„Mi van, félsz?” - Elaljasodott prolivircsafttá változott Magyarország az író szerint. - Az alkotmányjogász állítja, visszatértünk az 1930-as évekhez.

 
Tettamanti Béla rajza - Illusztráció Péterfy Gerely Barbár Forever című írásához

Kedden az MSZP a vasárnapi zárva tartásról kívánt népszavazási kezdeményezést benyújtani a Nemzeti Választási Irodánál. A szocialista Nyakó Istvánt azonban egy idős asszonyt körbevevő kopaszok fala akadályozta meg, hogy elsőként bélyegezzen. Helyette Erdősi Lászlóné (Herceghalom egykor fideszes polgármesterének a hitvese) bélyegzett először, így ő adhatta be népszavazási kezdeményezését. Amíg arról nem dönt a Nemzeti Választási Bizottság, addig más nem kezdeményezhet népszavazást. A torlaszoló kopaszokat a sajtó Kubatov Gábor Fideszpártigazgató és Fradi-elnök embereiként azonosította.
A Vasárnapi Hírek február 27-i számában nagy terjedelemben foglalkozunk a botránnyal.


"E hét keddjén, február 23-án egy paramilitáris alakulat, melynek kormány közeli kapcsolatait a sajtó kimerítően feltárta és bizonyította, megakadályozott egy magyar állampolgárt alkotmányos alapjogának gyakorlásában. Ez az alkotmányos alapjog történetesen épp egy népszavazási kérdés beadása volt – de lehetett volna más is. Megakadályozhatták volna abban is, hogy orvoshoz vigye vérző fejű gyerekét, ebédet rendeljen egy étteremben, vagy hogy egyik városból átmenjen egy másikba. Vagy egyszerűen csak abban, hogy éljen. Szabadságában akadályozták, és ez már majdnem olyan, mintha megölték volna"

- így kezdi a friss VH-ban Péterfy Gergely: Barbár Forever
című írását.


"Nem számoltam össze, hányadik alkalommal akadályozták meg az MSZP-t abban, hogy népszavazást kezdeményezzen a boltok vasárnapi nyitva tartása ügyében. És ugyan kik a gáncsoskodók? Merthogy nem azok a „hölgyek”, akik a buta kérdéseiket kellő időben el tudták juttatni a Nemzeti Választási Irodához (NVI), az szinte bizonyos. Ők csak marionettfigurák ebben a mocskos játékban."
Sándor Zsuzsa Jogászszemmel rovatában az "Átléptétek a Rubicont!" című írása is friss lapunk 8. oldalán jelent meg.


"Hasmenésben a demokrácia" címmel munkatársunk, Nagy B. György interjúja Lövétei István alkotmányjogásszal a február 27-én, szombaton megjelent Vasárnapi Hírek 9. oldalán.
Ízelítő a beszélgetésből:
"Ez egy bohózat – ha filmen látná az ajtót eltorlaszoló kopaszokat, halálra röhögné magát. Persze jogállami szempontból tragikus. Visszatért a rendszer az 1930-as évekbe, amikor az általános alkotmányos doktrína azt mondta ki, hogy a törvényhozás abszolút elsősége, hogy törvényeket alkosson, amiket mindenki köteles betartani. A törvényhozásnak pedig nincs jogi kontrollja. Így tudta hatalomra kerülése után meghirdetni a németek „nemzeti együttműködési rendszerét” Hitler, emiatt idomíthatta kapásból elképzeléseihez a jogrendet."
 


Ide kapcsolódik a VH vezércikke is (5. oldal), amely így kezdődik: 
"És azt hányszor kell még ideírni, hogy ez itt a mélypont? Mikor értjük meg, hogy nincsenek már határok, nincsenek korlátok, átlépni se lehet hát rajtuk? Kiszáradt a Rubicon rég. Hányszor lesz még úgy, hogy köpni kell vagy okádni ettől? Nem is ettől, tőlük. Ezektől. Hányszor lesz még, hogy az éppen aktuális gyomortáji émelygés, a per pillanat létező indulat elfeledteti velünk a tegnapi dühöt, hogy arra sem emlékszünk ma, mitől háborodtunk föl tegnap. Tényleg, fel tudja még idézni valaki, micsoda hét is van mögöttünk?" - Gál J. Zoltán főszerkesztő "Ez a hét" című publicisztikája a friss VH-ban jelent meg.


A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!