Bajnai Gordon egy év múlva segít Orbán Viktornak összepakolni a holmiját – az immár Együtt–Korszakváltók Pártja nevében a volt miniszterelnök tegnap, hathetes országjárása záró eseményén a Millenárison magabiztosan beszélt az ellenzéki összefogásról, és ez világossá vált szavaiból, amelyet ő vezethet majd győzelemre az MSZP támogatásával. Én készen állok – mondta Bajnai. – Lesznek komoly viták – írta ma megjelenő cikkében Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Mesterházy és Bajnai jövő pénteken kezdődő egyeztetései tehát semmivel sem ígérkeznek egyszerűbbnek, mint amikor a volt kormányfő tavaly október 23-i színre lépésével megkezdődött a szocialisták és az Együtt rivalizálása az ellenzék vezető erejének szerepéért.

 

Mindkét pártnak van „kormánykész” programja, saját miniszterelnök-jelöltje, szervezett bázisa, biztos szavazótábora – legalábbis a saját vezetői szerint. Bajnai szombati beszédével megüzente: a kormányváltás garanciája az ő pártja, amely azokat a szavazókat is képes megszólítani, akik a Fideszt és az MSZP-t is elutasítják. Mesterházy vasárnapi írásában jelezte: a szocialisták számára az Együtt egy párt a sok közül, amelyik összefog velük. Mindkét elnök erőt mutatott – egymásnak már biztosan.

Bajnai: készen állok, kezdhetjük

Új névhez új megszólítás dukál: miután az Együtt 2014 nevet egy szocialista és egy MSZDP-s politikus „levédette” Bajnai Gordon tavaly októberi színre lépése után, a volt miniszterelnök által vezetett szövetség az „Együtt – a Korszakváltók Pártja” elnevezést választotta. Ennek megfelelően Bajnai a „korszakváltó magyarokat” szólította meg tegnapi beszédében, mellyel a hat héten át tartó országjárását zárta le. A budapesti Millenárison szimpatizánsok részvételével tartott rendezvény után már „kifelé” figyelnek jobban: pénteken megkezdik az egyeztetéseket a szocialista párttal.

Az árvízi összefogást méltatva a volt kormányfő megjegyezte: ahogy az ár lassan elhagyja a határt, úgy tűnik elő a homokzsákok fedezékéből a hétköznapi megosztottság, de a történtek mégis reményt adnak arra, hogy a normális Magyarország az év minden napján megteremthető. A 90 településen 13 ezer emberrel és általuk a magyar valósággal találkozó Bajnai arról beszélt, hogy ami egy budapesti pártszékházban csökkenő GDP, gyengébb forint vagy trafikmutyi, az helyben sokaknak megszűnő munkahely, a devizahitel miatt utcára kerülő pedagóguscsalád és becsületes vállalkozók tönkretétele. „Ami föntről nézve Simicska Lajos, az helyben a polgármester testvére, a fideszes képviselő sógora vagy komája” – fogalmazott, megjegyezve: ami itt 500 ezer elvándorolt magyar, az helyben az itt maradt édesapák és édesanyák fájdalma, szomorúsága és keserűsége. „A bánat, amit ezeknek az embereknek a szemében láttam… nem tudom, hogy fognak megbocsátani ennek a rezsimnek” – halkította le a hangját Bajnai Gordon.

A politikus szerint ma Magyarország valójában fél a hatalomtól, szenved a reménytelenségtől és nagyon dühös amiatt, hogy már megint átverték. A kormány képviselői fenyegetik és zsarolják az embereket: kirúgással, hol az üzletbérlet vagy a földje elvételével, adóhatósággal, ügyészséggel, hamis vádakkal – mindezt a kommunistákkal és az ötvenes évekkel állította párhuzamba Bajnai, emlékeztetve: „azt ígérték”, hogy megvédik a nyugdíjakat, a devizahiteleseket, a munkahelyeket. „Tudják, hogy hangzik az új magyar átok: védjen meg téged a kormány!” – ironizált nagy tetszést aratva. Szerinte ezen emberek többsége kormányváltást akar, mert ha ez a világ marad, az 500 ezer fiatal nem jön vissza külföldről, és nem lesz, aki fenntartsa a nemzetet, ráadásul Orbán Viktor kivezeti az országot az unióból, és Szent István öröksége helyett Koppány országát építi, továbbá a sok „Simicska-fióka” és „helyi Orbán” a maradék gátlását is elveszíti, és bármit megtesz. „Ezért kell megállítani őket! Meg is állítjuk! Együtt megállítjuk őket, mielőtt túl késő lenne” – ígérte.

Mint mondta, az országjárás alatt azokkal az emberekkel találkozott, akik kormányváltást akarnak, de nem kormányvisszaváltást – ők valójában nem bizonytalanok, csak elutasítják mindazt, ami 2010 óta történt, és nem kérnek abból sem, ami 2010 előttről ide vezetett. „Nem ízlik nekik a narancs. De attól még bizalmatlanok a szegfűvel szemben is. Olyan világot akarnak, amelyben nincs se őszödi beszéd, se felcsúti vezér” – fogalmazott, hangsúlyozva: a bizalmatlanok nélkül nincs kormányváltás, ha pedig nincs kormányváltás Magyarország jövője is elvész. „Számukra a reményt mi tudjuk megadni, az Együtt–PM Szövetség” – jelentette ki Bajnai, azzal indokolva: ők nem ismétlik meg a múlt hibáit és képesek visszaadni a politika becsületét. Azonban ezek a sokszor átvert, sokszorosan csalódott emberek nem mennek el szavazni, ha nem kapnak garanciákat arra, hogy végre megtörténik a korszakváltás is. „Ez a mai Magyarország vastörvénye. Csak akkor lesz kormányváltás, ha garantált a korszakváltás” – mondta, azt hangoztatva, hogy éppen ezért a legfontosabb erő az Együtt.

A volt miniszterelnök ironikusan szólt az október 23-i beszéde után kialakult ellenzéki „összefogásversenyről”, pedig akkor azt is mondta: a korszakváltás reménye nélkül nincs esély a győzelemre. „Ha arra fogunk össze, hogy visszaállítsuk a 2010 előtti világot, a Fidesznek háromnegyede lesz 2014 után” – jósolta a volt kormányfő, aki szerint viszont korszakváltó összefogással lehet kétharmadot szerezni. Hosszan méltatta a kormányzása idején kapott szocialista támogatást, az ezáltal sikeres válságkezelést – „egy életre erőt merítettem abból az egy évből” – fogalmazott. „Jövő héten elkezdjük a tárgyalásokat az MSZP-vel. És egyre csak arra gondolok, hogy ha a válságkezelő kormány egy évében képes volt az a párt arra, hogy a személyes ambíciók helyett az ország érdekét válassza, akkor miért ne lenne erre képes most is?” – tette fel a költői kérdést. Rögtön ezután arról beszélt: országjárása során azt tapasztalta, hogy a választók többsége jobban értékeli a kormányzati tapasztalatot és szakértelmet, a higgadtságot és a hosszú távú gondolkodást, mint a hatalmi játszmákat, az erőfitogtatást. A válságkezelő kormány egy éve sokak számára egy új korszak tesztüzeme volt; egy sikeres kísérlet, amely megérdemel egy újabb esélyt – jelentette ki Bajnai, aki közölte: 200 szakemberrel közösen, 3 év alatt kidolgozták a „jó kormányzás programját” és egy évtized stratégiáját. Kulcsra kész tervünk van Magyarország rendbetételére, van szakértelmünk, van országos szervezetünk, akár holnap neki tudnánk fogni a munkának – hangoztatta. „Most együtt jobb országgá tehetjük Magyarországot, normális országgá. De csak akkor, ha jobbá tudjuk tenni a politikát, és ha mi egymással is normálisan viselkedünk” – fogalmazott, azt ígérve: akkor lebontják az Orbán–Simicska rezsimet, újjáépítik a jogállamot, igazságot szolgáltatnak a trafikmutyik és a földrablások áldozatainak, lesz szolidaritás, igazságos adórendszer és esélyt teremtő oktatás, erős és széles középosztály. „Senki sem lehet olyan gazdag, hogy a törvények felett álljon. És senki sem lehet olyan szegény, hogy emberhez méltatlan színvonalon éljen” – mondta Bajnai Gordon, aki a törekvő emberek támogatását állította középpontba. A volt kormányfő csodát nem, csak sok munkát és reményt ígért. „Mi készen állunk. Én készen állok. Kezdhetjük” – zárta szavait, majd ingujját felgyűrve nekilátott megválaszolni az e-mailben és a Facebookon érkezett kérdéseket. A legnagyobb tapsot az utolsó kérdésre adott feleletére kapta; arra, hogy egy év múlva ilyenkor mit fog csinálni. Azt válaszolta: segít Orbán Viktornak összepakolni az irodai holmiját.

Mesterházy: üdv a fedélzeten

Az MSZP nem reagált a volt miniszterelnök beszédére, de eljuttatta lapunkhoz Mesterházy Attila vasárnap megjelenő blogbejegyzését. „Üdvözlünk a fedélzeten, Gordon!” – így kezdődik az Ideje belevágni című írás, amely még Bajnai beszéde előtt elkészült. A szocialista párt elnöke azt írta: ők már fél éve tárgyalásra készen várnak minden olyan demokratikus erőt, amely az Orbán-rendszer leváltásáért küzd és az emberek érdekében hajlandó az összefogásra. Bár „számos párttal és civil szervezettel” már egyeztettek, „Gordon pártjával” még nem, de ez nem rajtuk múlt. „Az így elvesztett idő nem hozható vissza, de többé nem ajándékozhatunk a Fidesznek heteket, hónapokat. Az ellenzéknek át kell vennie a kezdeményezést. Ennek alapfeltétele, hogy mindenki csatlakozzon a már elkezdett tárgyalásokhoz” – fogalmazott. A pártelnök „büszkén” emlékeztetett arra, hogy az MSZP „a teljes kormányzati spektrumot lefedő programcsomaggal rendelkezik”, amelyet kész megvitatni a partnerekkel, és amelynek pontjai mellett „jó pár párt és mozgalom sorakozott már fel”. Ettől még persze nyitottak az újabb szervezetek javaslataira is.

Mesterházy külön megemlítette az ügynökakták nyilvánosságát és a korrupcióellenes intézkedéseket mint „nyitott kapukat”, melyeket Bajnaiék döngetnek. A szocialista politikus a legfontosabbnak a szegénység elleni küzdelmet, a gazdasági növekedés beindítását, a kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének javítását, a valódi munkahelyek létrehozását nevezte, továbbá közölte: radikálisan javítani kell a nők és a nyugdíjasok, illetve az oktatás és az egészségügy helyzetén. „Ezen áll vagy bukik Magyarország sorsa. Mindent egybevetve úgy látom, hogy a szakpolitikák nagy többségében hamar meg tudunk majd állapodni” – írta.

Azt viszont határozottan kijelentette, hogy „eszükbe nem jut” restaurálni a 2010 előtti állapotokat, hiszen pont ennek elkerülését célozta meg az MSZP sokarcú megújulása. „Azzal tehát szembe kell néznünk, hogy nyilván lesznek komoly vitáink” – írta Mesterházy, aki példákkal folytatta: az MSZP új alkotmányt akar, háromkulcsos adórendszert és ingyenes felsőoktatást.

A pártelnök továbbra is egyetért Bajnaival abban, hogy a lényeg az, miként tudnak a legtöbb szavazóhoz eljutni és minél több képviselői helyre váltani a közösen megszerzett voksokat. „Ez nem személyes ügy, hanem közös felelősség”, melyben szerepe van a jelöltek személyének. „Jól ismerjük egymást. Van miről tárgyalnunk. Megalapozott a remény, hogy ha végre tárgyalni kezdünk, gyorsan és eredményesen zárhassuk le a folyamatot. Mi itt vagyunk. Erre vártunk. Ideje belefogni. Ideje összefogni. Magyarország megérdemli a változást” – zárta szavait Mesterházy Attila.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!