Amy Chua hétéves lánya hiába próbálta hetekig, nem tudott eljátszani egy zongoradarabot. Egy este felpattant és közölte, nem képes előadni a dalt. Az anyja előbb biztatta, hogy sikerülni fog, majd megfenyegette, hogy nem kap évekig születésnapi ajándékot. Végül leült mellé, szünet nélkül gyakoroltak.
![](/files/public/cikkepek/12781/Image/Nagy_pcdE_06_tiger_mom.jpg)
Késő este volt már, mikor először sikerült. Másnap viszont hatalmas sikert aratott a zeneiskolában. Egy másik alkalommal Amy visszadobta a kislánya által készített születésnapi üdvözlőlapot, mondván, ronda, ő ennél többet érdemel, és Lulu is többre képes. Két percet adott neki, hogy kijavítsa a hibát.
Az 50 éves anyuka (képünkön lányaival) jogot tanít a Yale Egyetemen, mégsem tudományos munkássága, hanem nevelési elvei miatt lett igazán híres. Tavaly jelent meg Az anyatigris harci himnusza című könyve, amely hatalmas vitát gerjesztett az Egyesült Államokban. A könyvben és több újságcikkben is kifejtett véleménye szerint a szigorú keleti – kínai – nevelési mód sokkal hatékonyabb a megengedő nyugatinál, mert az életre készíti fel a gyerekeket. Ugyanis amíg egy nyugati szülő annak is örül, ha a gyereke ötös alát vagy négyest kap a dolgozatára, egy kínai leül vele, és megkérdezi, mi a baj, miért nem ő a legjobb az osztályban, majd addig gyakorol vele, míg meg nem „javulnak” a jegyei. Értelmetlen időtöltéseket egy anyatigris egyszerűen nem engedélyez a gyerekének: nem nézhet tévét, nem számítógépezhet, nem játszhat az iskolai színdarabokban, nem választhatja meg szabadon, milyen szakkörre akar járni. Ellenben elvárja, hogy a gyerekek minden tárgyból jelest kapjanak, órákig készüljenek a dolgozatokra, és zongorán vagy hegedűn játszanak.
Amy Chua állítja, ez nem azt jelenti, hogy ne szeretné a gyerekeit, épp ellenkezőleg: azért kemény velük és követel tőlük sokat, mert azt akarja, hogy sikeresek legyenek. És mi tagadás, egyik lánya tehetséges hegedűművész, a másik, aki végleg fellázadt a zene ellen, jegyzett teniszező. Chua mégsem rájuk, inkább saját apjára hivatkozik, akinek bevándorlóként rengeteget kellett küzdenie a gyerekei jövőjéért: nyolc évig hordta ugyanazt a cipőt, és mikor Amy kedvéért elment egy díjátadóra, ahol a lánya csak második lett, felháborodott, hogy ezért minek hívta ide. Viszont a lány most Amerika egyik legnevesebb egyetemén tanít.
Ha a nemzetközi felméréseket – például a PISA-t – nézzük, az ázsiai gyerekek rendre jobban is teljesítenek a nyugatiaknál.
Hogy miért? Mert sokkal többet gyakorolnak. Egyes pszichológiai kutatások is az anyatigris-elméletét támasztják alá.
Például a Stanford Egyetem munkatársa, Carol Dweck több országban is kísérletet végzett a kiskamaszokkal. IQ-tesztekből vett feladatokat kellett megoldaniuk: a gyerekek egyik felét azért dicsérték meg, mert nagyon okos, a többieket pedig azért, mert jó munkát végeztek. Előbbiek már nem szívesen akartak egy újabb feladatot is megoldani, míg azoknak a 90 százaléka, akiknek a szorgalmát méltatták, készen állt az újabb kihívásra. De hogy közben ezek a gyerekek boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak-e társaiknál, nos, erről már nem szól az anyatigris harci himnusza.
Már az ókori Görögországban is tartottak hasonló megemlékezést. A tavaszi ünnepségen Rheát, az istenek anyját, s vele együtt az összes édesanyát köszöntötték. Magyarországon először 1925-ben, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére tartották az Anyák napját. A májusi Mária-tisztelet, azaz az Istenanya előtti meghajlás hagyományaihoz kapcsolták az ünnepet. 1930-ban egy elemi iskola nevelője, Sugár Béla kezdeményezte az anyák szobrának felállítását. Akkor több mint 6000 tanuló ajánlotta fel zsebpénzét, hogy emléket állítsanak édesanyáiknak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!