- Mindjárt formálisan is Botka László lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje

- A „Fizessenek a gazdagok!” kampány célkitűzéseit fideszesek és szocik egyaránt szeretik

- A kormánypártiakat és a jobbikosokat inkább elbizonytalanítani, a bizonytalanokat meggyőzni lehet

Telibe kapta a társadalmat a „Fizessenek a gazdagok!” MSZP-kampány – gyakorlatilag minden kérdésnek többsége van. Nemcsak a demokratikus ellenzék táborában, hanem a Fidesz és a Jobbik szimpatizánsai között szintúgy. És ami a legfontosabb: a bizonytalanok is szeretik Botka László felvetéseit, márpedig ez a réteg adhatja annak az egymillió új szavazónak a zömét, akikre a baloldalnak szüksége van a kormányváltáshoz.

Így valószínűleg napokon belül megnevezi az MSZP Botka Lászlót mint miniszterelnök-jelöltjét. Emlékeztetőül: eredetileg az összes demokratikus ellenzéki párt címerfigurájának szánták a szocialista politikust. Ám sem a DK, sem az Együtt, sem az LMP nem volt hajlandó besorolni mögé. Legalábbis önként. A szocialista hipotézis szerint azonban, ha elkezd gömbölyödni a párt népszerűsége (mondjuk, a  jelenlegi 14-ről 19-re hasasodik, ami mintegy 400 ezer új szavazót jelent), akkor a többi balpárt is beáll Botka mögé.
(A kispártoknak amúgy sincs más választásuk, ha nem akarnak meghalni, ám a DK-szavazók csak akkor jönnek, ha érdemi esélyt látnak a változásra – különben csak a Demokratikus Koalícióra hajlandók voksolni, már csak azért is, hogy bizonyítsák: pártjuk majdnem olyan erős, mint az MSZP.)

Úgyhogy nem veszélytelen, ha az MSZP miniszterelnökjelöltté emeli Botkát. Ám az a tény, hogy a Publicus Intézet korábbi kutatása szerint Botka ugyanolyan ismert, mint Orbán, de népszerűbb a kormányfőnél, illetve a baloldali szavazók 80 százaléka szerint ő szoríthatja meg a miniszterelnököt, továbbá a jelek szerint kampánya mögé társadalmi többség teremthető, mindez azt jelzi: Botka a szocialisták – egyetlen – igazi esélye.

A Publicus Intézet legfrissebb kutatása szerint a kormánypárt táborának 65 százaléka egyetért Botka László azon felvetésével, hogy a magasabb jövedelműeknek arányaiban többet kell fizetniük. A bizonytalanok estében már jóval markánsabb ez az arány: 74 százalék (hasonló a Jobbik esetében is). Az MSZP-hívek pedig „extrán harapnak” erre a témára: 87 százalékuk egyetért.

Egyébként minden más kérdésben is Botkának „fütyül” a Fidesz-többség, ám ez nem jelenti azt, hogy az érzelmileg elkötelezett Orbán-bázisból tudnának rabolni a szocik, a legjobb eredmény az lehet, ha a Fidesz-szavazók egy részét elbizonytalanítják és otthon maradásra bírják a 2018-as választásokon.

Az viszont versenyelőny, hogy ebben a témában Orbán nem tudja emelni a tétet, hiszen ha megtenné, a több százezres kormánypárti klientúra érdekét sértené.

Szintén illúzió a jobbikosok tömeges átáramlására számítani, de némi bázisrablásra lehet esély, főként ott, ahol azokat a volt szocialista szavazókat kell visszaédesgetni, akiket a Jobbik biztonságpolitikája csábított el.

A havi egymilliót vagy annál többet keresők különadóját a fideszesek 59 százaléka támogatta – és egyben ez a csoport ellenezte a legintenzívebben: 23 százalék protestált ellene.

A bizonytalanok esetében 58, a szocialista híveknél pedig 63 százalék szerette az ötletet. Amiről nagyon kevesen tudják, hogy hány embert érint – de különböző vagyonbecslések szerint 50 ezernél nem többet. Amikor viszont egy a társadalmi érzet szerint már csöppet sem gyakori „tételről” volt szó (nevezetesen arról, hogy fizessen különadót, akinek 100 millió forint feletti vagyona van), sokkal határozottabb lett az igenlés. A fideszesek és a bizonytalanok 66 százaléka gondolna egy ilyen sarcot helyesnek, a szocialistáknak pedig 79 százaléka rakna új terheket ekkora gazdagságra.

És hogy az oligarchák és a Fidesz közeli vállalkozók a kormánypárt támogatóinak sem kedvesek, egyértelműen kiderült abból, hogy 66 százalékuk a kimondottan gazdagokra is különadót vetne ki (ugyanezt tennék, ugyanilyen arányban a bizonytalanok is). A szocialista szimpatizánsok 79 százaléka szedne be pluszpénzt a „bitang” gazdagoktól.


Ahogy Orbán, úgy Gyurcsány Ferenc sem bírálhatja/előzheti érdemben a „Fizessenek a gazdagok!” kampányt, ugyanis minden kritikája visszaverhető azzal, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke azért prüszköl, mert neki is fizetnie kellene a különadót.

Ahogy Orbán, úgy Gyurcsány Ferenc sem bírálhatja/előzheti érdemben a „Fizessenek a gazdagok!” kampányt, ugyanis minden kritikája visszaverhető azzal, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke azért prüszköl, mert neki is fizetnie kellene a különadót.


Mennyire ért egyet a következő állításokkal?

Fizessen különadót...
...az, akinek 100 millió forint feletti vagyona van
...az, akinek kirívóan értékes ingatlana van
...az, aki kimondottan gazdag
...a vagyontárgyai, ne pedig az eltitkolható jövedelme (fizetése) alapján
...az, akinek a havi keresete meghaladja az 1 millió forintot
...az, akinek 100 hektárnál nagyobb földterülete van

A leghaloványabb támogatottsága annak a felvetésnek van, hogy a száz hektár földnél többet tulajdonlókra is vessenek ki különadót. Ez a kérdés kisebbségben maradt a fideszeseknél (47 százalék) és a jobbikosoknál egyaránt. (A bizonytalanok 57, az MSZP-támogatók 70 százaléka támogatja.) Az ok többek között az, hogy vidéken egy ekkora birtok – ha állattartás is van – nem teremt luxust gazdájának.


Publicus – Vasárnapi Hírek felmérés módszere
A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2017. április 10-16. között. A nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív mintába 1021 fő került. A teljes mintában a mintavételi hiba +/–3 százalékpont. 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!