Orbánék gyökeresen szembementek a magas hozzáadott értékű gazdaság eszményével. Illúzió azt hinni, hogy Brüsszel vagy Berlin a befektetők érdekében helyre rakja a demokráciát. Évi 7-8 százaléknyi külső forrásból átlag 3 százalékos GDP-növekedést produkálni, ez nem annyira nagy szám – mondta lapunknak Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus, egyetemi tanár
– Az ön által szerkesztett Új Egyenlőség társadalomelméleti portál írta a választás előtti napon: az Orbán-rezsim 2010 után a „jó állam” nevében rosszul kormányzott, majd 2014 után menekültellenes politikai-kommunikációs kampányokba merülve nem kormányzott. Mire számíthatunk most, látva az új minisztériumi struktúrát, illetve a 2030-ig tekintő merész célkitűzéseket?
– Most van egy reménykeltő újítás: létrehozták az innovációs és technológiai tárcát, ígéretes csapattal. Ha ez nem csak retorika, és komolyan gondolják, hogy a magas hozzáadott értékbe kell fektetni, akkor ebből akár még valami pozitív is kisülhet. De az Orbán-kormány eddig mindig támadta az előző kabinetek gazdaságpolitikáját, és amikor stratégiát kellett alkotni, akkor az alacsony hozzáadott értékű és bérezésű, összeszerelő munkahelyekben gondolkodott. Szijjártó Péter járt-kelt a világban, és árulta az olcsó munkaerőt. Néha az iparosítást kommunikálták, ami meglehetősen értelmetlen, hiszen a magas hozzáadott érték bármilyen szektorban létrejöhet, a mezőgazdaságban és a szolgáltatásban is.
– Egy ilyen átállás nem történik meg gyorsan, és erősen igényli a minőségi munkaerőt. Utóbbiból a kivándorlási krízis miatt óriási a hiány, és az oktatás szerkezete sem feltétlenül támogatja a törekvést.
– Ezek mind érvényes ellenvetések. A jelenleginél sokkal jobb oktatási rendszerre, s ehhez több pénzre és más megközelítésre van szükség. Jobb szakképzésre, a Parragh László-féle logika nem lendít előre minket. Szükség van nemzeti kutatás-fejlesztési infrastruktúrára, amelyet Szingapúr vagy a skandináv államok megteremtettek. Az Orbán-rendszer 2010 után gyökeresen szembement ezekkel.
– A minap megjelent kiadvány szerint a 100 leggazdagabb magyar vagyongyarapodásának zöme a NER-lovagoknak jutott. A politika és a gazdaság összefonódása mennyire kompatibilis a nyitott, szabad, innovatív szellemmel? Hiszen nálunk az előrejutásban nem elsősorban a tehetség, hanem a lojalitás számít.
– A német cégek alacsony hozzáadott értékű, alacsony bérezésű munkát végeznek, s az önmagában nem volna rossz ötlet, hogy a német beszállítói függésen próbálunk lazítani. A gond azzal van, hogy nincsenek olyan magyar exportcégek, amelyek magas hozzáadott értékkel exportálnának a keleti régiókba vagy akár Amerikába. A keleti nyitás óta stagnált vagy csökkent az ezekbe a régiókba irányuló export, szerkezetileg pedig továbbra is a magyarországi multik a főszereplők benne. A hazai cégek kínai exportja elhanyagolható, ráadásul az alacsony hozzáadott értékű szektorok, például a sertéskivitel van benne túlsúlyban.
– Mit gondoljunk az ovációval közölt, s valóban mutatósnak tűnő 4,4 százalékos első negyedéves hazai GDP-növekedésről, és ebben az uniós források és a konjunktúra hatásáról?
– A magyar gazdaság az elmúlt nyolc év átlagában 3 százalék körüli éves GDP-növekedést teljesített. Évente átlagosan 2,5 százalékot kap egy nettó támogatott uniós ország, mi ráadásul koncentráltan használtuk föl a pénzeket, a 2010 előtti időszakból sok átnyúlt a Fidesz-kormányzás idejére, és a következő periódus forrásait előre hozta a kormány. Így az elmúlt öt-hat évben évi 6 százalék körül volt az uniós pénzfelhasználás. Ha hozzávesszük azt is, hogy a Világbank adatai szerint a Nyugat-Európában dolgozó magyarok hazautalásai elérik a GDP 3 százalékát, akkor az 1 százaléknyi magyar EU-befizetéssel is befolyt évi 7-8 százalék az unióból és a magyarok hazautalásaiból. Ennyi külső forrásból 3 százaléknyi növekedést produkálni – ez nem annyira nagy szám. A növekedéshez hozzájárult még a minimálbér-emelés is, amit a liberális közgazdászok nem szoktak szeretni, mondván, a minimálbér-emelés munkahelyek elvesztéséhez vezet. Ehhez képest 2017-2018ban megnyomta a belső fogyasztást, és munkahelyeket hozott létre.
– A Fidesz és a propagandasajtója készségszinten gyalázza a skandináv államokat. Ön jó szívvel ajánlja az északi modellt? Gazdasági értelemben mi a jó ebben?
– A miniszterelnök azt szokta mondani, hogy a jóléti állam halott, ehhez képest tíz éve a skandináv jóléti államok vezetik az EU versenyképességi listáját. Legmagasabb foglalkoztatással és bérekkel, legnagyobb sajtószabadsággal, legalacsonyabb korrupcióval, és a nők helyzete is itt a legjobb. A jobboldali kormányok azt szokták gondolni, hogy a gazdaság gerince a középosztály, őket kell támogatni, ott legyenek gyerekek. Ez a demográfiamágia. Ezzel az a gond, hogy Magyarországon hajszálvékony a középosztály: a GfK Hungária szerint öt magyar háztartásból négynek nincsenek megtakarításai, a maradék pedig javarészt idős, ahol nem születnek gyerekek. Az a 20-30 éves, családalapítás előtti középosztály annyira hártyavékony Magyarországon, hogy a megtámogatásuktól remélt demográfiai bumm téves premisszákra épülő elképzelés. És akkor itt jön be az északi modell, ahol attól lesz valaki a középosztály tagja, hogy remek oktatással-átképzéssel, jó egészségüggyel és biztonságot jelentő szociálpolitikával megadják a segítséget ahhoz, hogy boldoguljon a munkaerőpiacon. Ha a jóléti transzferek a humán tőkébe áramolnának, az biztosítaná a jelenleg kiszolgáltatott magyar családok középosztálybelivé válását. De az Orbán kormány létező középosztályról szóló kommunikációjával szemben a magyar jövedelmi tizedek közül legfeljebb a felső egy-kettőt lehet értelmezni a nyugat-európai bérskála legalján. Akik ennél kevesebbet keresnek, azok nemhogy középosztályként, de még „alsó osztályként” sem értelmezhetők nyugat-európai értelemben.
– A kormány menekültellenességgel leírható illiberalizmusának, nyugat-európai országokat bíráló kijelentéseinek vannak közgazdasági összefüggései?
– Jobban örülnék, ha ez egy jelző nélküli demokrácia lenne, nem illiberális, de azt látjuk, hogy ez nem zavarja Németországot vagy a német befektetőket. Illúzió azt gondolni, hogy Brüsszel, Berlin vagy valamilyen dadus helyre rakja a demokráciát, mert ez a befektetők érdeke. A befektetők köszönik szépen, megvannak egy illiberális demokráciában, de még ennél autoriterebb rezsimekben is megvannak. A kapitalizmus összefér az illiberális demokráciával, sajnos.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!