Családnak tartod-e magatokat?

– Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke, a hamarosan megjelenő Egyedülálló szülők kézikönyvének szerzője három gyereket nevel a férjével – ez egészen egyedülálló, még ha elsőre nem is egészen érthető…

– A fiam, Márk 2001-ben született, 11 éves koráig egyedül neveltem, 2012-ben kötöttem házasságot, a férjemmel és két lányával együtt alkotunk egy közös, nagy családot. A könyvet pedig már jóval az alapítvány 2006-os létrehozása előtt írni kezdtem, igaz, akkor még korántsem a kiadás szándékával. 36 évesen szültem, egy már igen kiforrott, munkás életformát váltottam föl a gyermek érkezésével. Ezt az intenzív, meghatározó élményt föl kellett dolgozni így is. A formáját, műfaját pedig azért alakítottam kézikönyvszerűvé, mert a saját bőrömön tapasztaltam, mennyire jó lett volna időnként, ha tanácsért fordulhatok egy hasonló szituációt tárgyaló szakkönyvhöz – de nem volt ilyen, és tudtommal azóta sem jelent meg egyszülős családok gondjait szortírozó kiadvány. Eligazíthat egy ilyen tanácsadó könyv, akár úgy is, hogy mások példáját közvetíti, amit nem kell feltétlenül követni, de legalább ott van, a mihez tartás végett.

– Maga döntött arról, hogy egyedül vállalja a szülőséget?

– Így alakult. Márk apukája spanyol származású, Washingtonban él és a Világbanknál dolgozik nemzetközi projekteken, ami azt jelenti, hogy néha 250 napot utazik egy évben. A hagyományos nevelést nehéz lett volna megvalósítani vele.

– Mik voltak kezdetben a legnagyobb nehézségek?

– Én az első 4 évben otthon voltam Márkkal. De így is számtalan gyakorlati probléma merül föl, kezdve akár a vásárlás elintézésével. Vagy mit csinálunk akkor, ha lázas a gyerek, a doktor néni pedig fölírja a gyógyszert, hogy rögtön váltsuk ki? Na igen, de hogyan? Otthon nem hagyhatom, ha viszont nem váltom ki, beteg marad… De sorolhatnám a mindennapok kérdőjeleit: hogyan jut el a gyerek az óvodába, és onnan haza, hogyan ünnepeljük ketten a karácsonyt, hová menjük nyaralni? – minden gyerekkel kapcsolatos döntést egyedül kell meghoznod, pedig néha jó lenne odafordulni velük valakihez.

– Önnek volt segítsége?

– Nem is tudom, mit csináltam volna a velünk egy városban élő szüleim nélkül. De azt gondolom: az egyedül nevelő szülőnek kutya kötelessége, hogy sok barátja legyen, és nagyon erős, megbízható, meleg szociális hálója. Nem lehet bezárkózni hős anyaként valami elefántcsonttoronyba – ha nincsenek nagyszülők, a rokonok, barátok, munkatársak, szomszédok tudnak segíteni. Mert mikor úgy érzed, szétesik az agyad, ha még egy percig a kisvonatot kell tologatni, jó, ha valaki fog és elvisz egy kávéra. Vagy helyettesítve a párok esti lefektetés utáni beszélgetését, tudsz írni, telefonálni valakinek, hogy megoszd vele a napi történéseket.

– Egészen pontosan kiket is értünk egyszülős családon?

– Jó kérdés. Akár a statisztikákat nézegetjük, akár készítőikkel beszélgetünk, látható, hogy vita tárgyát képezi, kik is tartoznak ide. A mozaik- vagy patchworkcsaládokat, amiben magam is élek, nem sorolom bele, ez már másfajta életformát jelent az egyedül nevelőkhöz képest. Van, aki megözvegyül, van, aki elválik (ők vannak a legtöbben), van, aki egyedül vállal gyermeket vagy egyedül fogad örökbe – a szülővé válás különböző útjai különböző kérdéseket vetnek fel, ahogyan ezt a könyvemben is tárgyalom. A statisztikák azokat a családokat is az egyszülősök közé számolják, ahol a felnőtt gyerek együtt él az idősebb szülővel, bár ők valójában nem azok. De mi a helyzet ott, ahol mondjuk ez a felnőtt gyerek értelmi sérült, és soha nem fog a gyerekszerepből kilépni? Vagy beleszámítjuk-e azokat a nagyszülőket is, akik két-három gyereket nevelnek egyedül – legtöbbjük szívszorító körülmények között –, de ismerek olyan esetet is, amikor a 9 éves kisgyereket a 80 éves dédapja neveli. Így vagy úgy, de az egyszülős családokban élő emberek száma idehaza közelíti az 1 milliót, ami óriási szám.

– Ennek ellenére tapasztalta, hogy még mindig stigmatizált a társadalom számára ez a modell?

– A csonkacsaládozástól föláll a szőr a hátamon! De nem minden egyedül nevelőt kezelnek egyformán: például, ha egy apuka özvegy, rajta nincs stigma. Ahogy mondják: egy egyedülálló apa mögött katasztrófát sejtenek az emberek, az egyedülálló anya mögött balesetet. Az óvodában a rendkívül empatikus óvónő apák napjára javasolta, hívjuk el a szomszédot… Sokszor hasonló érzékenységgel kérdezték meg tőlem: családnak tartod-e magatokat? A válaszom: igen, mindenképpen, ha el is tér a klasszikusnak mondottól.

– És ebben a felállásban társsá lesz a gyerek?

– Vákuumként húzza az embert, hogy felnőtt társ helyett időnként vele akarjuk megbeszélni a problémáinkat. De ahogy a konfliktusos kétszülős családban sem szabad berántani a gyerekeket, itt sem. Az egyszülősnél persze nagyobb az esély rá, pláne, ha a gyerek már majdnem felnőtt. De hadd maradjon meg a gyerekszerepben, ezek a gyerekek így is hamarabb érnek, hiszen sok gondot muszáj megosztanod velük!

– Hogy kompenzálódik a hiányzó szülői minta?

– A férfi szerep nem kizárólag az apától származik. Ráadásul nem is minden a családdal együtt élő apuka számít a legjobb mintának – ha lehet hinni a feleségeknek… Egy kisfiúnak például ott lehet a nagypapa, ha az nagyon intenzíven, napi kapcsolat szintjén jelen van az életében.

– Egy új párkapcsolatra hogyan lehet fölkészíteni a gyereket?

– Gondoljunk arra, mi hogy reagálnánk – felnőttként –, ha hirtelen odaköltözne hozzánk valaki, egy idegen! Sok türelem kell – és idő. A szülő szerelmi kalandozását nem kell megosztani a gyerekkel, az magánügy. Nem szabad kitenni annak, hogy ne tudja, ki az a férfi, aki a szombat esti buli után vasárnap reggel kijön az anyja hálószobájából. A kapcsolat komolyra fordulásakor kell elkezdeni adagolni, lassan, a változás lehetőségét.

– A 2011-es népszámlálási adatokból egyértelműen kiderül, ma Magyarországon nem a hagyományos családmodellben él az emberek többsége. Ezt a tényt azonban láthatóan nem viselik jól a döntéshozók: szembemennek vele, törvényileg is.

– Brüsszelben óvtak attól: ne csináljunk reklámot ezeknek a családoknak! A döntéshozók az ideálisra törekednének.

– Az alapítvány kinek és miben segít?

– Leginkább jogi és pszichológiai tanácsadást végzünk, de emellett rendszeresen fordulnak hozzánk anyagi támogatás ügyében is. Az egyszülős családoknak a fele ugyanis szegény. És az elszegényedésre is nagyobb a kockázat. Egy válás után a költségek maradnak, a gyerekek sem esznek kevesebbet, de a fizetés feleződik! A tartásdíjat pedig Magyarországon csak az fizeti, aki akarja. Megtörtént eset: egy háromgyerekes anyától azért akarták elvenni a gyermekeit, mert egyfolytában dolgozott, hogy eltartsa magukat, ezért soha nem volt otthon. Ám mielőtt ez bekövetkezett volna, megszűnt az állása, ekkor meg azért vitték volna el a gyerkőcöket, mert nem tudja eltartani őket…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!