„Anya, amikor azt kéri a tanító néni, hogy rajzoljam le a családomat, akkor apát rajzoljam vagy a Pétert? És csak a Maját vagy a Dinit és a Lilit is?” – kérdezte egy közeli ismerős elsős kislánya, komoly dilemmában, vajon ki kerüljön rá az iskolai bemutatkozó rajzra.
A vér szerinti apukája, akit jó, ha évente kétszer lát, hiszen külföldön él? Vagy rajzolja anya és az édestestvére mellé inkább a nevelőapát, akit amúgy papának szólít, és a két mostohatestvért, akikkel még jobb is a viszonya, mint a saját hisztis és elviselhetetlen húgával? A tanító néninek nyilván eszébe sem jut, amikor ilyesmit kér, hogy az osztályában bizony szép számmal lehetnek olyan gyerekek, akiket egy szülő vagy nagyszülő nevel, vagy akik kacifántos patchwork (mozaik) családban élnek.
Nemcsak a gyerekek jönnek zavarba, ha ilyen és efféle kérésekkel találják szembe magukat, de az intézmények és a közvélemény számára sem tiszta, milyen formációra használhatjuk manapság egyértelműen a család fogalmát – állítja Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke. Már a 2011-es népszámlálási adatok a családi viszonyok jelentős változásáról, a hagyományos családszerkezet átalakulásáról tudósítanak.
Felhívják a figyelmet arra a tényre, hogy a házasságkötések számának csökkenése, az egyre későbbi életkorban megkötött házasságok, valamint a gyakori válások, az élettársi kapcsolatok, az egyszülős családok terjedése, illetve a családok felbomlásával és újjászervezésével létrejött mozaikcsaládok új szempontokat nyitnak a család szó fogalmi és jogi meghatározásában. Ennek ellenére a közvélemény-kutatások, statisztikai kérdőívek a mai napig csak a megszokott anya-apa-nagyi-testvér retorikát követik, és nem adnak olyan válaszalternatívát, teszem azt, a „Kivel élsz?” kérdésre, hogy nevelőapával vagy mostohatestvérrel.
Homályos mozaikok
„Nincs az a statisztika vagy nyilvántartás, amely pontos adatokkal szolgálna arról, mekkora számokban gondolkodjunk például épp a mozaikcsaládok esetében” – mondja Nagy Anna. Amit biztosan tudnak, hogy nagyjából 300 ezer családban mintegy félmillió gyerek nevelkedik egy szülő mellett, illetve, hogy ezen felül körülbelül 200 ezer azoknak a családoknak a száma, ahol a szülők papíron házasok ugyan, de nem élnek együtt, ezért nem is közösen nevelik a gyerekeiket.
Hogy közülük hány esetben van anyának vagy apának barátja vagy barátnője, velük él-e, illetve vannak-e gyerekei, Nagy Anna szerint jelenleg követhetetlen. Mivel az egyszülősség a családi pótlék mértéke alapján pontosan mérhető, az egyszülős családok Magyarország alkotmánya szerint is családnak számítanak, ugyanakkor a mozaikcsalád egyelőre mind a köztudatban, mind pedig a jogalkotásban homályos, éppen ezért tisztázatlan kategória.
„Az, hogy az egyszülős család jogilag család, sosem volt kérdés – folytatja Anna –, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy minden helyzetben családként is kezelik őket. Az állatkert az egyik legérzékletesebb példa, merthogy náluk például a családi kedvezményt csakis két felnőtt jelenlététől adják meg.” A szakember szerint az alapítvány, illetve a nemrégiben megnyílt Egyszülős Központ feladata az érzékenyítés, és ebben hisz Bogár Zsuzsanna szakpszichológus, a Mozaik a családom című könyv szerzője is, aki szeptember 15- én, épp Annáék központjába szervezi a Mozaikcsaládok Napját.
Komoly kihívások
„Szinte mindenki számára ismert tény, hogy manapság a házasságok fele válással végződik, és ennek következtében talán már több gyerek él a hagyományostól eltérő családmodellben, mint a normálisnak tekintett családformában” – meséli Zsuzsanna, aki négy évvel ezelőtt kétgyerekes elvált anyukából maga is négygyerekes mozaikcsaládos mami lett. Szó szerint mami, hiszen a férje gyerekei is szeretik úgy szólítani, maminak, ahogyan a vér szerint lánya és fia.
Ő maga hisz a mozaikcsalád létjogosultságában – mivel éli, ismeri a buktatóit, tudja az előnyeit, és úgy gondolja, hogy jó esetben minden egyszülősségnek oda kellene befordulnia. Pontos számokat ő sem tud, de szerinte már felborult a „normális”-mozaikos arány, és az is az újraházasodásoknak köszönhető, hogy az utóbbi években, statisztikailag legalábbis, csökkent a válások, illetve a házasságkötések közötti arányszám. „A mozaikcsalád fogalma nálunk még mindig kevéssé ismert, sok esetben az ilyen újraegyesülő családokban élők sem tudják magukról, hogy a létformát, amit megalkottak, ezzel a szóval illetik. Elismerem, hogy nagy kihívást jelenthet egy újonnan formálódó család mozaikdarabkáinak összeillesztése, ám aki vállalja mindezt, annak varázslatosan szép élményben lehet része.”
Trauma vagy biztonság?
Bármit is mond az alkotmány, és üdvözlendő, hogy a kormány félmilliárd forinttal támogatta az Egyszülős Központ létrehozását, a hivatalos retorikában a család még mindig egy férfi és egy nő házasságát és a közös gyerekeik nevelését jelenti, pedig a valóság ennél sokkal változatosabb képet mutat. A jog is a vér szerinti kapcsolatoknak kedvez: ha egy házasságban élő, négy gyereket nevelő mozaikcsalád például szocpolt akar felvenni, arra jelenleg – már ha nem történt örökbefogadás, melyre egy szimpla válás után, ahol él és aktív a „vasárnapi szülő” is, nem nagyon van példa – csak és kizárólag egyedülálló szülőként van lehetőség.
Bogár Zsuzsanna azt mondja, mégsem ez a legnagyobb probléma. Sokkal fontosabb a fejekben tisztába tenni, hogy egy válás és a mama vagy a papa új párja nem szerencsétlenséget, gonosz mostohát és lojalitás-konfliktusokat jelent a gyerek számára, hanem, ha megfelelően van tálalva és kezelve, biztonságot és egyensúlyt. Ezért is írta meg a Mozaik a családom című kézikönyvet, melyben rengeteg tévhitet, tabut és félelmet igyekszik eloszlatni.
Úgy látja, hogy már maga a válás sem feltétlenül trauma a gyerekeknek – „a traumát az a szülő szokta okozni, aki a gyereket eszköznek használja a párja megbüntetésére. A gyerek azt veszi természetesnek, amit a felnőttek sugallnak neki. Ha a szülők rettenetes drámaként adják elő a válást, a gyerek is annak fogja tartani. Mint ahogy az új kapcsolatot sem szabad túldramatizálni. Nem kell például leülni a gyerekkel és bejelenteni neki a »nagy hírt«. Minél természetesebben kezeljük élethelyzeteink alakulását, az annál megnyugtatóbb a gyerekek számára, akiknek elsősorban biztonságra van szükségük. Ha pedig túl vagyunk rajta, és beköltözik az új anyuka vagy apuka, onnantól bizony inkább viselkedjen szülőként, mint haverként, és ha kell, neveljen. Az a formáció, ahol egyik szülő sem neveli a másik gyerekét, nem is tekinthető mozaikcsaládnak, csak két egyszülős családfél közös fedél alatt élésének” – véli a szakember.
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Az első Mozaikcsaládok Napján, szeptember 15-én beszélgetésekkel, játékokkal és könyvbemutatóval igyekeznek az érdeklődőkhöz közelebb vinni a témát. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
