Mire szavazott, aki Bokros Lajosra voksolt?
- Meghatározó politikusa lesz-e az ellenzéknek a volt pénzügyminiszter, vagy csak rövid kaland volt a főpolgármester-jelöltség?
- Kinek jár öt láda sör?

 
Bokros Lajos

– Azt mondta a főpolgármester-választás után, hogy a 36 százaléknyi szavazat, amit kapott, egy diktatúrában győzelemnek számít; én meg azt mondom, hogy 36 százalék egy demokráciában sem biztos, hogy elég.

– Ez igaz, de ma nincsen demokrácia. Vagyis maradok a győzelemnél.

– Én pedig maradnék a demokráciánál. Hol lát itt diktatúrát?

– A kampányban a kormánypropaganda a Fideszt támogatta. Az összes autóbusz-, villamos- és nagy plakát a Fideszt támogatta. Az úgynevezett közszolgálati média kizárólag a Fideszt támogatta.

– Diktatúrában szűk a választás lehetősége. Elnézve a szavazólapokat, volt kire szavazni.

– Formálisan érvényesülnek a demokratikus jogok, de nem volt tiszta a választás. Az állam nem biztosította, hogy mindenki ugyanolyan eséllyel hozzáférhessen a sajtónyilvánossághoz, a pénzügyi erőforrásokhoz, valamint azokhoz a hirdetési felületekhez, amelyek segítségével a választók megismerhették volna a programjukat.

– Vesztesnek érzi magát egy olyan világban, ahol a győztes mindent visz?

– Ellenkezőleg. Két hét kampányával 36 százalékot kaptam. Hatalmas eredmény.

– Ön kapta ezt a 36 százaléknyi voksot vagy ennyien mondtak nemet Tarlós Istvánra?

– Én kaptam, illetve a mögöttem tömörülő demokratikus erők szövetsége. Sőt, közéjük sorolom azokat a szocialista szavazókat is, akiket a pártjuk országos vezetése azzal riasztott el a választásoktól, hogy nem állt mellém.

– Honnan tudható, hogy ön kapta a 36 százalékot?

– Onnan, hogy a nevem mellé tették az ikszet.

– Valóban azért tették, mert önt akarták?

– A Modern Magyarország Mozgalom (MOMA) elsőként, már augusztus 9-én közzétette a programját, amivel a baloldali pártok jelentős része – illetve a korábbi jelöltjük, Falus Ferenc, és még Magyar György is – 95 százalékban egyetértett. Vagyis mindenki ahhoz igazodott, amit mi mondtunk.

– Utólag, miközben még két héttel a választások előtt is Falus Ferenc volt a közös jelölt.

– A program szempontjából ez nem érdekes.

– Abból a szempontból valóban nem. Az MSZP országos vezetése, valamint a PM ugyanakkor ön mögé sem állt, nemhogy a MOMA programja mellé.

– Ezek szerint igazából Falus Ferencet sem támogatták.

– Vagy úgy gondolták, hogy Bokros Lajos nem baloldali. Ennek ellenére: a 36 százalékban jelentős számú lehet a baloldali szavazat.

– Mi igyekeztük megteremteni a baloldali erők közös összefogását, a törésvonal az MSZP-n belül keletkezett. A vasárnapi események ugyanakkor azt igazolják, hogy számolni lehet a baloldali szavazókkal. Erre építünk a továbbiakban is – amennyiben a baloldali választók továbbra is úgy gondolják, hogy Magyarországon a demokrácia és a diktatúra erői csapnak össze; amikor Nyugat és Kelet, vagyis a piacgazdaság és a parancsgazdaság között kell választani; amikor egyik oldalon a verseny és a szolidaritás, a másikon pedig a szegénység és a szolgaság csap össze. A baloldali választók pontosan tudják, mire kell szavazni.

– Lehet, hogy mindez így látszik a MOMA irodájából, de az utcáról egyelőre csak annyi, hogy ennyien nem Tarlóst akarták.

– Miközben ön is azt mondta, hogy baloldali választók is vannak a 36 százalékban.

– Úgy beszél, mint aki hosszabb távon készül bent maradni a politika élmezőnyében.

– Így van. A cél a 2018-as parlamenti választás. A feladat most az, hogy a MOMA országos szervezetté váljon. Máris rengetegen jelezték felvételi igényüket.

– Kik?

– Egyelőre nem fedhetem fel a személyüket.

– Titok? Netán más pártokból érkeztek?

– Úgy becsületes, ha a felvételi folyamat előtt erről nem beszélek.

– Mitől lenne vonzó a MOMA?

– A MOMA az egyelten jobbközép, konzervatív, szabadságelvű, európai ihletésű és nemzeti elkötelezettségű párt Magyarországon.

– Még nem nagyon ismerjük a MOMA-t. Ha külföldi párthoz hasonlítaná, melyik jöhetne szóba?

– A brit konzervatív párt és a német kereszténydemokrata unió.

– Hja, ehhez szükség volna a kintihez hasonló társadalomra.

– De azt se felejtsük el, Bertold Brecht is megmondta, hogy a népet nem lehet leváltani.

– De 2014-ben úgy néz ki, hogy a budapesti főpolgármestert sem.

– Nagyon sokat kell dolgoznunk azon, hogy ellensúlyozni tudjuk az elmúlt évtizedek förtelmes tudattorzító hatását, hogy elfeledtessük az emberekkel a paternalista államhoz való vonzódásukat. Mi nem csak a következő választásra tekintünk. Már a választások előtt meghirdettük, hogy a magyarországi politikai kultúra javítása az egyik legfontosabb feladat.

– A MOMA egyedül látja magát ezen a politikai palettán?

– Amikor a demokrácia helyreállítása a cél, akkor társakkal. A neokommunista elkötelezettségű és diktatórikus Fidesszel szemben baloldalról hívjuk a demokratákat, a Fideszből pedig a csalódottakat, akik kigyógyulnak végre az árvalányhajas, borgőzös politikából. De minden pártra vagy mozgalomra számítunk, amelyik a demokrácia helyreállításáért dolgozik. A Jobbikra például nem, mert deklaráltan nem demokratikus alapon működő szervezet.

– És mi a helyzet a Fidesszel?

– Ad absurdum ez is elképzelhető, ha a Fidesznek egyszer majd olyan vezetése lesz, amelyik célul tűzi ki a demokrácia helyreállítását, és ehhez nem a csőcselék és a hazugság kultúráját hívja segítségül.

– MSZP?

– Miért ne, de ehhez előbb arra volna szükség, hogy megtalálják belső egységüket. De ne vegyük végig a pártokat, mert mondom: bárkivel, aki helyre akarja állítani a demokráciát.

– Erre a szerepkörre már Gyurcsány Ferenc is bejelentkezett.

– Ő viszont baloldali. Jobbközépen csak mi vagyunk.

– Nem tart attól, hogy hendikeppel indul: meghallják a nevét, és rögtön egy csomagra gondolnak.

– Ellenkezőleg. Ez az előnyöm. Ismertséget ad, másrészt mindenki tudja, hogy a pirula is keserű, amit a betegségre szedünk, de emiatt kár az orvosra haragudni. Az emberek előbb-utóbb rájönnek, hogy a magyar gazdaság nem teljesít jól, a tőke és a képzett munkaerő elmegy az országból. A kormány közmunkába bújtatja a segélyrendszert, ami csak a szolgaságot és a szegénységet konzerválja. Egyre többen ismerik fel, hogy a Fidesz zsákutcába viszi az országot, mentálisan, morálisan, kulturálisan és gazdaságilag.

– És mi lesz, ha elmarad „a világvége”?

– Én vagyok a legutolsó, aki világvége hangulatot akarna kelteni; vagy aki fenyegetően beszélne arról, hogy közeleg az államcsőd. Aki csak egyetlen ilyen idézetet talál tőlem, annak fizetek öt láda sört.

– Tessék, alighanem máris meghirdetett egy mozgalmat.

– Az illető a sör márkáját is megválaszthatja.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!