Hogy az emberek mégsem azok, annak nem a „sajátos magyar lélek” az oka. Nehezen feledhető az újjáépítési kormánybiztosság hihetetlen akarnoksága, az iderendelt szakértő és ügyvéd-komisszárok közpénzből fizetett brutális óradíja, az, hogy mindenki „kaszált” – az ő kontójukra. Ma sem tudni, milyen alapon számolták a kárt, a családi otthonok értékét, miként döntöttek bontási kötelezettségről, vagy éppen az ez alóli felmentésről. S persze leginkább az az érthetetlen, hogy mi van azzal az 1,8 milliárd forinttal, ami az emberek adakozásából jött össze az áldozatok megsegítésére. A kormány által hamar zárolt summáról csupán azt közölték: „közösségi célokra” fordítják a térségben.

Nemrég aláírásgyűjtésbe kezdett a vörösiszap-katasztrófa károsultjait tömörítő Kolontáron bejegyzett Esélyt az Életre a Vörösiszap Után Egyesület, ugyanis sok családnak elutasították a lúgos áradat által közvetlenül nem, vagy kevésbé érintett házukon a helyreállítás során keletkezett úgynevezett másodlagos károk – az épületek, pincék süllyedése, a falak megrepedése – megtérítését. A kármentesítés során okozott károk rendezésére ugyan belügyminisztériumi rendelet született, de nincs rá „előirányzat”. Azaz: nincs pénz. Az aláírásokat egy petíció kíséretében az ország közjogi méltóságaihoz és a parlamenti pártok vezetőihez tervezi eljuttatni az egyesület, segítséget kérve gondjaik megoldásához.

Fábián Mihály devecseri lakos még a szerencsésebbekhez tartozik: 800 ezer forintot ő még kapott – de nincs további apelláta. Pedig a „falvarrás”, vakolás, belső meszelés állami elrendelése után sincs a családi ház süllyedésének vége.

Sógora, a műszaki szakember Körmendi István – a család az Ajkával szinte egybeépült Magyar­polányra költözött tavaly a ledózerolt vadonatúj házukért kapott pénzből, s minden megtakarításukból – talajtani szakértővel készíttetett százezerért szakvéleményt. Ebben az áll, hogy az épületet alá kell cölöpölni. Erre az épületbiztonsági eljárásra már nem futja a kiutalt pénzből. Mások is arra panaszkodnak, hogy „hasra ütésre” történik minden, sehol egy talajmechanikai vizsgálat. Sárközi Ottó mindkét szomszédja kapott valamennyit a másodlagos árokra, de ő egyetlen fillért sem, pedig derekas hasadások vannak Zrínyi utcai új házán. Az egyesülethez fordult, az ügyvivő testület pedig Lasztovicza Jenőhöz, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnökéhez, aki a tragédia után a Megyei Védelmi Bizottság elnöke is volt. Király Alfréd ügyvivő meséli: „Kaptunk egy ígéretet, hogy utána jár a dolgoknak, hogy senkinek ne legyen keserű a szája íze itt. Ez januárban történt – azóta semmi hír.” Királyék házánál ért véget a vörös ár: az egyik oldalon 40 centi magasságig azért csak megnyalogatta az épületet. Mint mondja: „Nem jó az, hogy egy szalaggal kettéválasztották a várost, aki azon belül volt, az károsultnak számít, aki kívüle rekedt, az meg nem. Pedig az is szívta a nehéz fémekkel teli port, taposott a mocsokban! A kisteherautóm tönkrement az önkéntes munka során, azt mondták, hogy sajnálják. Aztán le voltam már írva. Itt simogatást és kitüntetést csak az kapott – minden másról nem is beszélve –, aki a tűz közelében volt. Az állam ígérte: egy darabig nem kell iparűzési adót, meg a kocsikra súlyadót fizetni a károsult térségben, de ebből sem lett lenni. Fizetjük mindkettőt. Pedig az autók teleszkópjait háromhavonta kell cserélni a közutak állapota miatt: ezek az utcák, utak nem a negyventonnás kamionokra épültek, amelyekkel egy álló éven át a legyalult, vöröslő talajt szállították a tározókba.”

Közben a városkában presztízsbe­ru­házások vannak készülőben, Deve­cser a parkok városa lesz hamarost, mindenhová park épül. „Átpa­kolnák” a buszállomást is – de váró nélkül. A buszok fölé, az emeletre kiskereskedőket, mondjuk zöldségest költöztetve. „Szeretném látni a boltos arcát, amikor a krumplis zsákokat felcűgöli” – hitetlenkedik egy fiatalasszony, aki a lakóparkban jutott otthonhoz, így sehogy sem érti, hogy ha már máshová tervezik méregdrágán az állomást, miért nem közelebb hozzájuk, hiszen a település arra terjeszkedik. Devecserből állítólag ezren költöztek el. Éltek az állami törvényes lehetőséggel, s máshol vettek maguknak lakást. Az egyesület ki szerette volna kérni a város népmozgalmi adatait, két évre a katasztrófát megelőzőre is, de nem kapták meg a közérdekű adatokat. Az ár által legerősebben érintett, eldózerolt terület ma holdbéli tájra hajaz: csak azt nem érti senki, hogy miért kellett minden közművezetéket, utat lerombolni, ha a jövőben ki akarják parcellázni? Közművesített területként nem jobb lenne az ára?! Volt arról is szó, hogy ipari park létesül, de az a hír járja, nem lesz belőle semmi. Az Országgyűlés márciusban határozatban mondta ki, hogy döntően a MAL Zrt.-t tartja felelősnek a vörösiszap-katasztrófáért. De bírósági döntés még sehol. A környékbeliek szerint minden arra megy ki, hogy a céget be lehessen dönteni, hogy majd az esetleges kártérítéskor fizetésképtelen legyen, s aztán bagóért új vevőre találjon, már „tisztán”. A kormányzati portálon olvasható: több mint 38 milliárd forintot tesznek ki a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban felmerült védekezés, helyreállítás és az újjáépítés költségei, a károsultak lakásvásárlására, kárenyhítésére és az új lakóparkok építésére fordított költség 14,3 milliárd forint.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!