Ha az ember a Tisza árterében barangol, nem árt, ha a lába elé néz. És elcsodálkozik. A folyó kanyarulataiban, a burjánzó aljnövényzet alatt valami mindig ropog. Ha tüzetesen megvizsgáljuk a helyi ökoszisztémának ezt a furcsa, ropogó rétegét, kiderül, hogy a lábunk alatt a szőnyeg megszámlálhatatlan műanyag flakonból, pillepalackból, konzervdobozból, joghurtospohárból, gumipapucsból és még ki tudja, miféle szemétből áll össze.

A magyar környezetvédők becslései szerint évente többmilliónyi úszik le ezekből a Tiszán, hogy aztán a tengerbe jutva hatalmas szigeteket képezzen, és előbb-utóbb mikroműanyagokká aprózódjon. Egy részük fennakad az ártéri erdők aljnövényzetében. Helyenként több méter vastag pillepalackhalmok, többszörös embermagasságú PET-hegyek képződnek.

„Tavaly a Tisza felső szakaszán, Zsurk előtt találtunk egy szabályos hulladékfalat. Olyan volt, mintha valaki vályogházat épített volna, és a falat pillepalackokkal erősítette volna meg” – mondja Horányi Tibor környezetgazdálkodási mérnök és kolléga (a Tilos Rádióban vezet környezetvédő műsort), aki két éve vesz részt a Tisza megtisztítására szervezett különleges eseményen, a PET Kupán.

Szeméthajók és szeméthegyek

A PET Kupa ötlete négy évvel ezelőtt, egy természetfilmes csapat fejéből pattant ki. Partifecskéket fényképeztek a folyó menti erdőkben, amikor egyszer csak érezték, valami ropog a lábuk alatt…

Az első két évben még csak maguknak építettek tutajt az ártéri szemétből, de azután komoly szervezésbe kezdtek. Idén már 16 hajóépítő csapat csatlakozott a szemétmentesítő kalandhoz. „Maga a verseny tíz napig tart. Az első háromban a magunkkal hozott és a környékből beszerzett hulladékokból, fadarabokból, teknőből, drótból megépítjük a tutajokat. Aztán az ártéri pillepalackokból az úszó felületet” – meséli Horányi Tibor.

Az ezt követő egyhetes túra alatt a feladat kettős: egyrészt minél több pillepalackot begyűjteni a folyóból, másrészt feltérképezni a folyóparton és az árterekben felhalmozódott hulladékhegyeket és szigeteket. Idén 65 köbméter hulladékot, azaz csaknem 50 ezer palackot gyűjtöttek zsákokba, és 62 szennyezett helyszínt találtak. Ebből 21-et sikeresen meg is tisztítottak.

„Szeretnénk megalkotni a Tisza hulladéktérképét, a pontos helyszínekkel és az ott fellelhető hulladékfajtákkal – mondja a környezetvédelmi mérnök. – Ha ez meglesz, talán könnyebben találunk partnereket a folyó megtisztításához.”

A Tisza és a palackok története valódi kelet-európai sztori. A folyón évtizedek óta rengeteg PET-palack úszik. Többségük Ukrajnából érkezik: szinte mindegyiken cirill betűs a felirat. A téli hónapokban felgyűlt hulladékot a tavaszi olvadás szállítja át az országhatáron. Amikor az úszó szigetek már elviselhetetlen mértékben nyomják a gátakat, a vízügyesek – lévén mást nemigen tehetnek – megnyitják a zsilipeket és továbbengedik őket a folyó alsóbb folyása felé. Közben a palackok szépen, lassan lerakódnak az ártérben. „Mindenki mindent tud, de tenni alig tesznek valamit” – állítja Horányi Tibor, aki idén először ültette egy asztalhoz a témában érintett összes szakembert. A szolnoki kerekasztal-beszélgetésen kiderült, ami egyébként korábban is nyilvánvaló volt: a különböző vízügyi igazgatóságok, környezetvédelmi hatóságok, civil szervezetek pontosan tudják, mikor honnan jön a szennyáradat, de pénz és szakmai koordináció híján inkább egymásra mutogatnak és továbbtolják a problémát. Miközben a nemzetközi jogszabályok kimondják, hogy az ilyen esetekben mindig a szennyező fizet. De persze próbáljon meg valaki pénzt behajtani Ukrajnán, amelynek valószínűleg mostanában a legkisebb gondja is nagyobb annál, semmint hogy betartsa a vízügyi egyezményeket.

Támadnak a ftalátok!

„A tavalyi PET Kupa után találkoztunk egy független laboratórium munkatársaival, akik jelezték, szívesen megvizsgálnák a Tisza vizét a nagyobb hulladékszigetek környékén – meséli Horányi Tibor. – A folyó vízminőségét természetesen folyamatosan mérik, de speciálisan a mikroműanyagok és a műanyagokból kioldódó szerek jelenlétét nem. Ez ugyanis igen költséges lenne. Most hatvan ponton mértünk, de ezeket a méréseket legalább évente meg kellene ismételni.”

A polietilén palackok teljes lebomlása a környezetben körülbelül 400 év. Ez idő alatt azonban a PETből készült tárgyak a környezeti hatások miatt folyamatosan darabolódnak, aprózódnak.

Az óceánokban felhalmozódott műanyag például az erős UV-sugárzás és a sós víz hatására úgynevezett mikroműanyagokká porlad. Ezek bekerülnek a tengeri élőlények szervezetébe, ezzel pedig a táplálékláncba is. Nálunk is ugyanez a helyzet, legfeljebb az aprózódás lassúbb. Mikroműanyagok a magyarországi halak táplálékcsatornájában is kimutathatók, ha pedig oda bekerülnek, akkor rajtuk keresztül az emberi szervezetbe is bejuthatnak.

A mikroműanyagokból úgynevezett ftalátok oldódhatnak ki, szintén a környezeti erózió hatására. „A Wessling Laboratórium szakemberei az egyik leginkább szennyezett partszakasz vizéből vett mintából a hatféle ftalát vegyületből három jelenlétét mutatták ki.” (Szerencsére a legveszélyesebbnek tartott BPA – bisphenol – nem volt a mintákban. Ez a ftalát vegyület megtalálható egy sor műanyag cumiban és más babakellékben, anyagából folyamatosan kioldódik, károsan befolyásolva a baba fejlődését. Néhány államban a BPA-t tartalmazó cumikat, cumisüvegeket már be is tiltották.)

Bordós Gábor, a vizsgálatokat végző cég munkatársa szerint a folyó árterében felgyűlt, elképesztő mennyiségű műanyag palack egyértelműen nyomot hagy a természetben.

„A ftalátok vízi szervezetekben felhalmozódhatnak, rákkeltő és hormonháztartást zavaró hatásuk lehet” – tette hozzá.

Palackba zárt méreg

Azt, hogy a ftalátok alkalomadtán közvetlenül a pillepalackokban tárolt folyadékba is átkerülhetnek, sokáig csak sejtették. Aztán több laboratóriumi méréssel sikerült ezt bizonyítani. Egy magyar kutatócsoport 2013-ban publikálta a méréseit, amelyek egyértelműen bizonyították ezt a tételt. Az biztos, hogy a helytelenül (magas hőmérsékleten, napfénynek kitett helyen) tárolt ásványvizek palackjaiból, különösen a szénsavas ásványvizet tartalmazókból hosszabb idő alatt ftalátok kerülnek a tárolt vízbe. A magyarországi mérések nem mutattak az egészségügyi határértéknél magasabb koncentrációt, de az extrém körülmények között tárolt élelmiszerek esetében ez sem zárható ki.

A polisztirol csomagolással hosszú ideig érintkező élelmiszerekbe például sztirol vegyület kerülhet. Ezt az anyagot a WHO nemzetközi rákkutató intézete lehetséges rákkeltő anyagként tartja számon, ami a hormonháztartásba is beleszólhat, és a termékenységet is befolyásolhatja.

Még körültekintőbben kell eljárnunk, ha ételt melegítünk műanyag edényben – mondja Horányi Tibor: „Ha az edényen szereplő jelölés szerint a műanyag mikrohullámú sütőben is használható, az csak annyit jelent, hogy sem elolvadni, sem szétesni nem fog. Arra viszont semmi garancia nincs, hogy a melegítés során nem jutnak ismeretlen vegyi anyagok az ételünkbe, ezért jobban tesszük, ha a műanyag edény helyett a mikróban üvegvagy kerámiaedényt használunk.”

És egyébként is. Ha tehetjük, együnk-igyunk üvegből vagy kerámiaedényből. Abból biztosan nem lehet baj – állítja a környezetvédelmi mérnök.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!