Bekeményít a VasFrau?

Vasárnap eldől, ki kormányozza Németországot további négy évig. Kik a versenyzők? Mik a sanszok? Miért fontos ez nekünk?

Angela, a szociáldemokrata

A riválisok a jelenleg is kormányzó koalíció, Angela Merkel pártja, a konzervatívok (CDU/CSU) és a liberálisok (FDP), valamint a parlamenti ellenzéki pártok: a szocialisták (SPD), a zöldek (Grünen) és a radikális baloldal (Linken). A pályán ott poroszkálnak még a Kalózok (Piraten) jóval az 5%-os bejutási küszöb alatt, valamint az eurószkeptikus Alternatíva Németországnak párt (AfD). Ez utóbbi elsősorban a szélsőjobboldali radikálisokat és Európai Unióból kiábrándult középosztálybeli rétegeket kívánja megszólítani. A Forsa közvélemény-kutató vezetője, Manfred Güllner szerint ők még okozhatnak meglepetést a rejtőzködő szavazók miatt. A legnagyobb esélyes pedig egyértelműen Angela Merkel. Mielőtt azonban párthovatartozásunknak megfelelően elkezdenénk búsongani vagy örülni a német baloldal gyengélkedésének, érdemes megvizsgálni, hogy mit is képviselnek a versengő felek, és azt, mi, magyarok mit nyerhetünk a kialakult helyzetből.

Először is le kell szögezni, Németországban más értékek mentén vállnak el egymástól a szemben álló politikai oldalak, mint Magyarországon. Ennek egyik legszembetűnőbb eleme az, amit Berlinben mostanság úgy emlegetnek, hogy a német politikai élet szociáldemokratizálódása. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy lassan nincsen már egyetlen egy témája sem a CDU-nak, amit ne az ellenzéktől, az SPD-től vagy a zöldektől vett volna át. Ilyen volt a tandíjak megszüntetése, a minimálbér bevezetése, a gyes, az atomreaktorok leszerelése vagy az albérleti díjak növekedésének szabott állami fékek ötlete.

Amikor a kampány kezdetén Berlinben a CDU pártközpontban Bertil Wengertől, a kereszténydemokraták nemzetközi kapcsolatokért felelős osztályának vezetőjétől kérdeztem, nevezhető-e még a pártja konzervatívnak és kereszténynek, meg sem lepődött. Sokan kérdezik ezt mostanság a párton belül is. Azt fejtegette, hogy ez a bizonyos baloldali eltolódás lényege nem a témák ellopása az SPD-től, hanem egész egyszerűen a német társadalomban a politizálás keretei megváltoztak az elmúlt években. „Ma már senki sem gondolja Németországban, hogy rendben lenne, ha valakinek nincs mit ennie, vagy nincs hol aludnia” – mondja, majd hozzáteszi: érti, hogy miért fáj az ellenzéknek, ha a CDU is támogatja az atomenergia kivezetését és az atomerőművek bezárását, hiszen így már nem lehet rájuk ujjal mutogatni, mint az atomot nagyszerű dolognak tartó középkori őrültekre.

Néhány U-Bahn megállóval arrébb, a Willy Brandt-házban már egész máshogy látják a helyzetet. Tobias Dünow, az SPD szóvivője ugyanezt a kérdést feszegetve elmondta, büszkék arra, hogy az SPD határozza meg a politikai diskurzust Németországban, míg a párt kudarca az, hogy nem tudja az emberekben tudatosítani ezen sikereit. Példának az európai költségvetési paktum támogatásának feltételéül szabott uniós tranzakciós adót említi, amit a CDU el is fogadott annak idején. És valóban, Bertil Wenger, mikor azzal provokálom, hogy az európai gazdasági válságkezelés kudarcok sorozata, akkor erre az eredetileg SPD-s, de már saját eredményként számon tartott tranzakciós adót hozza fel ellenpéldának. Az európai pénzügyi termékek kereskedelmét megadóztató egységes adónemet egyébként nem szabad összekeverni a magyar tranzakciós adóval, ami a magánszemélyek és vállalkozások napi pénzügyi műveleteire is kiterjed.

Úgy tűnik, egy szociális témákkal megtűzdelt CDU-kampány mellett az SPD nem igazán tud labdába rúgni a társadalmi igazságosság programjával. Jelenleg a CDU 40%-on, míg az SPD 23%-on áll, miközben Angela Merkel személyének népszerűsége az egekben, időnként a 75%-ot is eléri. Matthias Geis, a Die Zeit újságírója szerint Merkel sikerének a titka, hogy az összes gazdasági horrorforgatókönyv ellenére Németország talán egyedüliként profitált a válságból. A politika egyre kevésbé érdekli a német választókat, és az az általános élményük alakult ki, hogy Merkel a pénzügyi krízis ellenére összességében jól kormányozta az országot. Így a CDU nem is fárad politikai üzenetek megfogalmazásával a választási hajrában, inkább a szövetségi kancellár ez idáig alig-alig látható emberi oldalára koncentrál. A CDU plakátjai sem támadják az ellenfelet, inkább hajaznak egy biztosítótársaság mosolygós reklámjaira, semmint harcos politikai kampányra.

De miért érdekes Európában ennyire, hogy az SPD és a CDU nem volt képes a választási kampányban markánsan különböző programokat megfogalmazni, ha magukat a németeket sem érdekli mindez? Igen, fogadási szempontból unalmas választások elé nézünk, de megfordítva ez azt is jelenti, hogy jelenleg Berlinben gyakorlatilag nincsenek politikai alternatívák és versenyző elképzelések például az eurókrízissel kapcsolatban sem. Vagyis a minket, magyarokat is érintő kérdésekben nem várhatunk nagy fordulatokat.

Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy akadnak azért markáns különbségek is a két nagy párt programjai között, hogy egy igazi vérbeli német témát említsek, az autópályák sebességkorlátozásának bevezetése ilyen például. A CDU elutasítja, az SPD még hajlana is rá.

Mindezek ellenére vagy éppen ezért, nálunk elképzelhetetlen módon, ha a neoliberális FDP nem jutna be a szövetségi parlamentbe, akkor a legvalószínűbb megoldás a nagykoalíció lenne. Rainer Stinner FDP-s képviselő fogalmazza meg találóan ennek a „közös” német Európa-politikának legfőbb jellemzőjét, amit részletkérdésektől eltekintve mind a két rivális néppárt oszt. Eszerint „míg az USA a válságot elsősorban likviditási krízisnek látja, amiből kellő mennyiségű friss pénzzel ki lehet lábalni, addig Európa ugyanezt elsősorban államadósság-válságnak kezeli, amit az államháztartási hiány csökkentésével és strukturális reformokkal lehet kezelni.”

Mindezek alapján Peer Steinbrücknek, az SPD kancellárjelöltjének azok a kijelentései, amelyekkel Merkel európai gazdaságpolitikáját katasztrofálisnak értékeli, nem nevezhetőek meggyőzőnek. Ráadásul az SPD programjából kiolvasható új lazítási és az amerikai modellnek megfelelő gazdaságélénkítő szándék pedig minden bizonnyal csak a Merkel által meghatározott konjunktúra keretei között lenne elképzelhető. Így aztán, bármilyen eredménye is lesz a választásoknak, Európa nem azért vár tűkön ülve, mert nem tudja elképzelni, milyen irányban változik a Németország EU-politikája, hanem azért, mert szeretné, hogy Merkel felébredjen politikai szendergéséből és történjen már végre valami.

Nagyszájú sakkozó

Peer Steinbrück védjegyévé szókimondó természete vált. Angela Merkelt jól ismeri, hiszen 2005 és 2009 között pénzügyminiszterként dolgozott a nagykoalícióban. Az SPD kancellárjelöltje azonban Merkellel kapcsolatban sem kíméletes, szerinte Nyugat-Európának sokkal több kell a kilábaláshoz Merkel receptjénél, azaz a költségvetési megszorításoknál.

A hamburgi születésű Steinbrück, érettségije után rögtön belépett a szociáldemokrata pártba. Több minisztériumban dolgozott, mielőtt Helmut Schmidt kancellár tanácsadója lett. Steinbrück egyenessége, őszintesége legalább annyi hívet szerzett neki, mint ahányan emiatt lettek ellenségei. Ami a szívén, az a száján, és ez a politikában bizony gyakran nem kifejezetten erény, ráadásul a most 65 éves politikus előszeretettel érezteti is szellemi fölényét a vele vitába szállókkal. Merthogy van neki – ezt éppen Merkel kancellár pénzügyminisztereként bizonyította. Pityogó kisgyerekek – így beszélt azokról, akik ellenezték a gyakran fájdalmas társadalmi következményekkel járó reformokat, nem is lett kedvenc a szociáldemokraták bal - szárnya szemében. Miniszteri megbízatása után rengeteg igencsak jövedelmező ajánlatot kapott a pénzügyi szektorból, ám ő nagyhatalmú kormánytagból mégis egyszerű parlamenti képviselővé vedlett. A három felnőtt gyermek apjaként írt egy jól fogyó könyvet és keresett szónokává vált a gazdasági konferenciáknak. És több ideje maradt csiszolni amúgy is kitűnőnek tartott sakktudását.

Steinbrück diplomáciai kapcsolatai legalább olyan izgalmasak, mint Angela Merkelé. Egyszer Gordon Brown brit miniszterelnököt gúnyolta ki az áfacsökkentés miatt. „Fog bárki is DVD-lejátszót venni azért, mert 39 font 90 penny helyett 39 font 10 pennybe kerül? Ez az egész semmi másra nem jó, csak arra, hogy akkorára növessze a britek adósságát, amit több generáció lesz kénytelen ledolgozni” – nyilatkozta. Az olasz választásokkor pedig rezzenéstelen arccal jegyezte meg: két bohóc nyert.

Steinbrück bárdolatlan stílusát keményen kritizálják a sajtóban, azt a képet is, amin kinyújtott középsú ujjal pózol a Süddeutsche Zeitung heti címlapján (képünkön). Kampánya kulcselemének mégis azt a momentumot tartják, amikor elpityeredett egy nagygyűlésen. Felesége ugyanis ezen az eseményen nyilatkozott arról, hogy mennyire elszomorítja férjéről a sajtóban kialakult kép.

Magyarország nem téma

Magyarország témája egy esetet leszámítva Merkel és Steinbrück választási küzdelemében fel sem merült. Azonban ebből is pontosan megítélhető a két fél hozzáállása a magyar kormányhoz.

Emlékezzünk a májusi miniviharra a német–magyar diplomáciai biliben, amikor a Nyugatnémet Rádió pódiumbeszélgetésén a magyar fejleményekről kérdezték a két vezető politikust. Steinbrück kerek perec kijelentette, ha Magyarország nem akar megfelelni az európai normáknak, akkor végső esetben ki kellene zárni az EU-ból. Erre reagált Merkel egy korábbi Steinbrück-elszólásra rájátszva, hogy nem kell mindig azonnal a lovasságot küldeni. Orbán ezt követően valószínűleg tudatlanságból, vagy félreértve a német belpolitikai riposztokat, megkérte Merkelt, ne küldjön lovasságot, hiszen egyszer már küldtek. Tudniillik 1944-ben. A fejleményeket jól ismerjük: mindenki hüledezve kérte ki magának, hogy Merkelt Orbán kvázi lenácizta. Valóságos publicisztikaáradat indult a két ország sajtójában. Az SPD azt várta Merkeltől, aki az Európai Néppárt (EPP) ügyeit nagyon komolyan veszi, határolódjon el párttársától, Orbántól, sőt a Fidesz kizárása is felmerült. Ez nem történt meg, ami nem meglepő, hiszen olyan kerékkötők, mint Berlusconi sem törték meg eddig az EPP egységét soha. Sejthető, ha Merkel nyer a választásokon, továbbra sem várható tőle komolyabb kritika Orbánnal szemben. Az SPD már keményebb dió lenne, ha valamilyen csoda folytán megnyerné a választásokat. Ha azonban a két párt nagykoalícióra kényszerülne, akkor hagyományosan a kisebbik partner kaphatja az alkancellári tisztséggel is járó külügyminiszteri posztot. Egy szociáldemokrata német külügyér viszont igencsak megizzaszthatja az Orbán-kormányt. De az eredményétől függetlenül a német külpolitikát újabban jellemző realista irány miatt nem valószínű, hogy Orbán bármelyik túlkapása a német média felzúdulásán túl a jelenlegi hűvös távolságtartásnál, és időnkénti odamondogatásnál komolyabb hatással lenne a német–magyar politikai kapcsolatokra. A berlini kormányközeli kutatóintézet a DGAP (Német Külpolitikai Társaság) szerint – és ez jelenleg tekinthető hivatalos álláspontnak is – a német külpolitika feladata az, hogy „a mindenkori partnerországok jogi feltételrendszerét és befektetési klímáját kell javítania”. Igaz, Németországot ebben sokszor meggátolhatja „az irreális értékirányultsága”, ahogy arról az intézetet vezető Eberhard Sandschneider írt programadó tanulmányában 2012-ben, ahol egy realista külpolitika kívánatosságáról értekezik, amit nem köt gúzsba „történelmi kontinuitás és értékdiskurzus”. Magyarul az zavarja a politikatudóst, hogy Németország túl sokat moralizál, foglalkozik az emberi jogokkal, demokráciával és a jogállamiság kérdéseivel. Ha ez válik általánossá Berlinben, akkor az Orbán Viktor számára szerencsés konstelláció. Ám ez egyes vélemények szerint csak addig tartana, amíg a Németország számára hazánknál nagyságrendekkel fontosabb Lengyelországban nem kerülne jövőre újra kormányra az Orbánt afféle példaképnek tekintő szélsőkonzervatív populista, és nem mellesleg németellenes Kaczyinski-párt. Márpedig Kaczynskiék jelenleg tetemes előnnyel vezetik a közvélemény-kutatásokat, könnyen lehet tehát, hogy lengyel barátja lesz a magyar miniszterelnök veszte, a régi-új kancellár szemében legalábbis.

Kiismerhetetlen kukta

Margaret Thatchert söpörheti le a trónról Angela Merkel. Ha újraválasztják a németek, ő lesz a leghosszabb ideje kormányfőként szolgáló nő Európában. A legsikeresebb női politikus személyét sok legenda övezi.

Angela Merkel karakterének egyik legmeghatározóbb eleme: protestantizmusa. Némely elemző szerint vallási meggyőződésén keresztül érthető meg legjobban a politikus személyisége. Merkel apja, Horst Kasner protestáns lelkész, aki megtette az ötvenes években azt, amit mai szemmel is aligha tarthat másnak a többség, mint őrültségnek: a nyugatnémet Hamburgból a kommunista NDK-ba, Templinbe költözött a családjával. A lelkész apa egy szellemi fogyatékosokat ápoló otthont vezetett. Kasnerék az egyház védelmét élvezték, emiatt még a Monopoly társasjátékot is játszhatták otthon. Az ifjú Angela mintatanuló volt, egykori orosztanára úgy emlékszik rá, hogy buszra várva is képes volt megtanulni egy szótárat.

Ha nem omlott volna le a berlini fal, a most 56 éves Merkelre minden bizonnyal tisztes, de igen unalmas tudományos karriert várt volna. De a kommunizmus összeomlása mindent megváltoztatott. A német egyesülés után belépett a CDU-ba, és felfedezte őt az az ember, akinek politikai pályafutását köszönheti. 1990-ben találkoztak először, Helmut Kohl meglátta benne a tehetséget. Das Mädchen, a lány, így emlegette őt mentora.

Angela Merkel 2005-től Németország kancellárja, azóta áll a hazai és a nemzetközi figyelem középpontjában, mégis alig tudni róla valamit. Politikusként mindenki ismeri, emberként csak nagyon kevesen. Ő és a férje, Joachim Sauer, a kvantumkémia professzora gondosan óvják magánéletüket. A pletykák szerint Merkel istenien készít burgonyakrémlevest és szilvás süteményt. Amikor még „csak” miniszterként dolgozott, két-három sütihétvége beiktatására is adódott lehetősége. Kancellárrá választása óta férje kénytelen volt átszokni a bolti édességekre.

A kevés Merkellel kapcsolatos anekdota is inkább a politikusi énjéhez kötődik. Mesélik például, hogy amikor ősellensége, egyben elődje Gerhard Schröder portréját leplezte le a kancellári hivatalban, ahol is minden volt kancellárról kiállítanak egy festményt, megjegyezte: tudtam, hogy egyszer még felakasztják Schrödert. Kollégái állítják, hogy fantasztikusan tudja utánozni más politikusok gesztusait és beszédét.

Merkel maga Konrad Adenauer portréja alatt ül a berlini kancellári hivatal futurisztikus épületének hetedik emeletén. Tanácsadói között feltűnően sok a nő. Személyesnek mondható viszonya a vezető politikusok közül talán csak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel van. Amikor Merkel először járt kancellárként a Kremlben, Putyin egy plüsskutyát ajándékozott neki. A kedves gesztus mögött azonban diákcsíny húzódhatott, hiszen akkor Merkelről már mindenki tudta, hogy retteg a kutyáktól. Putyin itt nem állt meg, amikor másodjára találkoztak nyári rezidenciáján, az orosz elnök kérdés nélkül engedte be hatalmas labradorját a szobába.

Személyeskedés ide vagy oda, Merkellel aligha lehet szórakozni.

Pingvin dönti el a választásokat?

Németország egyik kedvenc szabadidős helye az Ozeaneum tengeri akvárium Stralsund városában. A helyet nem más tette népszerűvé, mint Angela Merkel, akit amolyan keresztanyaként tartanak számon ott. Keresztlányát, az Alexandra nevű pingvint legközelebb szeptember 21-én látogatja meg. Sokan azt gondolnák, hogy a kancellár asszony elnézte a filofaxát az időpont kiválasztásakor. Ám az, hogy egyetlen nappal a német választások előtt tartja a vizitet, egyáltalán nem véletlen. A jóslatok szerint a választók egyharmada a szavazás előtt pár órával fogja eldönteni, kire is voksol majd. Ez a duplája a 2002-es számoknak. Ebben a megvilágításban Merkel asszony bónusz megjelenése az Ozeaneumban teljesen érthető. Úgy, ahogyan az is, hogy a német pártok az utolsó héten költik a legtöbbet a kampányra. A bizonytalan voksolók számának változása jelentős változást hozott a német szavazói magatartásban. A választók évtizedeken keresztül olyan hűségesek voltak politikai pártjaikhoz, mint futballcsapatukhoz. Nem kellett hát a pártoknak így aggódniuk az utolsó napokban, mint ahogyan manapság.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!