Digitális diktatúra

Egy falkiszögelés mögött kucorog Winston Smith, ugyanis ez lakásának egyetlen pontja, ahova nem lát be a televízióként és megfigyelő szerkezetként egyszerre funkcionáló telekép – az eszköz, aminek segítségével a Gondolatrendőrség kontrollálja az embereket. Szóval az 1984 című regény főhősének van egy gondolat- és információmenedéke.

Egy (és egyben egyetlen) privát tere, ahova nem türemkedik be a hatalom. Ez a tér pedig – a diktatúrairodalomból átlépve a valóságba – rettentően szűkül.

A hatalom szűkíti: a kabinethez eddig számos esetben lojális Péterfalvi Attila egyenesen arról beszél, hogy titkos információgyűjtésre használható, képi megfigyelőrendszert épít a kormány.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint mindezt úgy teszi, hogy a különböző szervek érdemi kontroll nélkül hozzáférhetnek a halomba söpört információkhoz.

Pedig Orbán Viktor 2008-ban még egy „át nem világított” társadalmat ígért.
„Amíg szocialisták lesznek, törvénytelen megfigyelések és lehallgatások is lesznek. Ha kormányra jutunk, akkor ezeket a módszereket és a titkosszolgálatokat kizárjuk a politikából” – jelentette ki már kormányra készülve. És hogy az addig hátralévő bő másfél évet is kihúzzák valahogy az emberek, megfigyeléskezelési recepttel is szolgált: „Mindenki, aki úgy érzi, hogy őt lehallgatják, figyelik, nevesse ki őket. Ha elveszítjük a humorérzékünket, akkor belebonyolódunk a homályos, titkosszolgálati játszmákba, ahol mindig veszíteni fogunk. Humor, derű, önirónia; ez az orvosság nálam bevált”. Ha az emberek megfogadják az akkori ellenzéki vezér tanácsát, akkor most széles tömegek mosolyoghatnak/ kacaghatnak, ugyanis gyakorlatilag nincs senki, akiről a kormány ne tudna meg bármit – ha nem is mindig legálisan vagy etikusan. Persze az intenzív megfigyelést ki kell érdemelni, a „szürke egérkékről” nem ilyen romantikus módon szerez infókat a hatalom.


Tömeghallgatás

Az első merítési minta az átlagpolgároké, rájuk a szavazatmaximáláshoz van szükség, többek között törvényesnek tűnő kérdőívekkel lehet információt kinyerni belőlük/róluk – ilyen például a nemzeti konzultáció.

Amiből kettő is adatvédelmi botrányba fulladt. A szociális kérdésekkel foglalkozó 2012-essel az volt a probléma, hogy az ívekre rákerült egy vonalkód, aminek segítségével össze lehetett kapcsolni a válaszokat és a válaszadókat – ráadásul a téma alapján remekül lehetett következtetni a politikai preferenciára. A másik ügy frissebb: az EU- és menekültellenes nemzeti konzultáció weboldalán egy orosz informatikai cég mérőkódja lapult, ami a válaszolók adatait továbbította a cégnek. A módszer mindkét esetben egyezik: olyan témát dob be a hatalom, ami nem csak a Fidesz-tábort mozgatja meg. Az első esetben a kabinet azt nézte meg, mivel veheti meg a nem kormánypárti nyugdíjasokat. A második esetben – noha a cél szintén a szavazatmaximálás – már kifinomultabb a módszer.

Azzal ugyanis, hogy a konzultációs weboldalon regisztráló megadta a nevét és az e-mail címét, lehetővé tette, hogy rátaláljanak például a közösségi média felületein.

Az itt szereplő információkból már lehet következtetni élethelyzetére, és remek célpontja lehet egy negatív kampánynak.

Például, ha nem is kormánypárti, de nyertese az egykulcsos adórendszernek, illetve a családi adókedvezményeknek, akkor fiktív profilokról meg lehet bombázni olyan üzenetekkel, hogy a szocialisták szét akarják verni a jelenlegi adórendszert. És ha a forrás nem is ismert, a célzott üzenetek elbizonytalaníthatják a lagymatag ellenzéki szavazókat vagy a bizonytalanokat.
(Megjegyzendő: az ilyen kampányokhoz szolgáltatott volna remek információkat a vizes vbre kiépíteni tervezett, majd az utolsó pillanatban „ejtett” azeri adatgyűjtő wifi.)


Államszolga-átvilágítás

A második – még mindig roppant tömeges merítés – a közigazgatásban, illetve a különböző „egyenruhás” szerveknél dolgozók több százezres köre. A jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy ezt a tömeget automatikusan megfigyelje a kormány.

Egyrészt minden érintett köteles beleegyezni, hogy belépésekor és munkavégzése közben random módon ellenőrizzék.

Ez két dolgot jelent. Az egyik az, hogy megnézik, a jelentkező eleget tesz-e a „kifogástalan életvitel” követelményének. Ami egy gumifogalom – jelentheti azt is, hogy az illetőnek nincsenek kétes, például büntetett előéletű ismerősei, de amiatt is elbukhat valaki a vizsgálaton, mert korábban hitelt vett fel, majd a forint gyengülése okozta törlesztőrészlet- növekedés miatt eladósodott, így kvázi sebezhetővé vagy zsarolhatóvá vált.

Ráadásul hiába megy át valaki az első szűrőn, még nem lélegezhet fel, ugyanis bármikor vizsgálhatják a megbízhatóságát. A kutakodás a valóságban is előforduló vagy legalább feltételezett élethelyzeteket hoz létre.

Ennek érdekében – bírói engedélyhez nem kötődő módszerekkel – a vizsgálódó szerv titkos információkat gyűjthet.

Az egyik módszer az említett szimulált helyzetek előállítása, ami során a vizsgálatot végzők akár törvényt is sérthetnek, például elkövethetnek magánlaksértést, élhetnek hamis váddal, félrevezethetik a hatóságot, vámszabálysértést vagy orgazdaságot követhetnek el. (Egy szélsőséges példa: ha egy közigazgatási vezetőnek az inkognitóban lévő vizsgáló azt súgja: Mészáros Lőrinc személyes óhaja, hogy egy projekt esetében hunyjanak szemet egy bizonyos szabálysértés felett, akkor a célszemély „üllő és kalapács közé kerül”. Ha nem enged a kérésnek, Orbán Viktor bizalmasával kerül szembe, ha viszont igen, akkor bűncselekménnyel vádolják meg.) Ráadásul a megbízhatósági vizsgálat Damoklész kardjaként lóg az érintettek feje fölött, ugyanis megkezdéséről nem kell szólni, csak befejezéséről kell tájékoztatni a delikvenst.

És évente háromszor – 15 napos időkeretben – lehet ilyen kutakodást foganatosítani, azaz a szervezetek tagjainak 45 napot úgy kell végigdolgozniuk, hogy akár figyelhetik is őket.

Azaz a hivatásos állomány tagjai (legyen szó tűzoltókról, katasztrófavédelmisekről, közterületfelügyelőkről, nemzetbiztonsági szervek munkatársairól vagy a NAV embereiről), illetve a közigazgatás munkatársai állandó nyomás alatt élnek, hiszen gyakorlatilag nincs magánszférájuk. „Kontrolljukat” a Nemzeti Védelmi Szolgálat végzi, Pintér Sándor felügyelete mellett.


Protestálók célkeresztben

A belügyminiszter pedig – hála az új törvénymódosításnak – a jövőben nem csak az „állam szolgáiról” szerezhet információt, de szinte bárkiről, így a következő, tömeges célcsoport az ellenzéki szimpatizánsoké, aktivistáké. De előbb magáról a tervről. Lényege, hogy létrehozzanak egy tárhelyet, ahol az egyénekről előállított felvételeket raktároznák: függetlenül attól, hogy a rendőrség, a közterület- felügyelet, a különböző közlekedési szervezetek (közútkezelő, útdíjellenőrzés, tömegközlekedés stb.) készítette őket.

Az adatbázisból számos szerv hívhatna le információkat, a legkülönbözőbb okokkal – a nemzetbiztonsági kockázat vagy a közlekedésszervezési hatékonyság egyaránt játszik. A hivatalos mondás szerint amennyiben a felvételeket 15 napon belül nem használják fel, akkor megsemmisítik azokat (a problémákról lásd: lejjebb). Ha a kormány javaslata valósággá válik, akkor lesz egy hatalmas képi adatbázis.

Amiből egy arcfelismerő szoftver segítségével rögzíteni lehet, és el lehet különíteni a protestálók portréit. Az arcokat bármikor össze lehet vetni a Belügyminisztérium adatbázisaival (például a személyi igazolványok képállományával), és máris „körberajzolható” az a pár ezer/ tízezer fő, aki elégedetlenségében hajlandó kimenni az utcára. Az ő kapcsolati hálójuk feltérképezésével (a közösségi felületeken nem kunszt) több százezer fős ellenzéki tömeget lehet feltérképezni, pontosan kiszűrve a hangadókat, a találkozási helyeket, mindent.

Ebből pedig kiszámolható, mely választókerületekben kell aktívabban mozgósítani, illetve helyi érdekű ígéretekkel „hatástalanítani” az ellenzéki szimpatizánsokat.
(Megjegyzendő: kicsiben már így is lehetett tüntetőket azonosítani, ehhez mindössze egy úgynevezett szűkítőpont kellett – például beléptetőkapu, kordonnyílás, szűkebb utcatorkolat, és az új, digitális chippel ellátott személyik vagy bankkártyák simán azonosíthatóak.)


Mindent tudnak

A tervezett rendszer azonban az egyedi megfigyelésben is új távlatokat nyithatna. Hiszen a települési kamerákon kívül a közúti kütyüket is be lehetne vetni.

Csak egy elméleti példa: ha például a Véda-rendszer (a szupertraffipaxok hálózata) felismeri, hogy egy sofőr telefonál a kocsiban, magyarán képes beazonosítani egy tárgyat, akkor egy megfelelő szoftver segítségével az emberről is megmondja, kicsoda. Azaz tudja, ki merre megy az országban, kivel, és milyen autóval.

Ha ezekhez az információkhoz hozzáadódik a települési térfigyelő kamerák felvételének elemzése, akkor kideríthető, ki milyen útvonalakon közlekedik, kikkel találkozik napi szinten (teljesen mindegy, hogy intim együttlétről vagy üzleti tárgyalásról van szó), és így tovább.

Magyarán rengeteg olyan információ beszerezhető, amire felépíthető egy negatív kampány, amivel zsarolható valaki, vagy amivel éppen meghiúsítható egy üzlet. Következésképpen szinte teljesen mindegy, hogy ellenzéki politikus (vagy épp saját táborbéli), civil aktivista vagy épp üzletember a célszemély. Utóbbi esetben egyébként érdemes egy külön kategóriát nyitni – ez pedig az „üzleti riválisoké”. Ugyanis, ha valaki azonos iparágban/vállalkozási területen érdekelt, mint egy kormánypárti politikus vagy épp egy üzletember, akkor akad még egy adatbázis, amelyből pluszinformációk nyerhetők.

Egy offshore hátterű, az egyik kormánytaghoz köthető, belügyminisztériumi engedéllyel rendelkező cég auditálja ugyanis a bankok biztonsági rendszereit.

És hivatalosan ugyan nem használhatja fel, de láthatja azokat az adatokat, amelyek a hiteligényléssel és -odaítéléssel kapcsolatosak, az utalásokat rögzítik és így tovább, azaz segítségükkel felderíthető egy tervezett beruházás és az üzleti kör is. Így gyakorlatilag adatbázisok segítségével bárkit ki lehet szorítani a piacról.


Több mint feltételezés

A tervezett megfigyelési rendszer „alkalmazási lehetőségeiről” szóló rész egyelőre nem több hipotézisnél. De hogy valósággá válhat, azt több tény is alátámasztja. Az első tartalmi.

A kormányzat indoklása miatt alapvetően a terrorveszély csökkentésére, a terroristák hatékonyabb levadászására van szükség. Most félretéve a kabinet és a TEK kommunikációját, miszerint Magyarországon nincs érdemi terrorveszély, ez az érv két ponton is sántít. Egyrészt a tapasztalatok azt mutatják, hogy a terroristákat nem zavarják, ha felvételek készülnek róluk – így volt ez az „agyonkamerázott” Londonban is. Másrészt, ha egy-két terroristáról valóban tudomást szereznek a magyar hatóságok, akkor azokat könnyebb klasszikus módszerekkel (hírszerzés) kiszűrni, nyomon követni. Másrészt a hatóságok eddig is rögvest hozzáfértek a különböző felvételekhez, jó példa erre a Teréz körúti robbantás.

A különbség annyi volt, hogy eddig minden egyes szervnek minden esetben, egyedi indoklással kellett kikérnie a felvételeket – a kéréseket pedig naplózták, azaz nyoma maradt, hogy ki milyen adatbázisban járt. Az új módi szerint automatikusan – egy kiszolgáló program segítségével – férhetnének hozzá a különböző hatóságok, így nem derülne ki, hogy kire, mire, milyen célból voltak kíváncsiak.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!