A kistelepüléseken élőknek egyre nehezebben elérhetőek a szűrések – sem pénzük, sem idejük szakorvoshoz utazni. A háziorvosokkal együtt eltűnik a betegségek megelőzésének lehetősége is. Dr. Simek Ágnes, a Magyar Falu-egészségügyi Tudományos Társaság elnöke azt is megmutatta, hogy egy könnyen kezelhető érszűkület elhanyagolásából hogyan lesz tragédia.
– Pusztán az a körülmény, hogy valaki faluhelyen él, hány évet vehet el az életéből?
– Nem tudom, hányat, de elvesz. Aki falun él, már fogantatása előtt hátrányba kerül, mert az édesanyák eleve nem jutnak el azokra a praeconcepcionális (fogantatás előtti,) szűrővizsgálatokra, megelőző kezelésekre, amelyek az egészséges „induláshoz” szükségesek. Badacsonytördemictől, ahol utoljára körorvos voltam, 12 kilométerre van a legelső laboratórium, nőgyógyászati rendelő, tüdőgondozó – és nem egy igazán eldugott településről beszélünk. A városi ember felül egy villamosra és elmegy munka előtt/után vérvételre, tüdőszűrésre, a falusi embernek ugyanez egész napos program lenne, hiszen a nehezen elérhető rendelésen eleve több beteg is van, mert nagyobb az orvos- és ápolóhiány, mint a fővárosban. Rámenne a nap – így inkább bele se kezd a vizsgálatokba.
– Sok helyen már a körorvos jelenléte sem evidencia.
– 352 helyről hiányzik körzeti orvos, sok kolléga 3-5 települést is ellát egyszerre, nyilván a leginkább hátrányos helyzetben lévő településeken nincs orvos – ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk.
– De nem csak a legszegényebb régiókról beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy – a nyáron nyilvánosságra került adatok szerint – évi 32 ezer elkerülhető haláleset nagy része a vidéki ellátás hiányosságainak köszönhető.
– Ez a kistelepülésen élők valósága, nem csak a nyomortelepeké – bár egyértelmű, hogy az ott élők (munkanélküliek, idősek, egyedülállók, sokgyerekesek) egyben a legszegényebbek, legkiszolgáltatottabbak, akik nem mernek például hiányozni a munkahelyükről egy vizsgálat miatt. Régebben a háziorvos ingyenes utazási jegyet adhatott a betegének, a visszaútra a szakorvos adhatta az ingyenjegyet. Most még a félárú jegyet sem tudják megelőlegezni, nem segít rajtuk az utólagos költségtérítés. Hogy miért mennének el az általános szűrővizsgálatokra, nőgyógyászati rákszűrésre, tüdőszűrésre, laborvizsgálatra a legközelebbi városba? Pláne, ha nincs tünetük? A 2000-es évek elején az önkormányzatoknak még volt pénze buszokkal utaztatni a helyieket a szűrésekre, és volt forrás arra is, hogy a szűrések jöjjenek „helybe”. Most egyikre sem jut. Mire valaki annyira beteg, hogy már vinni kell a kórházba, már nem szűrésről beszélünk, hanem – sok esetben – végzetes diagnózisról.
– Hogy, miben hal meg az említett 32 ezer ember?
– Nem ájulós? Jöjjön csak ide! (A rendelőben, ahol beszélgetünk, a doktornő kollégái egy 60 körüli hajléktalan férfit vizsgálnak, akinek duplájára duzzadt, lila a lába.) Neki öt évvel ezelőtt el kellett volna jutnia az orvoshoz, kapott volna gyógyszert az aprócska érszűkületére. Próbálom műtétre juttatni, talán két év múlva sorra kerül, a lábát addigra nem lehet majd megmenteni, de nagyobb baj, amit nem látunk: a szív körüli erei is borzasztó állapotban lehetnek, az agyában, egyéb szerveiben ugyanígy. Óriási a szívinfarktus veszélye, a demenciáé és egyéb szörnyű és a társadalom számára költséges betegségeké. Ő egy hajléktalan ember, de sok falusi embernek ugyanilyen a lába. Mert nekik is kezeletlen érszűkületük van. Akkor jönnek csak, amikor már nagyon előrehaladott a betegség, szövődmények alakulnak ki, amikor már amputálni kell a kezeletlen cukorbaj miatt vagy menthetetlen áttétes daganatuk van. Mert addig dolgoznak. El kell tartani önmagukat, a családot.
– Szégyen betegnek lenni?
– Nem lehet annak lenni. Aki egész nap dolgozik, mint az állat, az nem ér rá vizsgálatra utazgatni. Reggel 4-kor még nem nyit ki a rendelő, este 9-kor meg már a rendelőben is lekapcsolják a villanyt, mikor menne? Pedig évtizedekkel tovább élhetne, hiszen ezek jól karbantartható betegségek. Ha levágják az érszűkületes lábat, akkor számára méltatlan, minőségében rosszabb, rövidebb élet következik, az államnak pedig sokkal többe kerül az ellátása, mint a felvilágosítás, szűrés, megelőzés. Amire egyre kevesebb pénz jut.
– A Faluegészségügyi Társaság időről időre javaslatokkal áll elő. Van, amelyik megvalósulni látszik? Mit lehet alulról tenni?
– Meglepő módon nem az ellátásra vonatkozó, közösségi orvoslás felé irányuló javaslataink valósultak meg (prevenciós nővér, a szűrővizsgálatok „házhoz vitele”, szakorvosok időközönkénti falusi rendelése), hanem az oktatásban a hátrányos helyzetű néprétegek ellátását sikerült a tananyagba csempésznünk. A Semmelweis Egyetemen a Családorvosi Tanszék által kiadott tankönyv egy fejezete foglalkozik a hátrányos helyzetű népcsoportok speciális ellátási igényeivel, a Népegészségügyi Intézetben pedig külön speciálkollégium és egy egész tankönyv foglalkozik ezzel a témával. De a többi orvosi egyetemen is vannak hasonló kezdeményezések. Az ellátásban sokkal többet lehetett tenni, amikor még többen voltunk, amikor még nem egyik helyettesítésből rohantunk a másikba. Mindenképpen a szűréseket kell újra elérhetővé tenni, ez mindenki érdeke. De nehéz úgy konstruktív javaslatokkal előállni, hogy 70 mammográfiai állomásra 35 szakképzett mammográfus jut. Sejthető, hogy nem Budapestről hiányoznak ezek a szakemberek. Vidéken vannak olyan mammográfusok, akik három helyen dolgoznak, az állomások között pedig 70-80 km távolság van. Jelenleg vidéken 40-60 százalékos a szűrések igénybevétele, annak idején volt olyan tüdőszűrési kampányunk, amely 92 százalékát fedte le a lakosságnak. Ma már nincs kapacitásunk kimenni a munkahelyekre sem, ahogy a 2000-es évek elején, amikor én például három asszisztenssel dolgoztam. Bárkit, mindenkit elértünk. Másra kellett felhívni a varrodai munkások figyelmét és másra a szőlészetben dolgozókét. De az alkoholistához is bement a kocsmába vérnyomást mérni a nővér, ha máshogy nem tudta megtenni. Így kiderült, hogy beveszi-e, hat-ea gyógyszere, és nem egy agyvérzés hívta fel a figyelmet arra, ha nem. Minél szegényebb valaki, annál kevésbé éri el az egészségügyi ellátást, illetve az egészségügyi ellátás annál kevésbé éri el őt. A háziorvosi munkában pont az volt a szép, nem csak akkor láttuk el a betegeket, amikor beestek a rendelésre már kisebb-nagyobb bajaikkal, hanem megelőzni tudtunk, gondozni, felvilágosító tevékenységet végezni.
– Lapunk nemrég közölt összeállítást a háziorvosokról („Trükkökön múlhat az élet”, VH, 2017/31. ), melynek egyik legfőbb állítása az volt, hogy a jó körorvos igazi lobbista és „ügyeskedő”, aki ismeri a rendszer kiskapuit. Egy falusi orvosnak milyen egyéb képességekkel kell rendelkeznie?
– A lobbierőnek még nagyobb a tétje nálunk, de kisebb hatékonysággal is működik ugyanakkor, mert hiába küldöm jó helyre a betegemet, ha ő ott már nem tudja megfelelően érvényesíteni az érdekeit. Én is a sürgősségire küldeném azt a betegemet, aki nem tud három napot várni egy laborra, vagy egy hetet az ultrahangra akut vesegörccsel. A háromnapos várakozás a laborra teljesen felesleges bürokratikus nehezítés, hiszen mindenkit 3 nappal későbbre rendelnek vissza, vagyis mindig ugyanannyi embert látnak el, csak 3 nap eltolással. És más a vidéki háziorvos mentalitása is. Sokkal közelebb kell lennie a pácienseihez. A falusi betegnek sokkal inkább kifejeződik az az igénye, hogy azt szeretné, ha az embert gyógyítanák és nem a betegséget. Vidéken nem elég e-mailben elküldeni a vizsgálat eredményeit és nem elég, ha letesszük a receptet valakinek. Sokkal inkább megvalósul a WHO azon ajánlása, hogy a páciensek teljes egészségügyi, szociális és mentális jóllétét kell célul kitűzni, és ennek megfelelő ellátást nyújtani.
– Miközben információs társadalomban élünk, egy tanulmánya szerint a kistelepülésen élők egyre kevesebb infóhoz jutnak az egészségükkel, betegségeikkel kapcsolatban. Hogyan lehetséges ez?
– A telefonjukat kiköttették, mert jött a mobil, viszont nincs pénzük a feltöltőkártyára és legtöbbször hamar meghibásodó vacak készülékeik vannak. Az internetet is csak néhány gépen lehet használni, megadott napszakban. Elhúz mellettük a világ ebben is, hiszen a falvakban még most is hirdetőtábláról tájékozódnak és autós hangosbemondóból hallják a híreket – így azonban nem lehet valakit szűrésre csábítani. Az 1000 fős falvak honlapját 300-an használják – többnyire a faluból elszármazott érdeklődők.
Dr. Simek Ágnes
orvos, a Semmelweis Egyetem Népegészségügyi Tanszékének docense, a Magyar Falu-egészségügyi Tudományos Társaság elnöke, az Oltalom Kórház főorvosa. Korábban a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetségének elnöke, háziorvos.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!