Halálában is megosztja a briteket Margaret Thatcher, aki 11 éven át (1979–1990) volt Nagy-Britannia kormányfője.
Szerdai temetésére kétezer embert hívtak meg. Ott lesz II. Erzsébet királynő is. „Akár szerette őt valaki, akár nem, tagadhatatlan, hogy kitörölhetetlen hatást gyakorolt a brit nemzetre és az egész világra” – mondta Nick Clegg konzervatív miniszterelnökhelyettes a parlamentbeli méltatáson, ám Munkáspárt képviselőinek padsorai többnyire üresek voltak. Glenda Jackson, Oscar-díjas színésznő, viszont ott maradt a teremben és a legkeményebb szavakkal támadta a néhai miniszterelnök asszonyt mindazért, amit a társadalom védtelenjeivel, szegényeivel tett. Obama elnök szerint „a világ elvesztett egy nagy szabadságharcost, Amerika pedig egy igaz barátot”, a durhami bányászok képviselője annyit mondott: „Senki ne várjon tőlem együttérzést. Tönkretette a közösségünket, a falvainkat, a családjainkat. Az ő öröksége, hogy a gyerekeinknek most nincs munkájuk, se megélhetésük. Akik gyászolni akarják, szerencsések, hogy velük nem művelte azt, amit velünk.”
Az egyik oldalon a brit gazdasági modernizáció, privatizáció hívei és haszonélvezői, a másikon a vesztesek, lecsúszottak, munkanélküliek, az egyik oldalon az ünnepelt hidegháborús győztes, Gorbacsov felfedezője, a másik oldalon a Mandelát terroristának nevező, a Falkland-szigetekért, a hazai bajok miatt háborúzó – ez az a kettősség, amely jellemezte egész ténykedését.
A vita még a futballpályákat is megosztotta: az FA nem hirdetett egyperces néma gyászt a hétvégi mérkőzésekre, tartva a reakciótól, miután a Vaslady iszákosnak és hangoskodónak tartotta a szurkolókat, sőt a 1989-es hillsborough-i stadionbeli tragédiáért az áldozatokat tette felelőssé. Fenyegetéseket kapott a BBC, hogy vegye le a Radio One csatorna vasárnapi slágerlistájáról az éppen listavezető Judy Garland-dalt. az Óz, a nagy varázsló című film „Ding Dong, meghalt a boszorkány” című betétdalát. A West Enden szavazásra bocsátották, hogy „maradjon- e” a jelenleg is játszott Billy Elliot című, az 1984–85-ös bányászsztrájk idején játszódó musicalben a „Merry Christmas, Maggie Thatcher!” című dal, melynek refrénje így hangzik: „Ünnepeljük a mai napot, mert egy nappal közelebb a halálod.” A tesztközönség végül egyhangúlag eldöntötte, hogy a dal marad.
Talán nincs még egy olyan politikai figura, akiről annyi dal született volna. A 80-as évektől fogva olyan előadókat ihletett meg, mint a Pink Floyd, a Dire Straits és Morrissey, de nélküle talán a brit punk mozgalom sem lett volna az, ami – Sex Pistolsszal és The Clash-sel a középpontban. A Vasszűz, azaz az Iron Maiden 1980-as Sanctuary című kislemezének borítóján pedig „Maggie”-t a zenekar kabbalája, Eddie legyilkolja, mert letépett egy Maiden-plakátot, a revánsot aztán a Women in Uniform lemez borítóján kapjuk: itt Thatcher kommandósként, fegyverrel a kezében várja a gyanútlan Eddie-t az utcasarkon.
Az 1984-es „Orgreave-i csata”, amikor a lovasrendőrség Thatcher utasítására brutálisan szétverte a sztrájkolókat, külön dalt kapott a Dire Straits-együttestől az Iron Hand (Vaskéz) című számban: „Ó, a vasakarat és a vasököl, lesújtott Anglia zöld és szépséges vidékeire. Nincs dal, mely megénekelhetné szégyenteljes tettüket, melyről azt mondják, aznap éjjel a királynő is beleremegett.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!