Eldőlt. Eldőlt, amit eddig is mindenki nyilvánvalónak gondolt: a Fidesz–KDNP szövetség kétharmados többséggel folytathatja parlamenti, törvényhozói munkáját, teljesítheti ki/be küldetését a harmadik magyar köztársaság fennállásának huszonötödik évében. A külképviseletekből érkező borítékos szavazatok szombati összeszámlálása után kiderült, hogy az április 6-a után szoros eredménnyel várakozó körzetekben a győzelemre álló kormánypárti jelöltek tovább tudták növelni előnyüket.
Még a legszorosabb választókerületben (Budapest, 15.) is a kormánypártok javára nőtt a szavazatok különbsége a Kucsák László (Fidesz–KDNP)–Kunhalmi Ágnes (MSZP–Együtt–DK–PM–MLP) küzdelemben, huszonkettőről hatvanra, így a végeredmény: 20 650:20 590. Kunhalmi Ágnes ugyan ezzel együtt is országgyűlési képviselő lesz, országos listáról jut a parlamentbe. Csalódottan nyilatkozott, és a kampányidő rövidségére hivatkozott (a választókerületében eredetileg jelölt Simon Gábor februárban lépett vissza az indulástól, miután a kormánypárti kampány részeként nyilvánosságra hozták az egyébként már tavaly is ismertté vált, a politikus kétes, 240 millió forintjárólszóló bécsi bankszámlaügyét). Megjegyzés: bár Mesterházy Attila, az MSZP elnöke április 6-án nem gratulált Orbán Viktornak a Fidesz–KDNP győzelméhez, Kunhalmi Ágnes ezt most megtette az egyéniben országgyűlési mandátumot szerző Kucsák Lászlónak.
Lapzártánkkor még nem lehetett tudni, hogy a töredékszavazatok beszámításával juthat-e még további mandátumhoz a baloldali összefogás, de az úgynevezett kispártok közül egyik sem érte el az egyszázalékos eredményt, így biztos, hogy a parlamentbe jutott pártokon kívül senki nem kap állami támogatást. A tegnap kihirdetett eredmények ellen kedden 16 óráig bárki jogorvoslattal élhet.
A végleges eredményt ismerve válik igazán érthetővé, miért volt szüksége Orbán Viktor miniszterelnöknek arra, hogy szavazóik véletlenül se osszák meg szavazataikat a listás és egyéni jelöltek között. Jól működött és hatásosnak bizonyult a „Csak a Fidesz!” szlogen használata, amibe még az is belefért, hogy a kormányzópárt kistestvére, a KDNP – kampányban – talán még soha nem érezhette magát ennyire mostoha helyzetben, igaz, utólag az öröme is nagy, hiszen az önmagában évek óta nem is mért pártot a narancssárga Nagy Testvér ismét hátán vitte be az Országgyűlésbe.
S bár a legbarátibb megfogalmazásban is erősen cinikusnak tűnik Orbán Viktor április 6-án elhangzott győzelmi beszédének az a fordulata, miszerint „Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában” – a választásra jogosultak mindössze egynegyede szavazott a kormánypártra, a választáson részt vevők többsége, 55 százaléka pedig kormányváltást szeretett volna –, az mégis tény, hogy a jelenlegi, szintén Fidesz–KDNP kétharmados többséggel megszavazott, érvényben lévő választójogi törvények alapján már kétmillió szavazat is elsöprő többséget jelent a törvényhozásban – vagyis 600-700 ezer szavazó elvesztése ellenére is kétharmados többséget biztosít a Fidesz–KDNP számára. Talán ezért is várják sokan azt, hogy az elkövetkezendő négy évben több alázattal fordul majd az Orbán-kormány az ország lakosaihoz, mint ahogyan azt az előző négy év kétharmados kormányzati gyakorlatában tette – még akkor is, ha a politika nem feltétlenül a vágyak, hanem az akaratok érdekérvényesítéséről szól.
A parlamenti helyek száma
Fidesz: 117
KDNP: 16
MSZP: 29
Jobbik: 23
LMP: 5
DK: 4
Együtt: 3
PM: 1
MLP: 1
Mire jó a kétharmad?
Röviden szólva: bármire. Bővebben: akármire. Ismerve a politika természetrajzát, minden hatalom annyi ér, ahogyan uralkodik nemzete felett, ahogyan dolgozik nemzetéért. A Fidesz–KDNP már az elmúlt négy esztendőben is bebizonyította, hogy az érdekei szerint nem csupán hajlandó, de képes is törvényeket módosítani, új és új szabályokat hozni. Akár hétfőről keddre virradóra is. Ilyen maga az Alaptörvény is, amelyet 2012 januárjában Orbán Viktor gránitszilárdságú alapnak nevezett, majd idővel ezt – a kétharmad kényekedve szerint – többször is módosították.
A kétharmados törvényhozói akarat akár az önkormányzati törvény átalakítására is elegendő lehet, még az őszi választások előtt. Erről tavaly cikkezett a Népszabadság is, amikor tavaly november végi írásukban így fogalmaztak: „2014 őszére ideális lenne úgy módosítani a budapesti közigazgatási rendszert, hogy a Fővárosi Közgyűlést ne képviselők alkossák, mint most, hanem a kerületi polgármesterek.
A főpolgármestert pedig e »képviselő-testület « választaná.” Az elképzelés már 2011-ben is felmerült, de akkor a háttérbe szorult. A lap ugyanakkor említ egy másik lehetséges forgatókönyvet is, amellyel „Kövér László nevével fémjelzett közigazgatási koncepció valósulhat meg. E szerint a belső kerületeket összevonnák, és a külső kerületeket öt-hat kerületté alakítanák. Ez azt jelentené, hogy az egykori SZDSZ-es citykoncepció valósulna meg: a főpolgármester e city vezetője lenne.”
Szintén régi beszédtéma, hogy a Fidesz a kétharmados többség birtokában elnöki rendszert vezet be Magyarországon. Ez ugyanakkor nem volna olyan ördögi cselekedet, mint amennyire sokan félnek tőle, hiszen egy ilyen rendszer működtetése csakis attól függ, milyen az elnök személye. Obama, Hollande is egy ilyen elnöki rendszer élén álló politikus az USA-ban, illetve Franciaországban.
Orbán Viktor esetében ugyanakkor számos intő jel is felmerül, hogy vajon milyen elnök válna belőle. Elegendő csak megnézni az elmúlt négy év „eredményeit”: hogyan csökkent az Alkotmánybíróság hatásköre; mekkora kormányzati központi felügyeletet kapott a közszolgálati média; volt fideszesek, párthoz közeli barátok és rokonok foglaltak el korábban a kormánytól függetlenül működő pozíciókat; és nem titkoltan a Magyarországot egykoron meghatározó,
Horthy Miklós kormányzóságának korához alakítják a szimbolikus politika minden terét. Azt tudjuk már, hogy Orbán ebben a ciklusban a budai Várba költözik. Hogy az elnöki palotába-e, az 2017-ben dől majd el.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
