Választhattak volna valami egyszerűt, színes, vidám hátteret mondjuk, de az, úgy látszik, kezd kimenni a divatból. Manapság már az érettségi tablónak is üzenete van. És nem csak az, hogy a rajta mosolygó fiatalok számára csak most jön a neheze.
Végül is, a nyírségi baktalórántházai Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola 3/12-es osztálya jól választott.
A tények őket igazolják, megnyerték ugyanis a szépségversenyt. Igaz, csak az érettségi tabló kategóriában. A helyi nyomtatott újság (Kelet- Magyarország) és a Szabolcs online (szon.hu) szavazásán az olvasók nekik ítélték a legszebb tabló kitüntető címet. A tablót az index.hu is beválogatta, mondjuk ott a legmegdöbbentőbb címért versengők közé került, de a jelenlegi állás szerint ebben a kategóriában is előkelő helyen szerepel. Nos, a legszebb, egyben legmegdöbbentőbb tabló leginkább barna. Meg egy kicsit fekete. De nem is ez a lényeg: a szobafestőnek és kőművesnek készülő 19 fiatalember és tanáraik Nagy-Magyarország domborzati térképére helyezték portréikat. Ők biztos tudják, miért. Elmentünk, hogy megkérdezzük.
Tikkasztó hőségben zajlik a kilenc szobafestőnek készülő végzős fiú szakmunkásvizsgája. Kezeslábasuk színes festékfoltjai, a homlokukon gyöngyöző izzadságcseppek kemény munkáról árulkodnak. A folyosón egy lakásfelújítás összes kelléke megtalálható: vödrök, ecsetek, flakonok, létrák, letakart bútorok mindenfelé. Falrészeken zajlik a vizsga: csiszolnak, tapétáznak, festenek, mázolnak. Serceg az ecset ajtón, ablakon. A lakkbenzin hígító és a mélyalapozó használatához jól jön a fehér maszk. – A falszín még nincs is kikeverve? – szigorú a tanári kérdés, bár inkább költői: a válaszhoz csak rá kellene pillantani a vizsga tárgyára.
„Tetszett az alakja és olyan egyedi volt” – hangzik a válasz a szünetben a kérdésre, miért pont ilyen tablót csináltattak. Nem emlékeznek, kitől ered az ötlet, „talán az egyik srác és az osztályfőnök dobta be, mi meg elfogadtuk, jó ötletnek tűnt” – magyarázza az egyik kitűnő tanuló. A bennük élő Nagy-Magyarországról beszélgetnénk velük. Azzal gondoltuk kezdeni, hogy megkérdezzük, mit tudnak Trianonról. Mikor volt, mi történt, ezek lettek volna a furmányos felvetések. Rövid, nagyon rövid eszmecsere lett ebből. Csönd lett hirtelen. Zavarukban lökdösődnek, nevetgélnek, vállukat vonogatják és szabadkoznak: történelem- és magyaróra csak az első két évben volt, az utolsó kettőben szaktantárgyakat tanulnak. Ezért, vagy másért, ki tudja, de még az évszázadot sem sikerült eltalálni. Akkor meg honnan, s miért ez a „nagy magyar” nosztalgia? „Jobb volt a Nagy-Magyarország, mert volt tengerpartunk, de elvették tőlünk” – mondja Pór Alex. „Több lenne a munkalehetőség” – legalábbis Kiss Ferenc szerint. „Több volt az ásványkincs is és kevesebben loptak” – így egy másik magyarázat, ám végül ez is kifejtetlen marad. A srácok, azt mondják legalábbis, politikával nem foglalkoznak. Határozott álláspontjuk, véleményük nincs, ez hamar kiderül. Mielőtt újra felvennék a fehér maszkot és visszamennének vizsgázni, azt még elmesélik, hogy a szalagavatón egy Kárpátia-dalt, a nemzeti rocknak nevezett műfaj élcsapatának dalát énekeltek, mert „tetszett is az ötlet, csakúgy, mint a tablónál”. Sokaknak már van munkahelye: helyi vállalkozóknál fognak dolgozni, amint kézhez kapják a szakmunkás-bizonyítványt, de van olyan is, akinek a fővárosban ígértek szobafestői munkát. Ők tehát nem aggódnak a jövőért.
A fiúk osztályfőnökével töltött idő némiképp közelebb visz a Nagy-Magyarország rejtély megoldásához. Olaszné Fazekas Szilvia telefonjának csengőhangja is Kárpátia-dalt zeng… „Vannak, akik közvetlenül a határ mellől járnak ide, nekik is fontos az összetartozás érzésének kifejezése és a testvérvárosok, meg a testvériskolák felé is egy gesztus volt. Így tudják, hogy gondolunk rájuk és együttérzünk. Semmi politika nincs benne” – magyarázza az osztályfőnök. Az elméleti tárgyakat (anyagismeret, szakrajz, építési terv) oktató Olaszné szerint a diákok ötlete volt a tabló, a gondolat az osztály erdélyi kirándulásán fogant. A parlament 2010 októberében határozott arról, hogy minden magyarországi közoktatásban tanuló diák jusson el egyszer a magyarlakta területekre az állam támogatásával. A baktalórántházi szakmunkástanulók két éve Szatmárnémetibe mentek. „Óriási élmény volt számukra az a pár nap” – meséli az osztályfőnök, aki saját bevallása szerint igen jó viszonyt ápol diákjaival. „A tekintélyt ki kell érdemelni, ehhez tudni kell a nyelvükön beszélni. Előttem már nem is káromkodnak, cigányozásról pedig szó sem lehet” – teszi hozzá megnyugtatásként.
„Először úgy volt, hogy a Nagy-Magyarország rész árpádsávos lesz, a többi meg ugye piros-fehér-zöld, de az igazgató úr ezt nem javasolta, mert az már politikai színezetű lett volna. Így maradtunk a domborzatos megoldásnál. Egy turulmadár is felvetődött, de az meg elvette volna a figyelmet a gyerekek arcképéről. Kifaragtam a falapot egy dekopírfűrésszel, lecsiszoltam és kifestettem” – veszi át a szót Gábor István, biológia-fizika szakos tanár, akinek neve összeforr a híres tabló kivitelezésével. A kistanári falait Kárpátia-plakátok dísztik. A tabló jelenleg azt várja, hogy egy plexi kerüljön rá és utána megtalálják a végső, méltó helyét.
„Magyarságot lehetne tanulni az erdélyiektől, sokkal összetartóbbak, mint mi – csusszan közelebb a politikához Bagoly Albert igazgató. – Nálunk meg az EU-s politikusok röplapokat osztogatnak az unió parlamentjében az országunk ellen. Szégyen” – teszi hozzá, miközben azt bizonygatja: nem politikai szempontból készült a tabló, hanem történelmi okokból.
Ahogy fogalmaz: a valóság ihlette. Szóba kerül a mostanság oly aktuális téma, Horthy Miklós is. „Szerencsétlenül járt, egész családja és az élete is ráment a politikára” – mondja az igazgató, aki szerint: „a német gépezet ellen nem lehetett mit tenni akkoriban.” Bagoly Albert szerint az ő iskolájukban senkit semmilyen megkülönböztetés nem ér származása miatt, náluk ugyanis csak a teljesítmény számít. „Idén például egy cigány kislány búcsúztatta a végzősöket, mert hát fel kell vállalni, amik vagyunk.”
Elmenőben az iskola udvarán Gábor István tanár úrba botlunk újra, éppen azt a bizonyos tablót cipeli, némiképpen nehézkesen. „Van ám súlya a Nagy-Magyarországnak, igaz?” – viccelődik. Súlya, az van – viccelődünk mi is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
