Wir dienen Deutschland, azaz „Németországot szolgáljuk”. Nem különösebben eredeti a jelenleg futó toborzókampány szlogenje, és nem is valami hatékony.
Hiába a sok óriásplakát az utcákon, a németeknek – mekkorát változott a világ! – manapság nem csábító a katonaélet. A Bundeswehrben krónikus a létszámhiány, 21 ezer állás betöltetlen. A kötelező szolgálatot 2011-ben szüntették meg a szövetségi köztársaságban, azóta sorkatonák híján továbbszolgálók sincsenek, a munkaerőpiacról pedig képtelenek megoldani a hivatásos állomány utánpótlását.
Fegyverbe!
Az emberhiány már minden haderőnemnél problémát okoz. Egy július elején kiszivárgott bizalmas minisztériumi jelentésből kiderült, hogy teljesítőképességének határára ért a Bundeswehr, nem tud újabb missziókat vállalni. (Ráadásul a fegyverzettel, felszereléssel kapcsolatos gondok is megtépázták a hírnevét – lásd keretes írásunkat.) Pedig a szövetségesek pontosan ezt várják: aktívabb részvételt. Donald Trump amerikai elnök éppen a hónap elején, a NATO-csúcs előtt bírálta Berlint, amiért nem fegyverkezik eléggé, a bruttó nemzeti terméknek (GDP) csupán 1,24 százalékát költi katonai kiadásokra. Ez az arány az Egyesült Államokban 3,5 százalék.
Gondoljunk bele: hét évtizeddel a második világháború után Amerika azt sürgeti, hogy Németország növelje hadi kiadásait, fejlessze fegyveres erőit, vállalkozzon több külföldi bevetésre – tényleg nagyot változott a világ!
Angela Merkel kancellár a védelmi büdzsé növelését és a haderő bővítését ígéri: szándékai szerint néhány éven belül 200 ezren szolgálnak majd a Bundeswehrben. Tehát ember kell, lehetőleg jól képzett, sok és sürgősen. Nyilván ez a kényszerhelyzet indította arra a tárcát, hogy megszondáztassa merész ötletét. Az „új hadkiegészítési stratégia” részeként fontolgatják, hogy más uniós tagállamok polgárait is felvennék a német hadseregbe, mert ezzel egy csapásra megoldhatnák a létszámhiányt, ráadásul kvalifikált szakemberekkel. Hogy mennyire kényes az elképzelés, abból is látható, nem Ursula von der Leyen védelmi miniszter (CDU) állt elő vele, csupán egy alacsonyabb beosztású hivatalnok.
Kulcskérdés a lojalitás
Az elit „elvesztette a józan eszét” – reagált nyomban a javaslatra a szélsőjobboldali Alternatíva (AfD) frakcióvezetője. Alice Weidel szerint, ha nincs elég önként jelentkező, akkor vissza kell állítani a sorozást. Ám ezzel egyedül vannak a Bundestagban. A kormánypártok szakpolitikusai egyelőre nagyon óvatosak: elvileg nem zárkóznak el az ötlettől, de a fenntartásaikat hangoztatják. Henning Otte (CDU) csak kivételes, egyedi esetekben, speciális feladatokra alkalmazna külföldieket a német seregben. Karl-Heinz Brunner (SPD) attól óv, hogy a szolgálatért cserébe állampolgárságot kínáljanak a jelentkezőknek, nehogy a Bundeswehr „egyfajta zsoldossereggé váljon”. Florian Hahn (CSU) szerint a munkaerő EU-n belüli szabad áramlása lehetőség modern megoldásokra, de csak egy feltétellel: „minden egyes katonánál biztosítani kell a különleges bizalmi viszonyt”.
A lojalitás tényleg kulcskérdés. A külföldi katonák hozhatnának magukkal hagyományokat, zsigeri előítéleteket, amelyek adott helyzetben konfliktust okoznak, befolyásolják a harci moráljukat. Volt már ilyen a történelemben. Száz éve, az első világháború idején például a Monarchia hadvezetésének okozott gondot, hogy szláv anyanyelvű katonái közül sokan az oroszokkal rokonszenveztek a keleti fronton. Ugyanakkor a britek azon aggódtak, hogy indiai gyarmati alakulataikban a muszlimok hajlandóak-e harcolni a török ellen. Hogy Németországban milyen könnyen megkérdőjeleződhet a Vaterland, a haza iránti hűség, arra egészen friss példát hoz a stilizált háború, a foci: a szurkolók Mesut Özil ellen fordultak, a török származású futballista pedig többé nem akar a nemzeti válogatottban játszani.
Tábori imám nélkül
Még hosszan lehetne sorolni a kérdéseket. Mit szólnának a német katonák a külföldi kollégák tömeges érkezéséhez? Hatékonyan tudnák-e kiszűrni a valamilyen szempontból kockázatos jelentkezőket? Elvándorlást indítana-e a lehetőség más NATO-országok hadseregeiből? Nem beszélve arról, hogy a történelmi előzmények ismeretében lengyeleket például nehéz elképzelni német mundérban. Pedig a Bundeswehr éppen nekik, illetve a többi szegényebb kelet-közép-európainak ígérne vonzó karriert.
Ne feledjük, a Bundeswehrnek vannak tapasztalatai A 21. század német hadserege már most sem csupa porosz junkerifjakból áll. Bismarck nagyot nézne: az állomány 13 százalékának „migrációs háttere” van. Majdnem olyan sokszínűek, mint a focistáik: sok arab és afrikai származású német is szolgál a seregben. 1500 hivatásos katona muszlim vallású, habár nekik, hiába kérik, egyelőre nincs külön imámjuk a keresztény tábori lelkészek mintájára. A muszlim katonákra gyakran bíznak fontos feladatokat a külföldi missziókon, például Afganisztánban, mert nyelv- és kultúraismeretük hatalmas előny, ha a helyi civilekkel kell szót érteni. De nem minden migráns muszlim, sőt. Feltűnően sok orosz bevándorló is szolgál a Bundeswehrben.
Nariman Reinke német katona és muszlim nő egy személyben. 38 esztendős, 13 éve szolgál a Bundeswehrben, kétszer megjárta Afganisztánt. Marokkói vendégmunkások lányaként Németországban született, német állampolgár, így nem volt akadálya, hogy belépjen a seregbe. Azt mondja, különleges helyzete inkább gyakorlati nehézségeket okoz. Nem mindig könnyű betartania a muszlim étkezési előírásokat és az imaidőket. Ilyenkor a rugalmasság segít, általában vegetáriánus kosztot kér, hogy biztosan ne sertéshús jusson neki. Önmagát „tökéletesen integrált németnek” tekinti.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
