Ugyanúgy éljük át félelmeinket, problémáinkat, mint a több száz évvel ezelőtt élt emberek, így érdemes a jól bevált ősi meséket segítségül hívni elakadásainkhoz. A nyugati mese megért, a keleti meggyógyít minket – állítja Boldizsár Ildikó meseterapeuta, akivel legújabb könyve, az Életválságok meséi című kötet megjelenésének apropóján beszélgettünk.
– Ősi mesekincsből dolgozik kutatóként és terapeutaként, legújabb könyvében életválságok feldolgozásához kínál klasszikus segítő történeteket. Ezek szerint több az, ami összeköti az évszázadokkal ezelőtt élt embert velünk, a 21. századi emberrel, mint ami elválasztja. Azt gondolnánk pedig, hogy speciálisak a bajaink.
– Egzisztenciális szempontból lényegében azonosak a problémáink az archaikus emberével. Ugyanolyan félelmekkel és szorongásokkal találjuk szemben magunkat, mint ők. Apró részletkérdés, hogy a villámlástól vagy egy bombatámadástól tartunk-e. A félelem és a félelmet kísérő lelkiállapotok ugyanazok. A mese attól marad örökérvényű, hogy nem egy konkrét szituációra ad választ, hanem képekké formál egyegy lelki folyamatot: például örömöt, bánatot, megküzdést, gyászt. Ma is hasonló dolgok történnek velünk, az élet alapkérdései ugyanazok, mint hajdanán. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy mit jelent boldognak lenni, és hogyan lehet elérni ezt az ideális állapotot.
– A könyv egyik markáns és folyton felbukkanó motívuma az egyensúlyi helyzet és ezáltal a boldogság elérésének technikája. Nyilvános „kutatást” végzett arról, hogy mit jelent boldognak lenni – illeszkedik a kapott eredmény az ősi tudáshoz?
– Nem tudományos igénnyel kutattam, hanem a könyv írásának egyik intenzív időszakában megkértem a Facebook-oldalam követőit, küldjenek fotót arról, mit jelent nekik a boldogság. Két képet kértem: egy természetfotót és egy személyes boldogságfotót. A természetfotók mindegyikén jelen volt a ragyogó, tükröződő, derengő világosság. A személyes képeken a nyugalom is feltűnt a fény mellett. A mesék ugyanezt sugallják: a boldogság a sötétségből való kijutással és az egyensúlyi állapot megtalálásával érkezik meg, de megelőzi egyfajta megküzdés. Azt, hogy mikor, mitől leszünk egyensúlyban, magunknak kell megtalálni és érvényre juttatni az életünkben.
– Vannak olyan mesék – például életválságmeseként felbukkan a könyvében Holle anyó története –, amelyeket mindannyian ismerünk, de nem tudjuk, „mire jók”. Maguktól is működhetnek?
– Az a jó a mesékben, hogy anélkül is hatnak, hogy tudnánk róla. De ma már nehezebben találunk kapcsolatot egy régi történet és saját életünk között. Ilyenkor szükségünk lehet egy meseterapeutára, aki elsősorban a meséhez kapcsolódó jó kérdésekkel segít nekünk. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mi a mese konfliktusa. Vajon Holle anyó meséjében miért esik az orsó a kútba, sőt: miért orsó esik a kútba, és miért nem egy gereblye? A mesék szimbólumokon keresztül üzennek, az orsó pedig egyértelműen az életfonálra utal. Ha belső képekké alakítjuk az „életfonalat” kútba ejtő lány történetét, azt látjuk, hogy tulajdonképpen saját életünk esett a kútba. A mese azt mondja, hogy ilyen esetben egyetlen megoldás létezik: utána kell menni. Persze ez nem azt jelenti, hogy kútba kell ugrani, hanem azt, hogy le kell ereszkedni önmagunk mélységeibe, és nekiállni a rendrakásnak „kenyereink” és „almáink” között. A könyvem egyik fő célja az volt, hogy ezeket az öngyógyító kérdéseket bárki feltehesse és megválaszolhassa önmagának. A mesékhez írt kalauzok értelmezési kiindulópontokat adnak, de nem végzik el a munkát az olvasó helyett. Én kinyitom ugyan a kaput, de mindenki maga léphet be rajta.
– A legjellemzőbb életválságnak manapság az életközépválság tűnik: szétmennek a kapcsolatok, leelőznek a munkában, meginog az önbizalom – ez a civilizációs „hiszti” nehezen feltételezhető az archaikus emberről.
– A könyvemnek van egy előzménye, Mesekalauz útonlévőknek – Életfordulók meséi címmel jelent meg 2013-ban. Azt jártam végig, hogyan segíthetnek a mesék a születéstől a halálig a különböző életfordulók átlépésében. Az élet ugyanis minden életfordulón kér tőlünk valamit, a következő életszakaszunkban már nem tehetünk mindent úgy, mit azt megelőzően. Ez önmagában még nem jelent válságot. Az csak akkor következik be, ha egy-egy életfordulónál már sem azt nem tudjuk, mit hagyunk magunk mögött, sem azt, hogy hová tartunk. A mesék egyébként nem ismerik az életközépválság fogalmát, mert pontosan megmutatják, mi dolga van egy érett férfinak és egy érett nőnek. Ha elfelejtkezünk erről, vagy nem tetszik az, amit egy őszinte önvizsgálat során megpillantunk magunk körül, bajba kerülünk. De még van lehetőség változtatni a dolgokon, hiszen az élet második fele előttünk áll. A Mesék boldog öregekről című kötetet azért állítottam össze, hogy már az 50 éveseknek ott legyen a polcán, mert a boldog öregkorra való felkészülést már ekkor célszerű elkezdeni. Az ekkor meghozott döntéseink ágyaznak meg ugyanis a boldog öregkornak, ezek formálják a továbbiakban gondolatainkat, tetteinket, de még a testünket és az arcvonásainkat is.
– Milyen mesével lehet felrázni egy életközépválságban lévő embert?
– Ez attól függ, hogy milyen tünetek kísérik a válságot. Van, aki depressziós lesz, és lemond arról a lehetőségről, hogy megküzdjön önmagáért. Másokban felerősödik a halál- vagy éppen életfélelem, megint mások elfáradnak, emberi kapcsolataik kiüresednek, s az is előfordulhat, hogy megbetegszenek. Hosszan folytathatnám a sort. Ezek mindegyikére más-más mesét találunk, bár a közös motívum az lesz bennük, hogy az ember nem mondhat le saját életéről, és meg kell küzdeni az egyensúlyvesztéssel. A meseterápiában nem általánosságokkal próbálunk segíteni, hanem mindenkit a saját egyéni mintázata szerint, személyre szabott történettel vezetünk el a rendeződéshez. Ez pedig attól függ…
– Hogy mi történt vele egész addigi életében…
– Pontosan. Ezért nincs két egyforma mese ugyanarra a problémára. Egy-egy mese kibontása egyébként hónapokig, sőt évekig eltarthat. Nem az a lényeg ugyanis, hogy valaki megértse a mesét, hanem az, hogy a mesében tett felismerésekhez viszonyítsa a saját életét. Ha belátom például, hogy nincs mit tenni, utána kell ugrani az elveszített életfonalnak, előfordulhat, hogy hónapokba telik, amíg ezt meg merem tenni. Újabb hónapokig tarthat a „kút mélyi” rendrakás, és Holle anyót sem lehet csupán pár napig szolgálni. Volt olyan kliensem is, akivel 3 évig dolgoztuk fel a Hamupipőkét, ennyi időbe telt eljutni a hamuban szuttyogástól a báli ruháig, majd odáig, hogy ne szökjön meg a bálból.
– A mesék hősei nemritkán útra kelnek, az ön életének is fontos és visszatérő mozzanata az utazás. Egy meseterapeuta a saját életét is a mesék szabályai szerint éli?
– A meseterapeutának a mesék rendje szerint kell élnie, így tud hiteles maradni. Én például minél mélyebben élem meg a meséket, annál erősebb bennem a vágy a „rendrakásra”. Ennek egyik klasszikus eszköze az utazás. A távolság megteremtése. Ezek az utak évekig csupán menekülések és kétségbeesett keresgélések voltak. Ma már nem így van. Azért kelek útra, hogy azt figyeljem, ami az úton történik, és ahhoz kapcsolódjak, ami szembe jön velem. Vagyis ne én akarjak valamit kivenni az útból, hanem az ajándékozzon meg valamivel. Ezt a keleti mesékből tanultam meg, amelyek kicsit későn – 30 év kutatómunka után – érkeztek meg az életembe. A keleti hős elindul, ráér leülni, megpihenni, meghallgatni 45 másik ember meséjét, észrevenni egy dzsinnt, szóba elegyedni egy tündérrel. A keleti mesék segítettek abban is, hogy az életemet ne a teljesítmény- és megfelelési kényszer alakítsa többé.
– A nyugati embert azonban – gondolom – a nyugati mesék által lehet megérteni.
– Igen, és a keleti mesék által lehet meggyógyítani. Azért került a terápiás módszerembe a keleti mese, mert egyre több olyan kliens érkezett hozzám, akiket az európai mesék nem tudtak „rendezni”, hiába „tartottak be minden szabályt”, járták végig a kijelölt utat, nyugalmat nem találtak. Egyébként egy keleti történettel zárom az Életválságok meséi című könyvet, a következő kötetet pedig teljesen a keleti meséknek fogom szentelni.
+1 kérdés
– Milyen mesével reagálna az amerikai elnökválasztás eredményére, hiszen milliók számára jelent ez most valamiféle traumát?
– Az álhősök korát éljük. Most csak olyan mese lehet vigasz, amely azzal biztat, hogy az álhősök csak ideig-óráig bitorolhatják a valódi hősök helyét. Ahhoz azonban, hogy megváltozzon a helyzet, szükség van olyan hősökre, akik tiszta tudattal rendelkeznek, és képesek az álhősök helyére lépni. A mértékvesztett, gőgös és tudatlan álhősök előbb-utóbb kővé válnak. És akkor nagy kérdés lesz, hogy maradt-e valaki, aki a helyükre tud lépni.
Boldizsár Ildikó
mesekutató, -terapeuta, író. Az ELTE magyar–néprajz–esztétika szakán szerezte meg diplomáját, évtizedeken át párhuzamosan végezte mesekutatói és szerkesztői munkáját. A Nemzeti Tankönyvkiadó társadalomtudományi szerkesztőségének, majd a Magvető Kiadónak volt a főszerkesztője. 2010-től a meseterápiára koncentrál, megalapította a Metamorphoses Meseterápiás Egyesületet és a Fabulárium tudástárat, rendszeresen tart meseterápiás szakmai tréningeket, számos mesegyűjtemény és meseterápiás szakkönyv szerzője.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!