Csodákról mesél a Vasárnapi Hírek karácsonyi melléklete. Sokféle csodáról.
Az evolúció, az emberré válás csodájáról. Olyanokról, akik túlélték a saját végzetüket: legyőzték a gyógyíthatatlannak hitt rákbetegséget, vagy visszatértek a klinikai halálból. Egy fiatalemberről, aki kerekes székben járta körül a világot. Egy matrózlány kalandos utazásairól. Arról, hogyan lett egy halálra ítélt tinédzserből ezredes és cigánygyerekeket támogató szociális munkás. Csodás álmokról. A cirkusz varázsáról, amely szintén tartogat nem várt csodákat.
Az utóbbi napok csodája, hogy három életmentő műtét után jól van, és a jelek szerint életben marad az a kislány, aki nyitott mellkassal és testén kívül dobogó szívvel született egy angliai klinikán. Ahány csoda, annyiféle.
A természeti törvényeknek ellentmondó dolgok a hit illetékességi körébe tartoznak – vagy elhisszük őket, vagy nem –, a tudományt nem érdeklik. Vannak viszont jelenségek, amelyek „csak” elképesztően ritkák: ilyen a 112. születésnap, a telitalálatos lottószelvény, a különböző apáktól származó ikerpár vagy a kétfejű borjú. Ezek vitathatatlanul léteznek, de oly csekély a valószínűségük, hogy ha mégis bekövetkeznek, azt szintén csodának nevezzük.
Az effajta csodák a matematikusokat, természettudósokat foglalkoztatják, nem a teológusokat. Einstein szerint a csoda kivétel a törvények alól, ezért ahol nincsenek törvények, ott kivételek, azaz csodák sem létezhetnek. Mérő László lebilincselő könyvet írt a csodák logikájáról. Fogékonyak vagyunk a csodákra mi, laikusok is, szeretnénk tetten érni, megtapasztalni őket, a részesükké válni.
A csoda népszerű. A neten böngészve úgy tűnhet, hogy a legelismertebb szakértő nem Einstein, nem Mérő, még csak nem is a pápa, hanem Coelho, Müller Péter és Oravecz Nóra. A „hétköznapi csodák” szlogennel úgyszólván bármit el lehet adni – a csoda tehát kelendő árucikk is.
A leghétköznapibb csoda maga a létünk. Akár ősrobbanás hozta létre az univerzumot, akár természetfeletti teremtő erő. Egy gravitációs szingularitást, amelyben a téridő görbülete végtelen, nehezebb elképzelni, mint egy mindenható istent. Úgy tartja a modern tudomány, hogy a Big Bang utáni pillanatokban (precízebben a 10-43 másodpercig tartó Planck-korszakban) semmi sem volt érvényes a fizika törvényeiből. Egy parányi akármi hirtelen tágulni kezdett, és világegyetem lett belőle. És lássanak csodát, ez megfér a vallásos értelmezéssel, hogy csoda akkor történik, amikor az isteni beavatkozás felfüggeszti a természet rendjét.
Kinek mi jut eszébe a csodáról. A vízen járás, a kenyérszaporítás, a borrá változó víz Jézus csodái. Csodára emlékeztet a hanukai gyertyagyújtás: az egy napra elegendő olaj nyolc napig égett, a fény legyőzte a sötétséget. Van csodarabbi, csodadoktor, csodagyerek. Csodabogár, csodapók, csodaszarvas. Valamint csodacsatár: Messi egyik gólját komoly tudósok elemezték, azután csodának minősítették, mert a lehetetlen határait feszegeti. Apropó, foci: németül máig „berni csodaként” emlegetik a magyar labdarúgás történetének legfájóbb vereségét, az 1954-es világbajnoki döntőt.
Velem is estek meg már csodák. Mert mi másnak nevezhetném, hogy beszélhettem Göncz Árpáddal, Faludy Györggyel, Habsburg Ottóval, Efrájim Kishonnal és Puskás Öcsivel, élőben láttam-hallottam Frank Zappát, Lou Reedet és Jackie Orszáczkyt? Ismerünk a gazdaságban japán, az oktatásban finn csodát. Tudunk szapporói, caporettói és hejőkeresztúri csodáról. Aki Kukorin és Kotkodán nőtt fel, egyből rávágja: tojásból lesz a csoda. Ha Alice,akkor csodaország. Ha Jamie, akkor csodalámpa.
Hét csodája volt az ókori világnak, noha Szemiramisz függőkertjénél rendszerint elakadunk a felsorolásban. Hernádi Miklós nevezetes Közhelyszótárában arra int, hogy a csoda legföljebb három napig tart – utána megint jönnek a szürke hétköznapok.
A feleségemnek, rákérdeztem, a születés a legnagyobb csoda. Közhely ez is, de egy anyától nem csoda, és karácsonykor különösen kézenfekvő. Némi unszolásra azután egy muzeális filmet említ, Az élet csodaszép, James Stewarttal, amin viszont igencsak elcsodálkoztam. Váltsunk perspektívát, nézzünk inkább fölfelé, lehetőleg egy tiszta éjszakán, és garantáltan csodát látunk. Ne tegyünk szemrehányást magunknak, amiért a porban botolva hajlamosak vagyunk elfeledni „az égbolt gazdag csodáit” – Kosztolányinak is kellett ötven év, hogy felfedezze a sok élő, fényes, égi szomszédot. A csillagos ég, akárcsak a költészet és az emberi kaland, örök csoda, és ez akkor is így van, ha nehéz meglátni a Logodi utcából, a fényszennyezett Budapestről.
Csoda
Lapunk december 23-án megjelent Csoda mellékletének tartalmából
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
