Hogy lehet valaki egyszerre vakcinalobbista és az oltásellenesek bérence? Úgy, hogy cikket próbál írni a magyarországi kötelező védőoltások szükségességéről, miközben megszólaltatja azokat is, akik nem engedik beoltatni a gyerekeiket. Ők, az oltásellenesek, veszélybe sodorhatnak eddig védettnek hitt gyerekeket is, miközben személyes történeteik sokat mesélnek az egészségügy általános helyzetéről. Aki pedig a témát feszegeti, darázsfészekbe nyúl.

 
Illusztráció - Fotó: Mészáros János, MTI

Számít-e mások élete? – az oltásellenesek számának növekedésével együtt nő a kanyarójárvány veszélye a nyugati világban
Egyre több nyugati országban üti fel a fejét kanyarójárvány, melynek oka, hogy nő az oltásellenesek tábora. Hazánkban is. Kik ők, és miért harcolnak? Az egészségügyi rendszer sajátosságaiban bújnak meg a válaszok.

Munkatársunk, Kertész Anna "Lesből támad" című összeállításában (a telje szöveg itt olvasható) felsorakoztatja a fertőző betegségek elleni oltás melletti és elleni leggyakoribb érveket. Magyarországon egyelőre nyoma sincs érdemi vitának.

Megdöbbentő nemzetközi adatok állnak rendelkezésre, ízelítőül ezekből idézünk:

Afrikában az 1 éves kor alatti gyerekek közül minden 5. gyerek kanyaróban hal meg.

A leggazdagabbak és legszegényebb gyerekek a legkevésbé oltottak: előfordulhat, hogy egy Beverly Hills-i magániskola és egy kis csádi falu gyerekei hasonló arányban oltottak.

Oltásellenes híresség Charlie Sheen és Jim Carrey, az oltások mellett kampányol Mark Zuckerberg és Bill Gates.

A kanyaróval fertőzött emberrel kapcsolatba került oltatlan emberek 90 százalékát megfertőzi a betegség.

94 százalékos átoltottság alatt megszűnik a „nyájvédelem” és veszélybe kerülnek az oltatlanok – jellemzően kis- és krónikus beteg gyerekek, akiket ráadásul a súlyos szövődmények leginkább veszélyeztetnek.

A kanyaró szövődményei lehetnek: tüdőgyulladás, májgyulladás, hörghurut és krupp, a vérlemezkék számának csökkenése, és a legsúlyosabb, az agyvelőgyulladás, ami halálhoz vezethet.

2014-ben nyolcezer gyereket betegített meg a szamárköhögés az USA-ban. 267-en közülük kórházba kerültek, ebből 58 beteget intenzív osztályon láttak el. 3 kisbaba belehalt a betegségbe.

Kertész Anna "Lesből támad" című összeállítása a friss Vasárnapi Hírekben olvasható. Honlapunkon is elérheti, itt.

Címkék: vakcina-oltás, Fókusz

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!