Benzingőzös agyak - Egy Tesla-teszttel épp most hozták el az autósvilág Oscarját

– Hogy van az, hogy mopeddel jár a csapatkapitánya annak a blognak, amelyik a londoni autósfilm-fesztiválon épp most utasította maga mögé a világ talán legmenőbb autósműsorát, a Top Geart?

– A moped a természetes kiválasztódás eredménye: Budapest nappal nem kocsibarát város, az élményautódat pedig nem viszed a dugóba. De valahogy mégis vezetési élményt kell csempészni a mindennapokba, illetve nem jó úgy végigmenni a városon, hogy egyetlen tekintettel sem találkozol. Így kitaláltuk, hogy mopedezzünk. Ráadásul a „kismotort” némelyek rettenetesen lesajnálják, nem is értik, miért közlekedsz ilyen szerencsétlen darabokkal a városban.

– És ez nem ciki?

– Nem az a lényeg, hogy mindenki azt mondja: királyok vagytok, az a fontos, hogy legyen vélemény. Én kifejezetten élvezem, amikor lesajnálják a „kétütemű, büdös, kőkorszaki motoromat”.

– Ez a többségi ítélet?

– Nem, a többség iszonyatosan „berespekteli”. Ezért is gondoltuk, hogy gyűjtsük össze évről évre ezeket a mopedeket, és vonuljunk egyet a városban. Ez a Mopedmetal nevű rendezvényünk.

– Ez azt jelenti, hogy a Turbometal alapvetően egyfajta életérzést próbál közvetíteni? Ez lenne a piaci rés? – hiszen autós-motoros műsorokat, honlapokat, újságokat száz számra találni.

– Nem azért kezdtük el csinálni, hogy erre a zsúfolt piacra betörjünk, hanem azért, hogy megismerkedjünk az autókkal, és ezt digitálisan naplózzuk – magunknak. Így nincs bennünk görcs. És közben folyamatosan kaptuk a visszacsatolásokat, hogy az emberek szeretik, amit csinálunk.

– Hát egy Tesla-teszttel épp most hozták el az autósvilág Oscarját. Miképp sikerült az amerikai márka modelljét tesztelni? Csörgött a telefon, és az autógyár kérve-kérte, hogy hajtsák meg a járgányt?

– Ez lenne a legkirályabb, de nem. Autókereskedés nincs Magyarországon, amelyik Teslát forgalmazna, autótulajdonos viszont akad. Például egy amerikai-magyar startup tulajdonosa, akinek ismerőse az egyik portál főszerkesztője – ő meg ugyanahhoz a fodrászhoz jár, akihez én. A fodrász kérdezte, hogy nem ismeri-e a Turbometal marhajó filmjeit. A főszerkesztő pedig pont ilyen benzingőzös agyú srácokat keresett, hogy gyártsanak valamit az oldalára. Bejöttünk neki, hozta a Teslát és a büdzsét, mi pedig megcsináltuk, mert úgy éreztük, a Teslában is benne van a metálfaktor.

– A Teslában is?

– Eddig az 1990 előtt készült autók jelentették a fő csapásirányt.

– Miért, az újabbakból hiányzik a metál? Vagy a retrofíling adható el jól?

– Az új autókat leginkább arra használjuk, hogy A-ból B-be elvigyenek. Nincs se történetük, se élvezeti értékük. A ’80-as, ’90-es évekből megmaradt darabok mind mesélnek valamiről.

– A Teslánál azt domborítják, hogy három másodperc alatt van százon, és hangtalan a motorja. Amikor nekiállnak egy projektnek, önök döntik el, hogy mire fókuszálnak vagy a szponzor mutat irányt?

– Mindig szabad kezet kapunk. Azért a három másodpercre építettünk, mert ez az, amit a legtöbben tudnak a Tesláról – így azt gondoltuk, nézzük meg, mi történik ennyi idő alatt a világban és a Teslában.

– Miképp állt össze ez a vizuális és webes szakemberekből álló csapat, és miért döntött úgy, hogy autósblogot csinál?

– Több vidéki srác egy albérletbe került fel Budapestre 2010 tájékán, és arról álmodtunk esténként – használtautó-oldalakat böngészve –, milyen jó lenne ezt vagy azt az autót kipróbálni. De semmit nem tudtunk, az autókról semmit. Maximum egy olajcserét tudtunk volna megugrani. Viszont volt egy kameránk, meg épp szünetelt a TotalCar, így úgy tűnt, minden adott, hogy elkezdjünk blogolni. Nyögvenyelősen, egy nyár alatt forgattunk le egy anyagot.

– Kocsit honnan szereztek hozzá?

– Senki nem adott, mindenki azt mondta: kik vagytok, sose hallottunk rólatok, mi van, ha egyből fának vágjátok az autót? Szóval gyűjtögettem-gyűjtögettem, és vettünk egy 1987-es, bukólámpás, középmotoros Toyotát, azzal dolgoztunk. Nem igazán volt koncepció, csak forgattunk folyamatosan. Aztán összevágtuk, kikerült az internetre, és ami megdöbbentő volt, nemcsak a barátok veregették meg a vállunkat. Persze az elismerés mellett nagyon sok hideget is kaptunk, rögtön kiderült, milyen sokan értenek az autósbloghoz Magyarországon – igaz, azóta se indult el egyetlen másik sem.

– Az oké, hogy egy „alapautóra” összespórolják a pénzt: de honnan szerezték például azt a Volvót, amit aztán egy üldözéses jelenetben a szakadék aljára hajítottak?

– A Volvo egy autós hirdetés volt, 60 ezer forintért. Összedobtuk a zsebpénzükből, mert volt az az álmunk, hogy egyszer leugrasson egy autó a mélybe. Ráadásul magától – ahogy a ’80-as évek B kategóriás amerikai filmjeiben rohantak a semmibe a kocsik, téglával kitámasztott gázpedállal, kormánnyal. Két hétig forgattunk a Volvóval, és a végén végeztünk vele.

– Nem kellett ehhez valamilyen speciális helyszín és engedély?

– Épp épült az M0-s egyik szakasza, és ünnepnap volt, így hirtelenjében kitaláltuk, hogy a lezárt szakaszon forgatjuk az autós üldözést. Műútról nem lehetett megközelíteni, de a haraszt felől igen. Beugrattunk hát a földútról. Már vagy két-három órája forgott a jelenet, amikor villogva megérkezett a biztonsági szolgálat, és felszólított, hogy azonnal hagyjuk el a területet, de előtte még beszéljük meg, hogy ki a felelős ezért az egészért. Aztán megértőnek bizonyultak, és mondták, hogy fotózzunk tovább nyugodtan.

– Bocs, de minek az üldözés meg a rommá törés: egy teszthez nem elég egyszerűen nyomni a gázpedált?

– Mindig keretezzük az autósjeleneteket valami laza sztorival.

– Mese nélkül nem állnak meg a filmjeik?

– De. Ám így nem egyszerű teszteket csinálunk: inkább szerepjátékosok bőrébe bújunk – a volvós sztoriban gengszterek voltunk, akikről az emberek azt hiszik, hogy rosszak, mégis „ők mentik meg a világot”. Ez a turbometálosdi pont jó arra. hogy G. I. Joe-k és Rambók legyünk, lövöldözzünk. A torkolattüzet meg odarakjuk utómunkában.

– Mennyi a trükk és a veszély valójában?

– Mindent magunk csinálunk. Nem épp biztonságos, de utána hősöknek érezzük magunkat.

– Bármilyen baleset?

– Semmilyen, soha. Talán azért, mert annyira hiszünk ebben az egészben, hogy nincs helye a kudarcnak. És hiszem, hogy amit kitalálunk, azt felülről is megtámogatják. Sokszor olyan természetfölötti biztonságban vagyunk, amit a realitás nem indokol.

– Istenről beszél?

– Igen. Hálás vagyok neki, hogy kedvét leli abban, amit csinálunk, és így vigyáz ránk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!