– Valós veszélyt jelent Magyarország gázellátására az, hogy Putyin elnök kiszállt a Déli Áramlat projektből?

– A magyar gázfogyasztásnak 20 százalékát fedezi a hazai kitermelés, a többi Oroszországból érkezik – Ukrajnán át. Igaz, némi gáz Ausztriából is befut – persze túlnyomórészt onnan is orosz gáz jön, és túlnyomórészt az is Ukrajnán át jut el „nyugatra”, Szlovákián keresztül. De Ausztriába Németországon keresztül is „bemehet” az orosz gáz.

– Milyen csövön?

– Csehország a legfontosabb tényező, a kommunista időkben épült vezetékrendszert itt átépítették, így Németország felől folyik a gáz Szlovákia és Ausztria felé.

– Azaz nagy baj esetén kikerülhető Ukrajna?

– Tény, hogy Ausztriát nyugatról is el lehet érni, de az „osztrák cső” kapacitása a magyar fogyasztás 40 százalékánál nem több. Az új szlovák–magyar vezeték lényegesen javítja a helyzetet. Ugyanakkor ha kiesne az ukrán tranzit, akkor minden térségbeli ország használni akarná a vezetéket – így korántsem biztos, hogy Magyarországnak a teljes kapacitás jutna.

– Magyarán nincs élet ukrán tranzit nélkül. Mi történik, ha bedugul ez az útvonal?

– Akkor a gáztárolókra kell alapozni. A jó hír az, hogy Magyarországon bőséges tárolókapacitások vannak...

– És gáz is van bennük?

– Elég jól fel vannak töltve.

– A jó hír után rendszerint rossz hír következik...

– Az pedig az, hogy mint a neve is mutatja, a gáztároló csak tárolja a gázt, nem termeli – így csak időleges megoldást jelenthet.

– Ukrajnában viszont polgárháború dúl, semmi sem biztos.

– Az utóbbi fél év extrém nehéz válsághelyzetei ellenére az ukrán tranzit mindeddig precízen működött. Ez persze a mai állás, a holnapot meglátjuk holnap.

– Mennyire reális, amikor a kormány arról beszél, hogy az esetlegesen kieső ukrán tranzitot azeri gázzal pótolja?

– A Shah Deniz gázmezőt kitermelő Azerbajdzsánnak 2013-ban döntenie kellett, hogy a Nabucco-projekthez csatlakozik, vagy a Transzadriai Csővezetéket (TAP) választja. Előbbi a török–bolgár határtól startolt volna, és Bulgárián, Románián, Magyarországon át jutott volna el Ausztriába. Utóbbi a török–görög határtól indul, átkel Görögországon és Albánián, átbújik az Adria alatt, majd Olaszországban ér célba. Azerbajdzsán a TAP-ot részesítette előnyben. Így ez a hajó elment.

– Akkor?

– Azerbajdzsánban nem a Shah Deniz az egyetlen lehetőség. De ebben az évtizedben nincs más: az újabb azeri felfedezéseket 2025 után lehet érdemben kihasználni.

– A kurd területeken talált szupermező – melynek a MOL is résztulajdonosa – reményteljesebb?

– Ennek az iraki régiónak a bizonyított gázkészletei Magyarország 300 évnyi fogyasztását fedeznék, szerencse, hogy a MOL is befektető. És az is szerencse, hogy az Iszlám Államot még a lelőhelyek előtt megállították – de a terroristaveszély így is komoly kockázat. Ráadásul van egy évek óta húzódó jogvita a bagdadi kormányzat és a kurdok között, hogy ki mire jogosult az olajkitermelés kapcsán, továbbá szükség van egy infrastrukturális beruházásra is – több száz kilométernyi vezetéket kellene fektetni a török határig, és török földön megint csak több száz kilométert kell építeni.

– Mikor startolhat a kitermelés?

– Ha az összes politikai probléma holnap reggel megoldódna, 5–8 évre lenne szükség.

– Pedig a kormányzati mondás az volt, hogy a kormány azért száll be a gázbizniszbe, azért vásárolja ki a MOL kisebbségi tulajdonosát, illetve azért veszi meg az E.Ont a tárolóival együtt, hogy egyfajta régiós gázkereskedő központtá váljon – a haszonból meg a rezsicsökkentést finanszírozza. Oda az álom?

– Válasszuk ketté a dolgokat. A MOL orosz kisebbségi tulajdonosa meglehetősen szövevényes tulajdonosi háttérrel rendelkezett, legitim tehát az a kormányzati álláspont, amelyik nem tolerált ilyesmit egy stratégiai ágazatban. Ehhez hasonló döntést Margaret Thatcher is hozott a British Petrol kapcsán, csak ott nem az állam volt a vásárló, hanem megbízható magánbefektetők vették meg a részvényeket. Ami a gáztárolókat illeti, az európai szabályozás úgy rendeli, hogy szabad hozzáféréssel kell működniük.

– Azaz?

– Akár az állam, akár egy befektető tulajdonában van a tárolókapacitás, a tulajdonos nem tilthatja meg egy szolgáltatónak, hogy a gáztárolót használja a saját ügyfelei érdekében. A gáztároló tulajdonosa pedig nem használhatja az ott felhalmozott gázt saját céljaira.

– Mérsékelten értem.

– A gáztárolót úgy kell elképzelni, mint egy parkolóházat. Az oda beállt autókkal nem kezdhet el taxizni a parkolóház tulajdonosa. A parkolóház tulajdonosa bérbe adja a helyeket. Csakhogy amíg egy bevásárlóközpont parkolóházába gyakorta csak azok tehetik le a kocsijukat, akik ott vásárolnak, addig ebben az esetben mindenki azonos feltételekkel használhatja a parkolóházat, és senkit nem lehet kitiltani. Ez a szabad hozzáférés elve. Így piacszabályozási szempontból lényegtelen, hogy az állam vagy egy magáncég a tárolótulajdonos.

– És az mennyire torzítja az energiapiacot, ha az állam gyakorlatilag monopolhelyzetbe verekszi magát – hiszen ebben az esetben a piaci kockázatokat az adófizetők fedezik, és nem a külföldi tulajdonosok. Ahogy szintén az állampolgárok pénze bánja, amikor a kormány arról beszél, hogy az állami kézben lévő nonprofit közműszolgálatok jó árakat adnak majd – hisz a kedvező tarifák azért „jöhetnek létre”, mert e cégeket a kormány adóforintokból hozza helyzetbe.

– A költségvetési törvényben szerepel egy 50 milliárdos tétel, ezzel az összeggel emel alaptőkét az állam a Magyar Villamos Művekben. Egész Európára jellemző, hogy az energiaszektor beruházási igénye szignifikánsan nagyobb annál, mint amit a kormányok finanszírozni tudnak. Hosszú távú víziókat vázolni a 28 uniós tagállam közül mind a 28 tud. De a következő tíz évben a sikeres és sikertelen energiapolitikát az különbözteti majd meg egymástól, hogy ki képes beruházásokat csatornázni a saját energiarendszerébe.

– Azaz az állami monopóliumra törő, a magántársaságokat kihagyó forráshiányos országok lakói számoljanak áramkimaradásokkal, és így tovább?

– Nem tartom reálisnak, hogy az energiaszektor tőkeigényét bárki állami forrásokból finanszírozza.

– Még egy, a Déli Áramlathoz kapcsolódó kormányzati mondás: ha megépül a vezeték, a kormány 15–25 százalékkal olcsóbb gázárat tud kialkudni a 2015-ben lejáró orosz–magyar gázszerződés megújításakor. De ennyivel a világpiaci árak is csökkentek.

– Idén augusztusig magas olaj- és gázárak voltak, az utóbbi három hónapban viszont keményen csökkentek. Hogy így is marad-e az árszint, azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy az utóbbi három évben számos európai gázkontraktust újratárgyaltak, és a Gazprom már akkor is elég komoly engedményeket tett – többek között árat csökkentett. Persze a Gazprom egyáltalán nem szeret dollármilliárdokat kiengedni a kezéből...

– Akkor miért tette?

– Mert a valódi verseny rákényszerítette. Minél intenzívebben működött a verseny, annál engedékenyebbnek bizonyult a Gazprom. A legjobb példa Litvánia, amelyik korábban 100 százalékban az orosz gáztól függött, amiért az egyik legmagasabb árat fizette. Aztán megállapodott egy norvég gáztársasággal, hogy cseppfolyósított állapotban szállított gázt vásárol tőle, és épített egy terminált, amelyik ezt fogadni tudja – a következő pillanatban a Gazprom húszszázalékos árengedményt ajánlott. A verseny jó dolog.

– Akkor a kormány miért rezsicsökkentéssel és nem versennyel próbálja leszorítani az energiaárakat?

– Erre nekem sincs válaszom. Nagyon széles nemzetközi tapasztalat van arról, hogy mi történik, ha az energiaárakat a reális költségszint alá szorítja egy politikai döntés. Az egyik legfontosabb tanulság az, hogy a politikai rezsicsökkentés tartósítja a rossz energiahatékonyságot és egy torz energiafogyasztási szerkezetet eredményez. A másik az, hogy hátráltatja a beruházásokat. Így fordulhat elő például, hogy a hatalmas gázkinccsel rendelkező Mexikó kénytelen gázt importálni az Egyesült Államokból, mert az ottani szabályozásnak hála, magántőke nem tudott a gázkitermelésbe befektetni.

– Ha már állami beavatkozás: a politika szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül kierőltette Paks bővítését. Egyáltalán, szükség van erre?

– Nagyon határozott igent mondanék arra, hogy Magyarország használjon atomenergiát. A nukleáris energiatermelés aránya most 40-50 százalék. És ez az optimális arány, aminek a megtartását helyesnek tartanám.

– A héten a kormánypárt benyújtott egy javaslatot, miszerint ha nemzetbiztonsági érdek indokolja, a paksi bővítés minden részletét titkosítani lehessen. Találkozott már hasonló rejtegetési gyakorlattal?

– Európában két atomerőmű-bővítés zajlik párhuzamosan, a paksi, illetve a Hinkley Point-i Nagy-Britanniában. Utóbbi pénzügyi és gazdasági részleteiről sokkal többet tudok, mint a paksi projektéről.

– Hogyhogy?

– Az angol projekttel kapcsolatban ezeroldalnyi dokumentációt lehet letölteni az internetről.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!