Országszerte zajlik a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok –
az esemény apropóján Péterfy Gergely íróval, a könyvkiadók és -terjesztők szervezetének új igazgatójával és Rédei Éva könyvkereskedővel beszélgettünk. A friss kínálatból Balogh Robert, Esterházy Péter, Csabai László, Kemény Zsófi, Molnár T. Eszter könyveiből adunk ízelítőt.
Csabai László: Szindbád, a forradalmár
(Részlet a harmadik Szindbád-regényből, melyben a főhős kiszabadul a lágerből)
– Foglalj helyet, Schiffer elvtárs! – mutat az íróasztal túloldalán lévő székre Pogány alezredes, a megyei rendőrfőkapitány. – Nem baj, ha így szólítalak?
– Miért lenne? Schiffer Árpád a becsületes nevem.
– A Szindbád, az… olyan… nem burzsoá vagy retrográd, csak olyan meseszerű, nem illik egy fegyveres szervezet tagjához.
– Bizonyára igazad van. Megmondom a többieknek is.
– Prímán felderítetted a Kolompos testvérek zsarolási ügyét.
– Szerencsém volt. Viszont eddig nem jutottam a nyomára annak az illetőnek, aki a feltételezések szerint Sóstón tűnt el. Pedig Hunyadiék nagyon számítottak rám.
– Majd talán idővel. Bár túl sokáig nem lehet leragadni egy esetnél. Ahány nap, annyi bűntény. Alig bírjuk kiszignózni őket a nyomozókra. A múlt mocska még itt van, a jövő rendje és biztonsága pedig egyelőre még csak remény. Válságos időket élünk.
Szindbád bólint, bár ő visszatekintve úgy érzi, eddig csupa válságos korszakot élt át. Egy válságot egy másik válságba kerülés szüntet meg.
– És? Hogy s mint? Megszoktad már az itthonlétet?
– Nem volt nehéz – feleli a detektív automatikusan, aztán megint elgondolkodik.
Szindbád még sehol sem tudott igazán meggyökeresedni. Mire igazán otthon érezte volna magát Bagdadban, el kellett menekülniük. Mire Budapestet a sajátjának mondta volna, Nyárligetre helyeztette magát. Itt úgy érezte, hazára lelt. Több mint húsz évig szolgált a megyeszékhelyen. Aztán a háború alatt rádöbbent, hogy félreismerte Nyárligetet, és az, amivé a város ’44 tavaszán vált, nem kellett neki. Undorodva szakította volna el magát tőle, ha ezt meg nem teszi helyette a Vörös Hadsereg. Mikor megérkezett a tajgához, úgy gondolta, a marsbeli élettel is hamarabb megbarátkozna, mint az ottanival. Mégis Szibéria, és azon belül a Bajkál menti Burjátia az a vidék, amire először úgy gondjolt: „Itt nemcsak élni, hanem a földjében halva feküdni is jó lenne. Vagy legalábbis elviselhető.”
– Mi hiányzik legjobban a Szovjetunióból?
Szindbádnak természetesen Szonya hiányzik a legjobban, ám nem akarja személyes vizekre terelni a beszélgetést.
– Hát… Úgy az egész…
– Ne aggódj. Öt év, és itt is éppolyan élet lesz, mint a Szovjetben.
A Birodalomban iszonyatos volt a nyomor. Szindbád a legkevésbé sem vágyik rá. De csak annyit válaszol:
– Nem aggódom.
– Vagy legalábbis hasonló. Mert miközben mi fejlődünk, a Szovjetunió is fejlődik tovább.
– Akhilleusz és a teknősbéka.
– Micsoda?
– Semmi. Nem lényeges.
Pogány, mint a megfelelő iskolai végzettség nélkül vezető beosztásba került emberek általában, szereti idegen szavak használatával meg klasszikus anekdotákkal, idézetekkel bizonygatni a műveltségét. Belekezdett egy ókori görög filozófiai szöveggyűjteménybe, de még nem jár a teknősbékát soha utol nem érő Akhilleusz zénóni paradoxonjánál.
Pogány alezredes megörökölte elődje, Stalker irodáját. A Kormányzó fényképét levette, de azon túl nem sokat változtatott rajta. A detektív érzi is a környezet és a benne trónoló személy fals viszonyát. Mintha Stalker egy kommunista pártirodában működne.
(Csabai László: Szindbád, a forradalmár. Magvető, 2017.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!