúcsok közelében, az alapkamat pedig történeti mélyponton, 2,1 százalékon pihen. Öt év alatt a frank közel 70 forinttal, mintegy 40 százalékkal drágult, míg a magyar alapkamat nagyjából az ötödére zuhant. Látszólag most minden a forinthitelek mellett szól. De vajon így marad-e az árfolyam és a kamat? Szinte kizárt.
A frankot a válság és a Svájcba menekülő befektetők tették naggyá. Az erős pénz már a svájciaknak is kellemetlen. Az alpesi ország jegybankárai árfolyamgáttal küzdenek sikerrel a frank erősödése ellen. A mostaninál erősebb frank tehát nem sanszos. A korábban odamenekített tőke várható távozása jelentősen gyengítheti a svájci fizetőeszközt.
A magyar jegybank irányadó rátáját még a kamatcsökkentés iránt elkötelezett jegybankelnök, Matolcsy György is legfeljebb zérusig vághatja. Lefelé nem nagyon van tér, míg ötéves távlatban esélyesnek mondható a kamatemelés.
S hogy mit jelent akár csak 1 százalékos kamatemelés? Nos, egy átlagos hitel esetében nagyjából 10 százalékos törlesztőrészlet-emelkedést. Ekkora kockázatot azért illene komolyan venni, ha már annak idején elvicceltük az árfolyamkockázatot.
Három devizaképlet: Az első képlet szerint az adós mindenkori túlfizetéseit tőke-előtörlesztésként vonják le visszamenőleg az akkori, elméleti hiteltartozás összegéből. Ez lényegében az augusztusi képlet kiegészítése, amennyiben az árfolyamrés mellett immár az egyoldalú kamatemelésekre is kiterjed. A második képlet egy technikai gyűjtőszámlát feltételez, amelyen az adós havi túlfizetéseit a hitelnyújtás devizanemében halmozzák, s ezt az összeget vonják le a jelenlegi tartozásból, korrigálva egyúttal a tőketartozást is. A harmadik képlet az egymást követő törlesztési periódusokban külön-külön számítja az árfolyamrésből és az egyoldalú kamatemelésekből származó túlfizetéseket. Magyarán periódusonként korrigálja a tőketartozást.
Az I. számú elszámolási módszertan képlete: 1) - 10)
FIZET A BANK, HA NEM FAIR
Szigorú szabályok gyűjteménye a fairbank-törvény. Érthető, kézzelfogható változásokat hoz januártól, melyeket minden hitelfelvevő érzékelhet.
Ilyen lesz, hogy a szerződéskötés előtt legalább egy hétig tanulmányozhatják az ügyfelek a feltételeket. Teljesebb tájékoztatási kötelezettséget írnak elő a hitelközvetítőknek, s a hitelszerződések mintaszövegét a bankok honlapján is közzé kell tenni, hogy összehasonlíthatók legyenek az egyes pénzintézetek ajánlatai.
Fontos elem, hogy a szerződésekben tételesen és forintban kifejezve kell felsorolni minden díjat és költséget. Maximálja az új szabályozás a hitelfolyósítás költségét a hitel 1 százalékában, s legfeljebb 200 ezer forintban.
Kamatot a jövő évtől, minden esztendőben csak egyszer emelhet a bank, április elsején. A 3 évnél rövidebb futamidejű és fix kamatozású hitelek esetében kamatemelésre sem lesz lehetőség. A hosszabb futamidőknél is legfeljebb 5 kamatemelés.
Nem zárják ki az egyoldalú banki szerződésmódosítást, ám annak körét a kamatra, a kamatfelárra, a díjakra és költségekre korlátozzák. Ugyanakkor, ha a kamat vagy a kamatfelár módosítása az ügyfélnek elfogadhatatlan, akkor díjmentesen szerződést bonthat. Bármikor lehet majd előtörleszteni, akár teljes mértékben, a futamidőn belül.
A fairbank-törvény is rögzíti a kamatkorlátokat. Mégpedig a különböző kockázatú hiteltípusok esetében a jegybanki alapkamattól való eltérések maximalizálásával. Szintén korlátok közé szorítja a törvény a késedelmi kamatokat.
Végül, az is fontos lehet, hogy a hitelszerződés attól még érvényes, ha a pénzintézet megsérti a fairbank-törvényt, de az ügyfél ebből származó kárát kénytelen lesz megtéríteni.
ÁLLAMOSÍTJÁK A BUDAPEST BANKOT
Pletykaként indult, de hétfőig akár meg is állapodhat a magyar állam a tulajdonos GE Capitallal a Budapest Bank megvásárlásáról.
Piaci becslések szerint 80-90 milliárd forintot érhet a magyar leánybank. Emlékezhetünk, hogy nemrégiben 17 milliárdért került állami tulajdonba az MKB, s ezzel a magyar bankrendszeren belül a hazai tulajdon aránya már elérte a korábban Orbán Viktor miniszterelnök által megcélzott 50 százalékot. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter azonban most úgy nyilatkozott, hogy szerinte a 70 százalékos részarány lenne kívánatos. A kormányt a hazai tulajdon arányának emelésén túl az is motiválhatja, hogy a Budapest Bank aktív a kis- és középvállalati hitelezésben. Arról nem is szólva, hogy amíg az MKB-val 400 milliárdos veszteséghegyet vásároltak, ezúttal egy jó karban lévő, pénzügyileg stabil bankra tehetnének szert.
Joggal merülhet fel, hogy ha tényleg ilyen szép a leánybank „fekvése”, akkor miért adná azt el a GE Capital. Kézenfekvő a magyarázat, tudniillik, a többek közt a háztartási eszközök, az egészségügyi technológiák, a repüléstechnika és az energetika piacán is érdekelt társaság fokozatosan leépíti a pénzügyi tevékenységét. Skandináv érdekeltségeiket már a nyáron eladták, s a lengyel bankjukat is meghirdették.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!