Bedobozolt életek, szétszakadó családok

Anyák napján írtunk arról a három családról, melyekben az apák külföldön találtak munkát (Apa este Skypeon mesél, május 6.). Magdi két, Zsuzsa három, Diána pedig négy gyermekkel vált akaratán kívül egyedülálló anyává, legalább is átmenetileg. A nyáron Magdi és Zsuzsa már követték a férjeiket – egymástól nem is túl messze költöztek Nagy-Britanniában –, és gyerekeik már az új országban, új iskolákban kezdték a tanévet. Diána gyermekeinek jövő nyárig még hiányolniuk kell az édesapjukat, míg a legidősebb lány elballag az általánosból, azután ők is szeretnének Németországba költözni.

Zsuzsa bár egy idegen országban maradt magára három fiával (miután férje elvesztette gibraltári állását, majd Angliában kapott munkát), mégis nehéz szívvel hagyta ott a tengerparti, napfényes életet. „Mikor átköltöztünk Cambridgebe, az első napokban teljesen egyedül voltam a két kicsivel egy vadidegen városban, egy vadidegen lakásban. Sokk volt a szó szoros értelmében. Ami tegnap még magától értetődő volt, egy bögre, egy lábos, az másnap nincs, és mindent elölről kell kezdeni. Aztán megszoktuk, én lassabban, mint a fiúk. Sokkal könnyebb úgy, hogy van kihez szólni, és nem kell azon sakkoznom, mikor menjek boltba, mert újra ketten vagyunk a férjemmel. Nehezen találtunk iskolát a gyerekeknek, végül nem is járhatnak egy helyre. Én is dolgozni kezdtem, a férjem cégénél kaptam állást. Próbálom megszeretni, mert ez egy új lehetőség mindenkinek.”

Diána is visszament a gyesről dolgozni a nyáron, így még sűrűbb lett élete a négy gyerekkel. „A reggeli logisztika nehéz, délután már bejáratott menetrend van. A gyerekek már megszokták, hogy apa nincs itthon. Hiányzik nekik, de ritkán emlegetik, tudják, hogy nem tud segíteni az itthoni dolgokban. Én már nagyon várom a jövő nyarat. Sokszor, ha valami rossz ér, az lebeg a szemem előtt, amit a férjem mesél a kinti életről. Nem az anyagi részéről, hanem az életfelfogásról és a hozzáállásról. Terveink szerint az első pár hónapban én nem fogok dolgozni, hanem a gyerekek beilleszkedését segítem majd, de utána mindenképp szeretnék elhelyezkedni, kint nagyobb az esélyem a részmunkaidőre is.”

„Szerencsére a kiköltözésben segítettek, és jó áron sikerült találnunk fuvarost. Gyakorlatilag dobozokban jött ide az eddigi életünk – meséli Magdi. – A gyerekek mit sem éreztek az egészből, hiszen a legfontosabb, apa és anya, velük volt. Egy hónapig egy egyszobás lakásban laktunk, aztán augusztusban átköltöztünk Roystonba, ahová a gyerekek iskolába mentek. A városkát szeretem, hasonlít Szigetszentmiklósra, ahol éltünk. Én is elkezdtem dolgozni, egyelőre egy pékségben. A legfontosabb volt, hogy olyan munkám legyen, hogy tudjam hoznivinni a gyerekeket, hiszen itt semmi segítségünk nincs. Az angolom még gyenge, viszont a kolléganők segítőkészek. Két hét után kivihettem a rendeléseket a vendégeknek, a héten pedig már kasszázhattam is. Óriási élmény volt, úgy éreztem, egyenrangúnak tekintenek, mert bizonyítottam. Ha jól beszélném a nyelvet, talán hamarabb is megtört volna a jég. A sulikezdést eddig sikerrel vettük, bár a gyerekek még nem beszélnek angolul, már vannak barátaik is. De míg a többi anyuka pikk-pakk megjelöli, melyik menüt szeretné a gyereknek, addig nekem haza kell hozni, és itthon a férjemmel kibogarásszuk a neten, mi micsoda. Túl korai lenne válaszolni arra a kérdésre, hogy megbántuk-e, hogy kijöttünk. Persze van honvágyunk, nem is kicsi! De ha jól megtanuljuk a nyelvet, és a gyerekeimnek könnyebb lesz a jövőjük, akkor azt mondom majd, igen, megérte.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!