Eltérő a nyugdíjbiztosító gyakorlata: akadnak olyan bányászok, akiknek hétszáz munkanapot számítottak be szolgálati idejükbe, ha elvégezték az oroszlányi hároméves vájárképző szakmunkásiskolát, ugyanezért mások kevesebb munkanapot kapnak. Így történhet meg, hogy egykori osztálytársaknak eltérően számítják be az iskolaéveket.
Pálfi Viktor tavaly az esélyegyenlőségi elvek megsértése miatt indított pert a volt Közép-dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság ellen, mert nem adták meg neki az oroszlányi vájárképzőben végzett tanulmányaiért a hétszáz munkanapot. Mindössze 335-öt számítottak be, ellentétben egykori iskola- és osztálytársaival, akik ennek a dupláját kapták. A hiányzó pár száz napon sok múlhat, például korengedményes nyugdíjazása is. Feltéve, ha a jelenlegi kormány terveivel ellentétben nem törli el a korkedvezményes nyugdíjat.
Pálfi az oroszlányi szénmezők közvetlen közelében lévő Csókakőn született. Az oroszlányi vájáriskolába iratkozott 1989-ben, és azóta, hogy 1992 nyarán megkapta a bizonyítványt, vájárként dolgozott. Jó ideje a Márkushegyi Bányaüzem a munkahelye.
Néhány éve szóba került, hogy 2010 decemberében bezár Márkushegy. Pálfi Viktor arra gondolt, hogy a területileg illetékes nyugdíjbiztosítótól megtudakolja, hányadán áll a szolgálati viszonyával. Pályafutása alatt többször volt táppénzen: egyszer egy 80 kilós kő zuhant a bokájára, hónapokig keresőképtelen volt, máskor a szenet szállító csille szaladt át az egyik ujján.
Ám nem csak a kényszerpihenők miatt érdekelte, hány ledolgozott napját tartják számon. Csak a földalatti műszakokkal kalkulálnak a korkedvezményes nyugdíjnál. A jelenlegi szabály szerint ötezer műszak vagy 25 ledolgozott év szükséges a bányásznyugdíjazáshoz. Pálfi Viktor nem akar még nyugdíjba menni, de szeretné megtervezni az életét, hiszen a legújabb hírek szerint munkahelye, a Márkushegyi Bányaüzem csupán 2012-ig működhet.
Kálváriája a nyugdíjbiztosítóval akkor kezdődött, miután kikérte az adatait. Meglepte a válasz, felszólították: igazolja, hogy a vájárképzőben mennyi volt a kötelező szakmai gyakorlat. Addig ez nem volt szokás, legalábbis ő nem tudott róla. A nyugdíjbiztosító 2009. szeptember 25-én kelt határozatában az áll, hogy Pálfi Viktor bányászt 16 év és 96 nap jogosítja korkedvezményes nyugdíjra, így három év korkedvezményt szerzett. Ügyvédje, Bajusz Gergely lapunknak elmondta: a főszabály az, hogy ha szervezetre, egészségre ártalmas munkakörben – például bányában a föld alatt – dolgozik valaki, akkor jár neki a korkedvezmény. Ha legalább tíz évig dolgozott korengedményre jogosító munkakörben, két év kedvezmény jár, és minden újabb ledolgozott öt év után egy-egy év. Ezért minden igazolható földalatti műszaknak, azaz ledolgozott munkanapnak van jelentősége. Hétszáznak pláne, majdnem két évet jelent.
Nem véletlen tehát, hogy Pálfi Viktor kifogásolta az első fokú határozatot. Igyekezete nem volt egészen hiábavaló, hiszen néhány hét múlva, a nyugdíjbiztosító 2009 decemberében kelt módosításban 18 év és 5 nap korkedvezményre jogosító időszakot állapított meg neki, beleszámoltak 335 nap korkedvezményre jogosító műszakot. Pálfi Viktor megfellebbezte a döntést, 700 műszak beszámítását kérte, ahogy másoknál történt.
Az illetékes nyugdíjbiztosító jogorvoslati igazgatósága 2010 februárjában elutasította fellebbezését, a bányász ezután indított pert.
Egyesek szerint aligha van ésszerű magyarázat arra, miért változó a nyugdíjbiztosító gyakorlata. Bajusz Gergely ügyvéd úgy tudja, 2008-ig nem született a Pálfi Viktoréhoz hasonló és vitatható határozat. Addig vélhetően egy 1988-as belső utasítás szerint jártak el, a bányászoknak hétszáz műszakot számoltak a vájárképzőben eltöltött időszakért. A máig hatályos utasítás szerint, valamint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság kapott információ szerint, ha nem tisztázható a vájár szakmunkástanulók gyakorlati képzése, akkor a hároméves képzési rendszerben tanulóknál hétszáz napot lehet korkedvezményre jogosító időként figyelembe venni.
Értesüléseink szerint sokak esetében a vájárképzős évek beszámításához a hivatalok nem kértek vagy nem tudtak beszerezni igazolást. Megkerestük Székesfehérváron a Fejér Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságát, ami januárig a Közép-dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság egyik kirendeltsége volt. Bartucz Sándor igazgató telefonon elismerte: akadnak, akik hétszáz műszakot kapnak, de ha van írásos bizonyíték, például iskolai igazolás, ütköztetik az adatokat, ezután állapítják meg, hány földalatti munkanapnak számít a vájárképző iskola. Arra kérdésre, hogy hány esetben folytattak bizonyítási eljárást, mielőtt megállapították a vájárképzésben részesülteket megillető földalatti munkanapok számát, nem tudott válaszolni, mondván, ilyen nyilvántartásuk nincs, csak egyes esetek vannak. Arról azonban hallott, hogy van nyugdíjbiztosítási igazgatóság, amelyik korábban „egyoldalúan” értelmezte a vonatkozó szabályokat, vagyis automatikusan megadta a hétszáz munkanapot. Szavaiból kiderült az is, nem Pálfi Viktor az egyetlen bányász, aki perelt.
Kerestük a Közép-dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság volt tatabányai székhelyét, ahol a jelenleg megyei kormányhivatalként működő szervezet megbízott főigazgatójától azt szerettük volna megtudni: miért mondják többen is, hogy ha korábban Tatabányán kérték a nyugdíj kiszámítását, a vájárképzős évekért – ellentétben Székesfehérvárral – automatikusan megkapták a hétszáz műszakot? Ám a vezetőt nem értük el.
Pedig valami magyarázatnak lennie kell, hogy miért nem részesülnek egyenlő elbánásban a nehéz fizikai munkát végző bányászok. Hiszen a közigazgatási eljárásról szóló törvény szerint tilos minden olyan különbségtétel, amelynek következménye a törvény előtti egyenlő bánásmód megsértése. Bajusz Gergely ügyvéd úgy véli, amiért Pálfi Viktor – más egykori vájártanulókkal ellentétben – nem kapta meg a szakmunkásképzőben folytatott tanulmányai után a hétszáz munkanapot, a nyugdíjbiztosítónál megsérthették e jogszabályt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
