Szülők versenye – Egyre nehezebb bejutni a magániskolákba

„Immár a második évet töltöm azzal, hogy próbálok megfelelő általános iskolát találni a lányomnak. Az állami iskolától tartok, pedig nincsenek nagy igényeim. Csak azt szeretném, ha nem felejtené el, amit már az óvodában megtanult, legyen lehetősége meleg vízzel kezet mosni, legyenek szekrények, hogy ne kelljen egész nap a hótaposóban ülni, és legfőképpen ne törjék le a lelkesedését. Most éppen tudós szeretne lenni, fel akarja találni a földön, vízen és levegőben is közlekedő autót, de rengeteg más terve is van. Azt hiszem, erre az alternatív iskolákban van esély, de teljesen bizonytalan vagyok. Úgy érzem, túl sokat várnak tőlem” – fogalmazza meg egy anyuka valószínűleg több ezer szülő dilemmáját. Menekülő attitűdje évek óta általános jelenség: az állami iskolák uniformizált, gyerekközpontúnak semmiképp sem nevezhető légköre rengeteg szülőt arra sarkall, hogy valamilyen más utat keressen.

Az utóbbi időszakban éppen ezért hatalmas a nyomás az alternatív és magániskolákon, egy részük nem is pontosan tudja, mit kezdjen a hatalmas túljelentkezéssel. Ez annak ellenére is igaz, hogy sorra nyílnak az ilyen új intézmények – nagyrészt szülői kezdeményezésre. Emellett szaporodnak az úgynevezett magántanulói csoportok is, ahol a gyerekek iskolán kívül, de pedagógusok segítségével haladnak a tananyaggal, támogató, inspiráló és az egyéni igényeket sokkal inkább figyelembe vevő közegben.


Nyomasztott szülők

Mivel az elsőbe készülő gyerekeket nem szabad felvételiztetni, az iskolák egyéni módszerekkel válogatnak a jelentkezők közül. Jobb híján bevonják a szülőket: magyarán a családok közül próbálnak választani. A szülők viszont sokszor úgy gondolják: irracionálisan sok erőfeszítést kell tenniük, hogy gyereküket jó iskolába juttassák. „Megszámlálhatatlanul sok nyílt napon voltunk. Azt mondják, ezek mindegyikén ajánlatos megjelenni, mert ha kihagyunk egyet, hátrébb kerülünk a sorban. De mivel egyelőre nem tudom, melyik iskolába veszik fel a lányom, és egyik kaput sem szeretném bezárni előtte, mérhetetlenül sok időnk megy erre. Az anyukák a játszótéren is erről beszélgetnek, a férjeket már a világból ki lehet kergetni a témával. Rengeteg időt és energiát fordítunk erre, és sokszor úgy érzem, azt várják tőlünk: életünket és vérünket adjuk az iskoláért” – meséli az anyuka, aki örülne, ha az Alternatív Közgazdasági Gimnázium jövőre szeptemberben induló általános iskolájába felvennék a gyerekét – viszont elakadt az online jelentkezésben, a motivációs levél megírásánál. „Most mit írjak? Hogy nekem már elég, ha nem veszik el a gyerekem kedvét a tanulástól? Nyomaszt,  hogy ezen múlhat, felveszik-e. Néha azt gondolom, az lenne a legigazságosabb, ha egyszerűen sorsolnának” – teszi hozzá.

Bár az intézmények többsége igyekszik sokat kommunikálni a szülőkkel, az információk még mindig inkább szájról szájra terjednek a körükben. Így természetesen nem csillapszik az a hiedelem sem, hogy valójában a protekció és a pénz számít, a többi csak a látszat. Az anyuka abban is bizonytalan, hogy hány iskola kiválasztási procedúrájába vágjanak bele, mert úgy gondolja, két-három intézménynél többet nem érdemes megmutatni a gyereknek. Legfeljebb ennyi közül tud választani, ennyiről tud véleményt kialakítani. „Nem szeretnék a 7 éves lányomra ilyen terhet rakni” – teszi hozzá.


Nem tökéletesen igazságos

„Önmagában az, hogy az alapítványi iskolák pénzbe kerülnek, már egy nagyon súlyos előszelekció. A társadalomnak csak egy bizonyos csoportja engedheti ezt meg  magának, és ez egyfajta gettósodáshoz vezet, vagy legalábbis ellene megy az integrációnak. Tudomásul kell venni, hogy az alapítványi iskolák kevesebb pénzt kapnak az államtól, viszont sokkal drágább a működtetésük. Úgy tűnik, hogy a szülők egy jelentős része ennek ellenére ezeket az iskolákat választaná. Ennek a motivációit tisztázni kellene, mert csak sejtjük, hogy az állami iskoláktól menekülnének” – kezdi a dilemmák sorolását Horn György.

Az AKG pedagógiai vezetője, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke se tagadja, hogy a rendszer nem tud teljesen igazságos lenni, hiszen az alternatív iskolák nem „egy szempontúak”, vagyis nem csak a tudást vagy az annak megszerzésére való képességet vizsgálják, a többségtől valamiben különböző gyerekeket szeretnének, és ettől válik nagyon bonyolulttá a dolog. Ráadásul a gyerekek az utóbbi időben sokkal többen vannak, mint amennyit fel tudnak venni, de nincs olyan egyértelmű kritérium, ami alapján dönteni lehet.

„Kérdés, hogy ebben a helyzetben milyen eljárást kell kialakítani. Mi úgy gondoljuk, hogy egy felvételi eljárásnak három kritériumnak kell megfelelnie. Egyrészt legyen egyszerű, mindenki számára világos. Másrészt legyen átlátható és legitim. Harmadrészt pedig természetesen jogszerű. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy nem nekünk kellene szelektálni, hanem a családoknak. Nekik  kellene eldönteniük, hogy ők igénylik-e, amit mi ígérni tudunk. Minden családtól kérünk a gyerekhez egy használati útmutatót, amiben azt is szeretnénk látni, hogy ők mit várnak tőlünk, mit szeretnének. És mi ez alapján meg tudjuk mondani, hogy ezt meg tudjuk csinálni vagy nem” – magyarázza Horn György, azt is elismerve, hogy a harminc év alatt kialakított rendszerük sem tökéletesen igazságos, és ez évről évre bebizonyosodik. A gyerekek kétharmadát ugyanis hagyományos felvételi eljárásban veszik fel, egyharmaduk pedig több pénzt fizet, vagyis licitálnak a helyekre. Ebből a pénzből fedezik azoknak az oktatását, akik kevesebbet tudnak fizetni. „Onnan tudjuk, hogy ez sem tökéletes, igazságos eljárás, hogy utólag rendre bebizonyosodik: azok között a gyerekek között, akiket csak többletpénzért vettünk fel, nagyon sokan kiemelkedően teljesítenek, akár jobban, mint akiket »simán« felvettünk. Vagyis hibáztunk a felvételinél” – teszi hozzá.

Az AKG általános iskolai képzése jövő szeptemberben indul el, így Horn Györgyben ezzel kapcsolatban még sok a bizonytalanság. Akinek AKG-s kötődése van, az eleve előnyt élvez majd a felvételinél. Egyelőre még nem tudni, hányan lesznek ilyenek, de az elsőként végzett évfolyam egykori tanulói ma már 43 évesek, nekik már a gyerekeik is iskolás korúak, és eddig összesen kétezren jártak hozzájuk. Ez már önmagában jelentősen csökkenteni fogja azoknak a számát, akiket „kívülről” fel tudnak venni.


Egy év után is háromszoros

„Mi már egy évvel a gyerek iskolakezdése előtt elkezdjük az ismerkedést. Nem véletlenül használom ezt a szót, egyáltalán nem felvételiről vagy kiválasztásról van szó. Az a cél, hogy a szülő minél jobban megismerkedjen az iskolával, a pedagógiai módszereinkkel, mi pedig megismerjük a gyereket és a családot. Ha a folyamat végén egyeznek az elképzeléseink, akkor kölcsönösen kiválasztjuk egymást. De nem tagadom, fontos, hogy az iskola profiljának megfelelő gyerekek kerüljenek be, nem foglalkozunk például súlyos képesség- vagy magatartászavaros diákokkal, őket nem tudjuk most vállalni, csak rosszat tennénk velük. Sajátos nevelési igényű, mozgássérült tanulóink vannak, őket be tudjuk illeszteni a közösségbe” – kezdi „szűrési” módszereinek ismertetését egy alapítványi intézményvezető. Iskolája meglehetősen új, csak néhány éve indult. (Azt kéri, az ő és az iskolája nevét inkább ne írjuk le, többek között éppen azért, mert az iskola munkaközössége úgy érzi: nincs szükségük nagyobb hírverésre, már így is jóval többen jelentkeznek hozzájuk, mint amennyi gyereket fel tudnak venni.) A második lépésben azt nézik meg, hogy az adott gyerek az iskola speciális légkörében helyt tud-e állni. Bár elmondása szerint az általa vezetett kis iskola nem versenyistálló, de sok az egészséges versenyhelyzet, amit a gyerekek 70-80 százaléka kifejezetten szeret, mert motiválja őket. „Nálunk olyan gyerekek fogják otthon érezni magukat, akik önjáróak, képesek megvalósítani az ötleteiket. Egy visszahúzódó, eminens tanuló nem biztos, hogy jól érezné magát nálunk” – folytatja az intézményvezető, aki szerint elengedhetetlen, hogy a szülőkkel is megismerkedjenek.

„A neveléshez nem elég a gyerek, az iskola és a pedagógusok. Ha a szülők nevelésről kialakított értékrendje – és ez nem összekeverendő a világnézetükkel – nagyon különbözik a miénktől, akkor nem lesz hatékony az oktatás. Éppen ezért fontos szűrő a szülőkkel való tisztázó beszélgetés is.”

Így nagyjából a jelentkezők 70-80 százalékát ki lehet szűrni, nekik az intézményvezető szerint nem lenne jó helyük az iskolában. A fennmaradó több mint 20 százalék is jóval több, mint amennyit fel tudnak venni. Húsz helyre egy éves ismerkedési folyamatot követően még mindig körülbelül 60-70 jelentkező marad. „Ekkor jönnek az álmatlan éjszakák” – mondja a pedagógus, aki maga sem tagadja: ezek nagyon nehéz döntések. Szívük szerint akár kétszer annyi gyereket is felvennének, mint amennyire lehetőségük van, és a helyzetet ilyenkor az sem könnyíti meg, hogy a folyamat végére már kialakul egyfajta érzelmi kötődés is a gyerekekkel és a családokkal. Azoknak, akik kimaradnak, azt tudják ajánlani, hogy a következő évben biztos bekerülnek – ezzel azonban a legtöbben nem élnek, inkább más iskolát választanak.

Az alapítványi iskola vezetője egyébként úgy gondolja, hogy a gyerekeknél sokkal jobban megviseli a szülőket, ha nem sikerül bekerülés. A legtöbbször a felnőtteket kell pátyolgatni, akik úgy élik meg: a gyerekük kudarcot vallott. Éppen ezért az iskola pedagógusai a kezdetektől próbálják nyilvánvalóvá tenni: nem azért nem vesznek fel több tanulót, mert nem szeretnének, hanem mert egyszerűen nincs több hely. Ennek ellenére minden évben vannak, akik végül nehezen fogadják el, és sértésnek veszik a döntést. Az intézményvezető hozzáteszi: a szülők kétségbeesése, csalódottsága legtöbbször eltúlzott, tapasztalatai szerint ugyanis a gyerekek, akiket ők nem vettek fel, jól érzik magukat, jól boldogulnak más iskolában is. Iskolájukban alacsonynak számít az anyagi hozzájárulás, amit gyakorlatilag mesterségesen tartanak lent, mert semmiképpen nem szeretnék, ha a pénz szerepet játszana a döntések meghozatalában.


Családot választanak

Az alternatív pedagógiai módszereket alkalmazó iskolák jelentős része az államiakhoz képest jóval intenzívebben bevonja a szülőket év közben is. A Waldorf-iskolák például nem árulnak zsákbamacskát: inkább családot választanak, mint gyereket. Ezekben az iskolákban, óvodákban a szülők felosztják maguk között a feladatokat (az épületek karbantartását, a termek takarítását), így a tandíjakat is viszonylag alacsonyan tudják tartani. Emellett rengeteg közös ünnep is van, fontosnak tartják, hogy a közösség sok időt töltsön együtt. Ez pedig egy időigényes dolog, és kétségtelenül nem való mindenkinek. A Waldorf ilyen szempontból egyfajta szélsőség, de az is igaz, hogy a legtöbb alapítványi iskola valamivel több szülői jelenlétre számít.

„Nálunk nincs kötelező szülői jelenlét, nem kell munkával hozzájárulni az iskola működéséhez. Ugyanakkor az anyukák és apukák nagy része hívás nélkül is jókedvvel jön. Az sem lenne jó, ha mindenki nagyon lelkes lenne, mert akkor nagyon sokan tömörülnénk egy helyen, de nálunk mindig nyitva áll a tanterem ajtaja, bármikor be lehet jönni, megnézni, hogy mi történik” – mondja erről a neve elhallgatását kérő intézményvezető.


Azért nem kell rettegni

Horn György az egyre szaporodó alternatív iskolák kapcsán azt mondja: abban sem biztos, hogy ekkora kapacitásra szükség van, utoljára a kilencvenes években szerettek volna ennyien iskolát alapítani. Egy azonban szerinte biztos: az, hogy a család és az iskola között közvetlen kapcsolat keletkezik, mindenképpen jobb és hitelesebb rendszer.

Úgy gondolja, az állami iskolák hivatalokként működnek, nem a családnak, hanem a tankerületnek akarnak megfelelni, az alapítványiaknál viszont folyamatos a kommunikáció, ha hibáznak, a család rögtön jelezhet. Így kisebb a kockázat, hogy rosszul működjenek. Ugyanakkor tartja magát ahhoz a véleményéhez is, hogy nem kell rettegni az állami iskoláktól.

„Minden tájékoztatót (amit most harmadszorra fogok megtartani idén, mert az eddigi kettőre nem fért be minden érdeklődő) azzal kezdek, hogy nem tudom, mit keresnek itt. Én továbbra is azt javaslom minden szülőnek, hogy keresse meg a legközelebbi állami iskolát, mert az lesz az igazi. Természetesen meg kell nézni, hogy milyen a légkör és a tanító, de a legfontosabb, hogy a gyerek a környékbeli gyerekekkel legyen együtt, ne kelljen sokat utaznia, ott tudjon aludni az osztálytársnál, át tudjon rollerezni a barátaihoz. Az általános iskolák tele vannak jó tanítókkal, a borzalom inkább ötödikben kezdődik, addig nincs nagy kockázat.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!