"60 éves a magyar televíziózás. Az egykori főrendezővel, Szinetár Miklóssal együtt bejutottunk a szigorúan őrzött Szabadság téri épületbe, belebotlottunk egy óriás kutyába és egy milliárdosba."

 
VH, 2017. május 13.


Kövesdi Péter így vezeti be a friss Vasárnapi Hírekben megjelent, "Csak lábszagot és lila ködöt ne!" című riportját:
"Ahogy nincs még egy olyan téma Magyarországon (talán a focit és politikát leszámítva), amivel annyit foglalkoznánk, mint bármelyik tévéműsorral, nincs még egy olyan épület Budapesten, amelyet annyiszor foglaltak volna le és el, mint a Szabadság téri Tőzsdepalotát. A legenda szerint az ismert írót, Lengyel Józsefet valamikor a hatvanas évek elején meghívták egy tévéműsorba. Érdeklődve nézett körbe a főkapuhoz vezető főlépcsőn, majd a homlokára csapott: „Nahát, ez a Tőzsdepalota! Ezt én foglaltam le 1919-ben a nép nevében!” Aztán 1989. március 15-én már mint tévészékházat foglalta le egy másik író, Csengey Dénes, ugyancsak a nép nevében. A tizenhét évvel későbbi elfoglalás hamvába holt ugyan, majdnem úgy, mint maga az épület: és a körülötte lángba borított autók és szemeteskukák, de 2006 után már semmi sem volt a régi – mesélik régi tévések. Egyre sürgetőbbé vált kiköltözni a felgyújtott, megrongált épületből. Végül 2009 nyarán, 52 évvel az első hivatalos tévéadás megindulása után az akkor már MTVA-nak nevezett cég maga foglalta el új otthonát, Óbudán. 60 éves a magyar televíziózás."

 "A terv az, hogy a tévé egykori főrendezőjével és művészeti alelnökével, Szinetár Miklóssal végigjárjuk az épületet, ahol 28 évig dolgozott, és ahol ő sem járt, amióta az új tulaj, Michael Tippin úr birtokba vette" - írja munkatársunk, Kövesdi Péter.
A csapathoz Dunavölgyi Péter, a Magyar Televízió krónikása is csatlakozott, aki Szinetár Miklóssal együtt mindvégig ontja a "hőskorból" fennmaradt anekdotákat - és természetesen lapunk kiváló fotósa, Kállai Márton.

"Megállunk a lépcső tetején, a bejáratnál – ez ügyben semmi sem változott –, egyenruhás őr kéri a papírjainkat. Itt évtizedekiga legmegbízhatóbb exbelügyesek rostálták a belépőket,most viszont egy maszek biztonsági cég embere igen udvariasan arra kér, várjuk meg, amíg az ugyancsak igen kedves marketinges hölgy értünk jön."


Kövesdi Péter riportja sok fotóval a friss VH-ban található, 
"Csak lábszagot és lila ködöt ne!"  címmel.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és következő lapszámunk megjelenéséig kapható az árusoknál.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!