Lillára várok egy szórakozóhely előtt. Csak azt tudom, hogy 17 éves, barna hajú lány. Figyelem a tömeget, már negyed órát késik. Látom, hogy telefonon keres. Már bent van, valahogy elment előttem, nem vettem észre. A pultnál áll, egy sör van a kezében. Nem találom a szavakat. Egy üres asztalhoz vezet.

„Bocs, tudom, szarul nézek ki. Volt egy kis baleset. De már leálltam, nem csinálom tovább” – mondja, mintha nem most találkoznánk először, és meg kellene magyaráznia, miért néz ki úgy, ahogy. Jóval idősebbnek tűnik a koránál, az arca ráncos, papírvékonyságú bőre, mint a nagymamáké, pergamenszerű. A keze sebes, körmei húsig lerágva. Valami savanykás illat lengi körbe. Ki van törve három foga. Látja, hogy nézem, hát elmeséli. Egy buliban voltak, valamilyen kék tablettát vett be előtte, a nevére sem emlékszik, egy mosolygós arc volt rajta, de ebben sem biztos (cuccnak hívja, ezért találkoztunk, hogy erről beszélgessünk). Nagyon felpörgött, annyira befeszült a teste, olyan erősen szorította az állkapcsát, hogy kitörtek a fogai. Nem vette észre, a barátai szóltak, hogy ömlik a szájából a vér. Csak másnap kezdett el fájni.

Lilla megijedt, azt mondja, azóta hozzányúlni sem mer a tablettákhoz. „Inkább sima füvet szívok, az lenyugtat” – mondja. Így is kezdte, két évvel ezelőtt, csak időnként szívtak, bulikban. Aztán jött egy új fiú, aki új cuccot hozott, mindig másmilyent, és ez megy fél éve. Volt, amit elszívtak, volt, amit az orrukba szippantottak fel, a nevüket sem jegyezte meg. Szúrni nem szúrta magát sosem. „Az a legalja, tudod” – magyarázza, mint egy nagyvilági nő. Elragadtatva mesél a bulikról, ahol minden dübörgött és ő jól érezte magát, szinte természetfelettinek. Persze, voltak mélypontok. Amikor nem úgy hatott a cucc, ahogy kellett volna. „Egyszer nem éreztem semmit, aztán másnap elszívtam kétszer annyit, hogy tényleg hasson, akkor meg úgy éreztem, szörnyethalok” – Lilla szerint ugyanis az sem mindegy, hogy mikor szedi be a cuccot, evés után, vagy ha épp jobb állapotban van, nem készül ki annyira az ember. De olyan is van, hogy ugyanattól a drogtól valaki rosszul lesz, más pedig élete legjobb bulijában vesz részt. „Ezt nem lehet kiszámítani, ettől izgalmas, hogy nem tudom pontosan, mi fog történni” – csillan fel egy pillanatra a szeme.

A szüleiről kérdezem, arról, hogy hogyan nem bukott még le előttük. Mindig kidumálja magát, mondja megvonva a vállát. Ha jól értem, ritkán találkozik velük, esténként inkább a haverjaival lóg. Egy fővárosi gimnáziumba jár, a bukás határán lavírozgat. Nem nagyon érdekli. Hogy miért kezdett el drogozni?

„Kortárs nyomás” – nevet a szemembe, a hangjában lévő keserűséggel köteteket lehetne megtölteni. „Abba tudod hagyni?” – kérdezem. „Abba akarom hagyni. Az már fél egészség” – vágja rá. És utána? „Én nem azon gondolkodom, hogy milyen lesz a jövőm. Inkább egy teljesen másik életet szeretnék. Olyat, amiben ezek a dolgok nem történtek meg velem” – mondja.

Bőséges kínálat

A 17 éves Lilla esete semmiképp sem egyedi. Olyannyira nem, hogy számításai szerint 10 ismerőséből nyolc már kipróbált valamilyen drogot. Leginkább a dizájner szerek népszerűek – persze, hiszen olcsóak, és könnyű hozzájuk jutni.

Felbuzdulva az útmutatáson, nekilátok én is keresgélni. Két keresőszóval kevesebb, mint 20 másodperc alatt találok az interneten legalább öt olyan honlapot, ahonnan rendelhetnék herbált, vagyis szintetikus kannabionidot. Ügyes kis oldalak, ügyesen megfogalmazott hirdetésekkel (legtöbbjük hangsúlyozza, hogy emberi vagy állati fogyasztásra a termék nem alkalmas, legfeljebb füstölőként, a lakás illatosítására használjuk!), azonnali és diszkrét kiszállítást ígérnek. Vannak akciós termékek, elégedett vásárlók visszajelzései, reklamációt sehol nem fogadnak el.

Így megy ez, viszonylag könnyedén. Nem csoda, hogy népszerű drogok ezek, és nincs, ami megfékezze a terjedésüket. Bár a Nemzeti Drogellenes Stratégia 2020-ra drogmentes Magyarországot vizionált, az elmúlt évek kormányzati döntései határozottan rontottak a korábbi állapotokon.

Lefejezett rendszer

A helyzet nagyon aggasztó, az elmúlt években folyamatosan romlik – állítja dr. Szemelyácz János, a Baranya Megyei Drogambulancia vezetője. „2013 volt az az év, amikor a dizájner drogok túlsúlyba kerültek más szerekhez képest. Érthetetlen, hogy pont akkor, amikor ránk szakadtak ezek a szerek, akkor vágták vissza az erre fordítható pénzeket. A kétezres évek elején még körülbelül 1 milliárd forint jutott a drogellenes célokra. Most ennek nagyjából a harmadával kell gazdálkodni, van, ahol még kevesebbel. A magyar addiktológiát lefejezték, az elmúlt években tetszhalott állapotban volt. Ezen ad hoc jelleggel nem lehet változtatni” – vallja a szakember.

A drogellenes stratégiából azonban önmagában nem látszik, hogy miként próbálná meg a kormány ezt a helyzetet kezelni. Lehet persze most is többféle támogatásra pályázni, de ezek közbeszerzések, azok meg valahogy mindig egyenlőtlenül vannak elosztva. „Mondjuk a nagy kórházak kaptak bőséggel belőlük, de az ambuláns ellátórendszer kisebb egységei, amik közelebb vannak a problémához, de erőforrás és hozzáértés hiányában nem tudnak megírni egy közbeszerzési pályázatot, kiesnek a körből. Rengeteg ilyet láttunk eddig is, és nem vagyok biztos abban, hogy ez a helyzet javulni fog” – mondja Szemelyácz János.

Van új irány

Várhatóan még májusban tárgyalhatja a kormány a Nemzeti Drogellenes Stratégia 2015–2016-ra vonatkozó szakpolitikai programját.

A témával foglalkozó szakemberek szokás szerint nem kaptak túl sok időt a dokumentum véleményezésére, mindössze 5-6 napjuk volt, hogy megvizsgálják a szöveget. Az már most biztosnak látszik, hogy a szakpolitikai program tartalmaz előremutató kezdeményezéseket, másrészt viszont továbbra is figyelmen kívül hagy fontos dolgokat.

Barna Erika, a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetségének elnökségi tagja szerint az iskolai szociális ellátórendszer újjáépítése például üdvösnek tűnik a probléma kezeléséhez: így az egyfajta hídszerepet betöltő szociális munkások képesek lehetnek majd arra, hogy az oktatási intézmények és az addiktológiai szakemberek közt közvetítsék az információkat. Ha ott vannak az iskolákban, akkor észlelhetik, hogy egy-egy gyerekkel baj van, és megtalálhatják azt a módot, ahogy segíteni lehet rajtuk (erre egy pedagógus nem biztos, hogy fel van készülve). A tervezet biztosít forrásokat arra, hogy ez a rendszer kiépüljön, valamint, hogy jól, a mostaninál legalábbis jobban működjön.

Továbbra is megoldatlannak tűnik azonban a serdülő korú gyerekek rehabilitációja – mondja a szakember. Bár Szatymazon megépült az intézmény, amely képes lenne ellátni a fontos feladat egy részét, ám hogy miből és ki finanszírozná, az továbbra sem tisztázott. A gyermekaddiktológia hazánkban komoly nehézségekkel küzd, tulajdonképpen megoldatlan probléma, ugyanis az sem világos, hogy kinek a felelősségi körébe tartozik. Leginkább közös munkára lenne szükség az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra összefogásával, hogy a rendszer működjön.

A dizájner drogok esetében viszont még mindig várat magára az előrelépés. A folyamatosan megújuló szerek listára/tiltólistára vétele bizonyosan nem megoldás: a dizájner drogok fejlesztése ugyanis a végtelenbe tart. Készítenek 30 jól működő vegyületet a laboratóriumban, aztán azok mindegyikét külön-külön fejlesztgetik tovább, és az ezek közül beváltakat megint elkezdik tovább fejleszteni… Beláthatatlan távlatok ezek, amelyek lehetetlenné teszik akár csak azt, hogy valaki nyomon kövesse a dizájner szerek evolúcióját. Január elsején az volt a hír, hogy 39 szer került fel a C listára (ami tartalmazza azokat az új pszichoaktív anyagokat, amelyeknek a terjesztése, előállítása, exportja és importja bűncselekménynek minősül). De ezek közül 35 akkor már elavult volt, senki sem használta őket. Mire a listára kerülnek, már rég múzeumban lenne a helyük. Így nem lehet megfogni ezeket a szereket, sem a terjesztőiket, sem a használóikat.

A kriminalizálást tehát továbbra sem tartják a szakemberek jó megoldásnak, a szerek listára vétele lassú folyamat, a jogi szabályozás pedig olyan drogok esetében, amelyek ennyire dinamikusan fejlődnek, és ilyen könnyű hozzájuk jutni, nem elegendő. „Azt kell elérni, hogy a gyerek tisztában legyen vele, milyen veszélyekkel jár a szer, amit beszed, hiszen még azt sem tudja, mi van benne! Hogy tudatosan döntsön, és hogy képes legyen nemet mondani! Vagyis a jogi szabályozás mellett sokkal, de sokkal nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a prevencióra. Ez egyelőre nem megoldott. Ha csak azt vesszük, hogy az országnak továbbra sincs egy tisztességes prevenciós térképe, hogy még mindig nem tisztázott, hogy milyen programok vannak, ki tartja őket és hogyan juthatnak el, mondjuk, az iskolákba, akkor látszik, hogy erősek a hiányosságaink ezen a téren” – vallja Barna Erika.

Változó szokások

Minden évben készítünk egy statisztikát a nálunk kezelést kérők droghasználati szokásairól – mondja Lencse Menyhért, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ munkatársa. 2010-ben a statisztikáikban már megjelent a mefedron, az „első fecske” a dizájner drogok palettájáról. Ekkor a segítségkérők 3 százaléka mondta, hogy ez az elsődleges szer, amit szed. Egy évvel később a számok már egészen mást mutattak: 2011-ben a hozzájuk fordulóknak 12 százaléka vallotta, hogy főként valamilyen dizájner drogot fogyaszt. Tavaly csaknem negyedük mondta, hogy szintetikus drogokkal él – ebbe a por alakban vagy intravénásan adagolt dizájnerek mellett már a szintén szintetikus herbál is beletartozott. Vagyis a dizájner drogok karrierje meredeken ívelt felfelé az elmúlt néhány évben, elsősorban olcsóságuk, könnyű beszerezhetőségük és a drasztikusabb hatás miatt, amit képesek kiváltani.

A Kék Pont ferencvárosi drogambulanciáján egyébként a betérők és segítséget kérők négyötöde férfi, és csak 20 százaléka nő, a legváltozatosabb életkorral és életmóddal bírnak. „Minden évben, amikor elkészítem a statisztikát, azt várom, hogy csökken az átlagéletkor. De ez eddig nem történt így egyszer sem. Talán csak az van, hogy azok, akik 12- 14-16 évesen jönnek be hozzánk, jobban megmaradnak az ember fejében” – mondja Lencse Menyhért.

„A tendencia az, hogy egyre több fiatal jut hozzá, próbálja ki ezeket a szereket. Nálunk sem ritka a 10-11 éves kliens a drogambulancián. S míg fű miatt régebben évente 4-5 kliensünk volt, most a dizájner drogok miatt hetente van ugyanennyi” – meséli Szemelyácz János. Nem lehet elérni normális füvet, ami egyébként drágább, és mostanában a rendőrség elég hatékonyan füleli le a termesztőket is. Így a fiatalok a dizájner drogok felé fordulnak, miközben egy-egy ilyen szer sokkal károsabb, és persze a hatása is teljesen más. És mindenkire máshogy is hat, megjósolhatatlanul. Ráadásul leszokni jóval nehezebb: ha valaki le akar állni, akár 2-3 hétig is jól érzi magát, és csak utána „kattan be”.

A változó fogyasztási szokások immár kézzelfoghatóak. Mint azt Szemelyácz János meséli: „a Baranya megyei aprófalvak körében egyértelműen azt látjuk, hogy elharapózott a jelenség. A fiatalok persze mindig piálgattak, de az nagyon drága. Vagy szipuztak, mert olcsóbb, de az meg mondjuk egy 17 éves, nősülés előtt álló roma srác esetében már cikinek számít. A dizájner szerek viszont menők, és olcsóak is egyben. És persze tök biztonságosak – gondolhatja bárki, már ami a megszerezhetőséget, illetve a büntethetőséget, a lebukást illeti. Az elmúlt években elképesztő mértékben romlott a helyzet, olyannyira, hogy nem tudom, visszahozható-e még egy normális szintre.”

Ha szerencséje van, túléli

„Az mára már nem igaz, hogy nem mernek az emberek segítséget kérni. Igaz, az egy hosszú folyamat, mire eljutnak idáig. A drogfogyasztásnak vannak pozitív hatásai és negatív következményei. Előbbit nem kell részletezni, utóbbiak akkor válnak feltűnővé, amikor a fogyasztó már a munkahelyén vagy otthon is tapasztalja a hátrányait annak, hogy problémás droghasználóvá vagy éppen függővé vált. Olyan ez, mint egy mérleg. Amíg a pozitív oldalra billen, meg sem fordul a fejükben, hogy segítséget kérjenek. Az alkalmi használat, amíg valamilyen meghatározott szituációban szedik a szert – mondjuk egy buliban –, ilyen. Sokan meg is maradnak ezen a szinten. A függő fogyasztó viszont más eset. Neki, ha nem szedi, fizikai és lelki megvonásos tünetei vannak. Ha használja, kontrollvesztő módon teszi, tehát túllövi, túlissza, túlszívja magát. De ha nem kap új adagot, szinte leküzdhetetlen módon sóvárog érte. Az egész élete középpontjává válik a függőség, tehát akadályozza abban, hogy szabadon cselekedjen. És ekkor billen a mérleg nyelve negatív irányba, ekkor döbbennek rá, hogy baj van. A hozzánk fordulók egy része ilyenkor jön el, erős motivációval az iránt, hogy felépüljön szenvedélyéből” – mondja Lencse Menyhért.

* * *

Két nappal később SMS-t kapok Lillától. „Csak akartam, hogy tudd, feladtam. Tegnap. Remélem, nem csalódtál.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!