A fasizmus és antiszemitizmus elleni küzdelem nemzetközi emléknapja, november 9-e egyben Radnóti Miklós halálának feltételezett napja is. Radnóti Miklós gyilkosának sírjánál nemrég még politikusok, sőt maga az államfő koszorúzott – tudatlanul. Csapody Tamás nyolcéves kutatómunkával azonosította azokat, akik Abda környékén 1944 novemberében megölték Radnóti Miklóst. Bár nem történész és nem irodalomtudós, a költő utolsó éveiről valószínűleg többet tud az irodalmároknál és a történészeknél. Csapody Tamás jogász-szociológussal a szerinte tévedéseket is tartalmazó Radnóti-kánonról és a mai „gyilkosokról” is beszélgettünk.
– Miért éppen a bori munkaszolgálatosokat kezdte kutatni? Személyes érintettségből?
– Nem volt személyes érintettségem, így talán objektívebb is tudtam maradni. Több mint 80 túlélővel és családjaikkal találkoztam itthon és külföldön, nagyon megérintettek a történeteik. Vigyáznom kellett, hogy amennyire lehet, megpróbáljak kívül maradni. Nem halhatok meg minden meggyilkolttal.
– De valami vagy valaki mégiscsak arra indította, hogy találkozzon a bori túlélőkkel. Szerepe volt ebben Radnóti iránti érdeklődésének?
– Engem elsősorban az erőszak és erőszakmentesség, a katonai szolgálat megtagadása és az alternatív mozgalmak érdekeltek. Magam is részt vettem pacifista, háborúellenes mozgalmakban, a hadkötelezettséget és a halálbüntetést ellenzők ligájában. A ’90-es években kezdtem el kutatni a magyar katonai szolgálat megtagadását, így találtam rá a bori munkaszolgálatosokra. Egyre elborzasztóbb tényekkel találkoztam és „beszippantott” a roppant szerteágazó történet, amely a magyar történelem szerves része. A bori munkaszolgálat hatezer ember története, 97 százalékuk zsidó volt, 3 százalékuk pedig a kisegyházak tagja, akik megtagadták katonai szolgálatukat. Ami Radnótit illeti, bevallom, kezdetben nem akartam külön foglalkozni vele, a bori munkaszolgálat egészét akartam feltárni. Ehhez azonban fel kellett használom a róla írtakat is, sőt kutatásaim során új forrásokat is találtam, és az elmúlt nyolc évben bejártam az összes helyszínt, amerre Radnóti halálmenete vezetett. Ennek ellenére a vele kapcsolatos legfontosabb kérdésekre csak hipotetikus válaszaim vannak.
– Például?
– Nem tudjuk pontosan, hogy a Bori notesz hol és milyen körülmények között került elő. Azt tudjuk, hogy Gyarmati Fanni Győrben, a helyi zsidó közösség egyik tagjától kapta meg. Azt sem tudjuk, ki ölte meg a költőt Abdánál, feltételezni lehet, hogy kik voltak, de például az is csak valószínűsíthető, hogy két német katona is részt vett a gyilkosságban. Aztán nem biztos, hogy ő van a Kerepesi temetőben. Ugyanis a győri izraelita temetőben nem tudták azonosítani a földi maradványait, mert nem voltak erre alkalmas állapotban. Ennek ellenére a Radnóti-kánon szerint Győrből elhozták Budapestre a költő földi maradványait, pedig az az igazság, hogy hiányzik az exhumálási jegyzőkönyv.
– Mindenesetre beazonosította Radnóti öt feltételezett gyilkosát, de valódi következménye ennek máig nem lett…
– Az Állambiztonsági Levéltár több száz oldalas abdai dossziéjában öt bori keretlegényt neveznek meg, akik vádolhatók Radnóti és 21 társa meggyilkolásával. Mire perbe fogták volna őket, egyiküket már kivégezték a bori munkaszolgálatosokkal szemben elkövetett háborús bűncselekmények miatt, 1947-ben. A másik négy a dosszié lezárásának időszakában, 1975-ben még élt, ám mivel az egyetlen koronatanú szavahihetőségét megkérdőjelezték elmeállapota miatt, végül nem lett belőle bírósági ügy. Mára már mind meghaltak, perújrafelvétel nem lehetséges. De az igen, hogy a levéltárakból előkerülnek majd újabb adatok.
– Több éve már, hogy kirobbantotta a vitát az új köztemető 298-as parcellájáról, ahol az ’56-os hősök nevei mellett szerepel Radnóti egyik gyilkosa is.
– A 298-as parcella ügyébe akkor botlottam, amikor a Népbíróság által háborús bűnösként halálra ítélt, Budapesten kivégzett öt bori keretlegény sírját kerestem. Levéltári adatokból tudtam, hol lehetnek. Amikor összeállt a kép, hogy az új köztemetőben fekszenek, akkor 2007 októberében a feleségemmel beültünk a kocsiba terepruhában, arra készültünk, hogy egy bozótos, sáros, elhagyatott részen kell majd kutatnunk. E helyett a parcella elején álló Székelykapu előtt földbe gyökerezett a lábam… A kivégzett keretlegények közül hárman „A hazáért haltak vértanú halált” márványtáblákon szerepeltek, kettőt névtelen sírban találtam, de sírjukat ugyancsak nemzeti színű szalaggal átkötött kopjafa díszítette. És megtaláltam Radnóti egyik feltételezett gyilkosának, egy szadizmusáról hírhedt keretlegénynek a díszsírhelyét is.
– A 298-as parcella körül kemény vita zajlott Boross Péter, a Kegyeleti Bizottság elnöke és ön között.
– Abban a parcellában nem csak a bori keretlegények találhatók, hanem olyan háborús bűnösök is, akiknek meghatározó szerepük volt a magyar holokausztban. Úgy látszik, erről a köz még mindig keveset tud, olyannyira, hogy Áder János köztársasági elnök is koszorúzott ott nemrég, akárcsak a Fidesz képviselőcsoportja októberben. A vita nyomán a márványtáblákat lecserélték, de a háborús bűnösöket nem nevezték meg, nem tudni, hogy kik és miért fekszenek ott, hogy mi a parcella valódi története. 2007-ben a balliberális kormány sem lépett ez ügyben, holott lett volna lehetősége. Azt hittem, hogy az oknyomozó újságírók napirenden tartják a témát, amíg meg nem oldódik. De nem így lett. Szégyen.
– Kit terhel a felelősség?
– Boross Péternek a Kegyeleti Bizottság akkori elnökének méltatlan, hazug szerepe van máig ebben, de a felelősség nem csak őt terheli, ugyanis pártdelegáltak is voltak a bizottságban. Azt sem értem, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, vagy a Mazsihisz miért nem foglalt állást. Nem exhumálásról beszélek, hanem arról, hogy a történelemhamisító táblákat le kell szedni, ki kell írni több nyelven, kik fekszenek ott, mit tettek. Nem csak az újnyilasok ünneplik ott Szálasit, hanem diákcsoportok ’56-os hősök sírját koszorúzzák meg ott, ahol nem is fekszik ’56-os áldozat!
– Pedig Radnóti a mai napig aktuális. A múlt vasárnap arcképével tüntettek a Horthy-szobor avatása ellen a budapesti Szabadság téren.
– Ha mottója lett volna a könyvemnek, akkor ezt választottam volna: „Mindig gyilkolnak valahol”. Ez Radnóti mondata volt és jellemző világunkra, a múltra, a jelenre és attól tartok, a jövőre is. A lelket, a kultúrát, a kisebbségeket ma is „gyilkolják”, nem tevőlegesen, mint anno, hanem mondjuk verbálisan.
– Vannak „új Radnótik” és vannak új potenciális „gyilkosok” is?
– Olyan értelemben, hogy a kultúra jeles képviselőit, illetve kisebbségekhez, más felekezethez tartozókat perifériára szorítanak, igen. Számos olyan zsidó emberrel találkozom, akik túlélték a holokausztot, akár maguk, akár felmenőik, s tudom, hogy félnek. Az apolitikusok, a pacifisták, a másképp gondolkodók, másképpen élők, vagy a szokatlanul kinézők szintén megaláztatásokban részesülnek. Potenciális új „gyilkosok” pedig olyan értelemben vannak, hogy az a politika, amely nem a jogegyenlőségen, a szabadságon alapul, hanem ellenséget gyárt, kiszorítja és bűnbakká teszi a társadalom egy részét. A verbális agresszió, a holokauszttagadás, a listázási javaslat a Parlamentben, mind ezt mutatja. Arra, hogy egyes képviselők a mentelmi jog mögé bújva így cselekszenek, nincs bocsánat. Ezek a megnyilvánulások, és az, hogy szobrot állítanak Horthynak, aki sok százezer magyar ember halálért felelős, a magyar társadalom drámája.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
