A jó háziorvos az ember bizalmasa és őrzőangyala. Rólunk és családunkról minden fontosat tud: gyengeségeinkről, káros szenvedélyeinkről, múltunkról és kilátásainkról megannyi információja van. Rajta múlik, hogy időben és a megfelelő szakorvoshoz jussunk, ha komolyabban megbetegszünk, így gyógyulási esélyeink is döntő mértékben függenek a személyétől.

Ő az alappillére az ellátási rendszernek. Mégis: olyan szakma ez, ami az utóbbi években végképp elvesztette presztízsét. Mára leginkább akkor hallunk róluk, ha valaki összegzi, hányan hiányoznak a rendszerből. Sokan. És még többen fognak. Pedig ha valahol, akkor itt, az alapoknál, a háziorvosi rendszernél lenne érdemes elkezdeni az egészségügy rendbetételét.

Kihal a szakma

2010-ben praktizált még olyan háziorvos, aki betöltötte a kilencvenedik életévét. Tavaly év végén tizenheten voltak idősebbek 85 évnél, a háziorvosok 38 százaléka az 55–64 éves korosztályból került ki. Vagyis jócskán elöregedő szakmáról van szó, ahol az utánpótlás egyáltalán nem megoldott. A háziorvosok átlagéletkora jelenleg 58 év. Ráadásul egy teljes generáció hiányzik a rendszerből, ugyanis épp a 35 és 44 év közti doktorok vannak nagyon kevesen (561-en) a többi, idősebb korcsoporthoz képest, többségük valószínűleg már el is hagyta az országot, hogy máshol kezdjen praktizálni. Csak 2014-ben egyébként mintegy 600 doktor ment külföldre, közülük is a legtöbben – 59 – háziorvosok voltak. Amennyiben a tendencia nem változik, 2025-re a jelenlegi 6500 háziorvosból alig 3300 maradhat, vagyis közel felére csökkenhet a számuk az országban.

Nincs utánpótlás

Új belépők viszont alig akadnak a rendszerben. Míg kicsit több mint 20 évvel ezelőtt, a rezidensképzés kezdetén háromszoros túljelentkezés volt, mára az a 80 hely, amit be lehetne tölteni, rendre foghíjas marad. És ha valaki mégis úgy dönt, hogy háziorvosnak megy, akkor is többnyire az a cél lebeg a szeme előtt, hogy valahol külföldön kezdi majd meg a pályáját. A kevesebb mint 80, évente végző rezidens közel fele szinte azonnal elhagyja az országot.

Nem véletlenül: Németországban például már nagyjából 1,5 millió forintnak megfelelő összegért vásárolhat magának praxist, amihez kamatmentes hitelt vehet fel. És amit – mivel odakint jól megfizetett szakmáról van szó – nagyjából fél év alatt törleszthet is. Innentől nem csoda, hogy nem a hazai munkaerőpiacon keresgélnek.

Pedig az önkormányzatok folyamatosan pályáztatják a betöltetlen állásokat, az országban több olyan település is van, ahol immár 10 éve vagy annál is régebb óta nincs saját háziorvos. És érdeklődő sem: a listán szemezgetve bőven találtunk olyan falut, ahol egyetlen jelentkező sem pályázta meg a meghirdetett állást. Pedig egyes önkormányzatok igyekeznek bőkezűek lenni: szolgálati lakás, fizetett nővér, más támogatások – még ezen juttatások sem teszik csábítóvá a néha ezerfősre sem rúgó praxisokat. Amiket ráadásul a háziorvosnak meg is kell vennie. Na de miből?

Csak a pénzt viszi

Egy háziorvosi praxis ára sok mindentől függ. Elsősorban attól, hogy hány beteg van a körzetben, illetve hogy hol is található. Egyes területeken az eredeti tulajdonos alig néhány százezer forintért tud csak megválni tőle, máshol akár 10 millió forintot is elkérhetnek egy körzetért. Van olyan doktor, aki immár 4 éve nem tud megszabadulni praxisától, mert nincs elég betege, pedig „nagyon nyugdíjba menne már”.

Nagyjából 1500 páciens kell egy háziorvosnak ahhoz, hogy vállalkozóként a praxisát fenn tudja tartani. Így is körülbelül 100-150 ezer forintos fizetést tud kigazdálkodni saját magának, ennyi marad a betegek után járó kártyapénzből és az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) által nyújtott finanszírozásból – a többit elviszik a járulékos költségek, mint például a nővér bére, a rezsi, a praxis működési költségei, vagy éppen a gépkocsi vételárának törlesztése, illetve az üzemeltetés költségei.

Ezek után valóban nem csoda, hogy az olyan körzetekben található praxisokat, ahol ennél kevesebb lakossal kell foglalkozni, lehetetlen betölteni.

A problémát tovább fokozza, hogy ezekben a körzetekben folyamatosan számolni kell azzal: tovább csökken az ellátandó betegek száma. Egyrészt a települések is rohamosan néptelenednek el: aki még teheti, inkább a városok felé tart. Azok közül viszont, akik maradnak, sokan már átjelentkeztek más, biztosabban ellátott körzetekbe, még akár annak árán is, hogy kilométereket kell utazniuk háziorvosukig. Maradnak tehát azok, akiknek nincs hová menniük – az elszegényedő területeken jellemzően az amúgy is rossz egészségi állapotú, idős betegek. Akiknek elvesztésével szintén számolni kell.

Az elmúlt két évben több mint 200 praxis szűnt meg, jellemzően azért, mert összevonták őket. Így jelenleg összesen 6654 háziorvosra lenne szükség. Mégis: 220 praxis tartósan betöltetlen hazánkban, és még ennél is több, mintegy 300 helyen keresnek jelenleg háziorvost. Többségük olyan, nehéz helyzetben lévő területeken található, mint Borsod- Abaúj-Zemplén megye egyes részei, de Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében is óriási a hiány háziorvosból.

Színre lép az állam

A mindenkori kormányzat egyik legnehezebb feladata a magyar egészségügy rendbetétele – lenne. A háziorvosi rendszer nehézségei azonban azt mutatják, néhány látszatintézkedés nem elég ahhoz, hogy a probléma megoldódjon. Jelenleg több százmillió forintos program keretében próbálja az állam feltölteni a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisokat. Tavaly 413 millióból 38, eddig üresen álló háziorvosi szolgálatba sikerült kihelyezniük orvost. Idén még többet, félmilliárdot szánnak ugyanerre a célra, így aki 2015- ben bevállalja, hogy az egyik ilyen, tartósan betöltetlen praxist megváltja, akár 10 millió forintos támogatást is kaphat, amennyiben a hely már legalább 5 éve üres. Ez azonban csak tűzoltás, a lényegi problémára nem reagál a kormány, miközben azt sem garantálja senki, hogy az így feltöltött helyeken tartósan megoldódik a probléma, az OEP vissza nem térítendő támogatásáért cserébe ugyanis annyit vár el: az orvos minimum négy évig töltse be az állást. Az elgondolás egyébként nem rossz, amint azt a svéd példa is mutatja. Az északi országban egy pályakezdő orvos jelentős támogatást kap azért, hogy 5 évig a sarkkörön túl praktizáljon. Mindeközben kap 2 hónap szabadságot évente és tisztes fizetést. Aztán ha letelik az 5 év, még mindig eldöntheti, marad-e, ám ha ez utóbbi mellett dönt, lesz, aki pótolja. Erre nálunk nincs garancia, leginkább azért, mert egyáltalán nem toporognak egymás sarkában a pályakezdő orvosok.

Természetesen vannak, akik praxist keresnek – bár az apróhirdetések közt nem ezek vannak többségben. És aki keres, annak is konkrétabb elképzelései vannak: egy tisztes, sokbeteges körzet, ahol meg tudja keresni a mindennapi betevőt. Akadt olyan orvos, aki kérdésünkre viccesen csak annyit mondott: amelyik település „azon” a listán (vagyis az Országos Alapellátási Intézet tartósan betöltetlen praxisokat soroló tájékoztatójában) van, oda biztos nem menne, mert nem tudna megélni. Őt egyébként az „Állást keres, külföldön” címke alatt találtuk meg. Bizakodó a külföldi munkavállalás tekintetében, ugyanis pálya- és kortársai közül többen megcsinálták már a szerencséjüket, Ausztriában, Németországban és Hollandiában is vannak magyar háziorvos ismerősei. Eközben pedig Magyarország peremterületein az önkormányzatok kiterjesztették a háziorvosok utáni hajszájukat a határon túlra is.

Mi a probléma?

Ha nem az egyes praxisok ad hoc betöltésével, hanem inkább kistérségek, gócpontok komplex kezelésével foglalkozna az állam, lehetne rendezni az amúgy katasztrofális helyzetet – vallja dr. Komáromi Zoltán, aki maga is több mint 30 éve praktizál háziorvosként, és aki 8 évig a szakmája országos szakfőorvosaként is tevékenykedett. Az Együtt egészségügyi szakpolitikusa szerint nem elég a részproblémákkal foglalkozni, azzal ugyanis csak tovább billen a rendszer.

„Elsősorban olyan praxiscsoportok létrejöttét kellene támogatni, amelyekben több orvos megfelelő nővéri asszisztenciával kiegészülve érdekelt lenne abban, hogy a most ellátatlan körzetekben dolgozzon. Ehhez át kellene alakítani a finanszírozási rendszert, és azoknak, akiket sikerül bevonzani ebbe a működési formába jobban támogatni. Így nem egyes települések, hanem nagyobb területek ellátását lehetne biztosítani, amelyekben az orvosok egymást váltva mindenhol jelen tudnának lenni. (A jelenlegi létszámhiányos időszakban is a környező települések orvosai oldják meg a feladatot, de többletfinanszírozás, informatikai támogatás és többletasszisztencia nélkül. Emiatt akár egész kistérségekben csökkenhet a rendelési idő, az ellátás szakmai színvonala.)
Emellett a nővéreknek is jóval nagyobb hatáskört lehetne biztosítani – ha valahol nincs állandó orvos, ott a rendelőben lévő szakképzett nővér is nagy segítség lenne: megállapíthatná, hogy kinek van szüksége egy lázcsillapítóra, kinek van szüksége sürgősebb ellátásra, és ki tudja megvárni a másnap odaérkező háziorvost, hogy az megvizsgálja. Időt, energiát lehetne így is spórolni” – sorolja a szakember, aki szerint a háziorvos szakmai hatáskörét és az ügyeleti rendszert is át kellene alakítani. Most ugyanis az orvosi ügyeletet legfeljebb azok vállalják be, akiknek nagyon kell a pénz, ők viszont rengeteget dolgoznak, fáradtak, könnyebben hibáznak. Ha mellettük a mentőszolgálatot is fejlesztenék, bővítenék, máris könnyebb lenne a helyzet. És természetesen jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a következő generáció kinevelésére.

Ma a háziorvosi pálya egy fiatalnak egyáltalán nem vonzó, és nem csak az alacsony fizetés miatt. „Az egész adminisztrációs rendszer bonyolult és idegőrlő. Nekem két perc alatt kell eldöntenem, hogy kinek mi a baja, aztán elküldöm a szakorvoshoz, aki két óráig vizsgálja majd. De mire oda eljut a beteg… Míg hozzám bejön, és legfeljebb üldögél egy órát, addig a szakrendelésre várhat akár 2-3 hónapot is. Az ilyen anomáliák idegileg is felőrlik az embert. Nem csoda, hogy míg mondjuk 10 évvel ezelőtt még harcosan igyekeztünk kiállni magunkért és tárgyalni az aktuális kormányokkal a helyzet javítása érdekében, mára egyre többen feladják, és csak monotonon végzik a munkájukat, beletörődve a sorsukba” – véli Komáromi doktor. Valójában tehát nem elég egyetlen elemét a rendszernek korrigálni, egészen az alapoktól, vagyis a képzéstől a szakrendelésekig kellene érnie a változásoknak. Erre egyelőre nincs kilátás, a kormányzati szándék legalábbis nem ebbe az irányba mutat. Így viszont marad a praxisok támogatott feltöltése – aztán majd menet közben kiderül, beválik-e az orvos.

Valahogy megoldják

A lényegi kérdés mégiscsak az: azokon a területeken, ahol nincs állandó háziorvos, mi lesz a betegekkel?

Ha betöltetlen marad egy állás, akkor az illetékes önkormányzat szerez, vagy a tisztiorvosi hivatal kirendel egy helyettesítőt, aki a saját praxisa ellátása mellett ellátja a feladatot. Van is olyan, Borsod megyei terület, ahol egy, a hetvenedik életévéhez rohamosan közelítő orvos jár körbe, négy településen. De van olyan is, ahol a betegek épp az önkormányzatok, illetve a polgármesterek egyet nem értése miatt esnek ki a rendszerből. A vitás kérdést ugyanis, hogy hogyan oldják meg a két falu közös háziorvosi felügyeletét, nem sikerült megnyugtatóan rendezniük. Megint máshol a nagyobb lélekszámú település másik két háziorvosa akadályozta a fennmaradó egy üres hely betöltését, miközben a betegeket átcsábították magukhoz. Helyettesítést viszont egyikük sem vállalt.

A helyzetet így tovább nehezítette, hogy az ügyeletet egy olyan doktor látta el, aki a szomszédos település polgármestere is volt egyben – az önkormányzat tehát jóformán vert helyzetből próbált saját orvost találni. Sokáig nem is sikerült nekik, végül összevonták a körzeteket, és megszüntették az ellehetetlenített praxist. Az ilyen esetek egyébként viszonylag gyakoriak – orvos orvosnak farkasa, ha arról van szó, ki tud több lakost magához csábítani.

A leendő betegek pedig sokszor nem várnak arra, hogy az önkormányzat (vagy az állam) oldja meg a problémát, inkább saját kezükbe veszik egészségüket, és más körzetekbe jelentkeznek át, vállalva akár azt is, hogy a harmadik faluba járjanak a rendelésre.

És van, ahol csak várják az orvost, aki hetente kétszer 2-3 órára bevonul a rendelőbe. Az ilyen területeken azzal a nehézséggel is meg kell küzdeni, hogy az orvosnak nincs lehetősége bizalmi kapcsolatot kiépíteni a betegekkel, akik joggal hihetik, hogy rájuk jut a legkevesebb idő. És ha hirtelen valami sürgős probléma adódik? Hiszen nem lehet mindenkinek olyan „szerencséje”, hogy épp a rendelési időben betegedjen meg. Ilyenkor nincs más lehetőség: irány a legközelebbi sürgősségi ügyelet vagy SBO (kórházi sürgősségi osztály), ahol el tudják mondani a panaszukat – legyen szó akár egy gyógyszerről, amit naponta kell szedni, de reggelre már nem maradt pirula, vagy egy fülfájásról, ami már elviselhetetlenné vált.

Találtunk olyan települést is, amely ugyan szerepel azon az ominózus listán, mint 5 éve betöltetlen háziorvosi szolgálattal bíró falu, a polgármester mégis elmondta: bár a praxist nem tudják betölteni, annyiban mégis szerencséjük volt, hogy van háziorvosuk. Igaz, hogy a vállalkozó háziorvos csak helyettesítést vállal, akivel az önkormányzat szerződött. És rettegnek attól, hogy egyszer ez az orvos is elhagyja őket, mert – mint a polgármester mesélte – abban biztosak, hogy a helyére nem találnának mást. Viszont azt is hozzátette: időről időre meghirdetik az állást, eddig azonban egyetlen jelentkező sem akadt, mert nem érné meg senkinek, hogy a 900 fős falu praxisát megvegye.

A jelenlegi helyzet tehát tragikus: a kiégett, a rendszer anomáliáiba belefáradt, erősen nyugdíjba vágyó háziorvosok és az ellátáshoz sok helyen csak nehezen vagy éppen ügyeskedve hozzájutó betegek közül nehéz eldönteni, ki van rosszabb helyzetben. Pláne, hogy egyelőre úgy tűnik, a kilátásaink még ennél is borongósabbak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!