Míg a régi kotta szerint a férjek a frontra mentek, ma sokan azért hagyják hátra családjukat, mert külföldön találnak munkát. Magdolna kettő, Zsuzsanna három, Diána pedig négy kisgyerekkel vált így akaratán kívül egyedülálló anyává.
Nem sajnálják magukat, bár olykor ez is jogos lenne, de idejük sincs erre. Teszik a dolgukat, boldogulnak, mert muszáj, míg a férfiak haza nem jönnek. Vagy ők nem követhetik a családfőt az idegenbe.
Zsuzsa kijavított: „valójában azért nem vagyok egyedülálló, van férjem, akire ha a távolból is, de legalább lelkiekben támaszkodhatok”. Férje diplomás, de itthon szabadúszó fordítóként nem volt jövője, fojtogatva szorított a lakás- és az autóhitel. A kiugrási lehetőség Gibraltáron adódott, ahová öt hónap különlét után, a tanév végét megvárva családja is követte. De ott is elvesztette az állását, és csak a szomszédos Spanyolországban talált új munkát. Ő továbbköltözött, Zsuzsa pedig megint egyedül maradt három fiával, egy idegen országban. „A hétvégék a legnehezebbek egyedül. Bár minden szombaton kétségbe esem, legkésőbb hétfőre elmúlik. Tudod, míg a férjem itthon volt, szinte mindig késtünk a gyerekekkel a suliból, ám mióta egyedül maradtam, beérünk időben.” A legnehezebb számára az állandó terhelés: „míg egy elvált anya minden második hétvégén átadja apának a gyereket, nekem sosem volt ennyi időm, amikor fel tudtam volna töltődni. A félnapos töltések, mikor a gyerekek iskolában vannak, nem tartanak ki sokáig”.
Hasonlóan érez Diána is: „vannak nehéz pillanatok, amikor legszívesebben cserélnék a férjemmel, csak legyen egy kis csend körülöttem. Azután belegondolok, milyen rossz neki ott nélkülünk, és el is száll ez a vágy”. Eleinte ő győzködte férjét, hogy próbáljon külföldön szerencsét. „Az első lehetőségnél mégis bepánikoltam, és akkor nem ment el. Aztán megszűnt itthon a munkahelye, és a következő alkalomra már felkészültem lelkileg.” Férje most Németországban dolgozik, raktárosként. „Az első két hónap volt nagyon nehéz nélküle, hiszen korábban ő hozta-vitte a gyerekeket, segített a háztartásban. Belerázódtunk, mert nem tehettünk mást. A háztartással néha még elúszom, de gyakorolok erőteljesen, hogy amikor újra egyesül a család, büszke lehessen ránk.”
Magdi férje hat hónapja ment ki Angliába, egy vidéki birtokra, amolyan mindenesnek. „A gyerekeknek azt mondtuk, apa azért megy el, hogy vehessünk nekik elég Túró Rudit és gyümölcsöt, és ne kelljen emiatt idegeskedni. Ha nem ez a hülye világ lenne, harmóniában élő család lehetnénk. Most egyszerre vagyok apa és anya, napi 9-10 órát dolgozom a gyerekek mellett, én intézem a számlákat, az autószervizt. Nincs időm ezen őrlődni, csinálni kell, és kész. Erre tanított az élet: ez már a harmadik ország, ahol helyt kell állnom. Ukrajnában születtem, egy bőrönddel mentem Szlovákiába, és onnan Magyarországra. Sokszor az tartja bennem a lelket, hogy lesz mit mesélnem a gyerekeimnek, ha felnőnek.” Anglia pedig nemsokára a negyedik otthona lesz, ha júniusban a férje után költöznek. Meg akarták várni, hogy a hatéves Orsi elballagjon az óvodából, és minél kisebb sérülést okozzon a változás. „Igyekszem mindent úgy csinálni, ahogy együtt tettük, de sokkal szigorúbbnak kell lennem, hogy ne ússzunk el teljesen. A gyerekek is segítenek a vacsorakészítésben, és önállóbbak lettek, egyedül fürdenek. Az esti mesét most átmenetileg felváltotta a mese-CD, és néha apa is mesél Skype-on. Mikor karácsony előtt megkérdezte, mit hozzon a gyerekeknek, Orsi azt mondta neki: „apa, nekem te leszel az ajándék, ha hazajössz”.
Zsuzsa férje is sokszor Skype-on mesél vagy „vigyáz a gyerekekre”, míg ő főz vagy takarít. „A legidősebb fiam lassan 10 éves, neki nem kell apapótlék, ő magát tette meg annak. A hétéves jól elvan, de a kicsinek még nagyon kell az apja. Mikor először ment el, és kivittük a repülőtérre, még azt kérdezte, hogy apa most busszal jön-e haza, ha nem száll be velünk a kocsiba. A következő elválásnál viszont már keservesen sírt. Bár a gyerekeink rugalmasak, a biztonság ott van, ahol együtt a család. Mikor a férjem végre megjön, eleinte mindent tőlem kérnek és kérdeznek, de pár nap alatt már megy apától is.”
Diána négy gyermeke négyféleképp éli meg a helyzetet. „A kamaszlányunk sokat veszekedett vele, mielőtt kiment, azóta viszont ő sír legtöbbet utána. A nagyobbik fiú nagyon apás volt mindig is, nála legtöbbször a kimerültség miatt jön elő, hogy miért nincs itthon apa, de a hétköznapokon megérti az okokat. A kisebbik fiunk már büszkén meséli az oviban, hogy apa külföldön van. A legkisebb lány pedig, ahogy telefoncsörgést hall, szalad, hogy »apa-apa«! Ilyenkor, Anyák napja környékén csak reménykedem, hogy nem rontottam el semmit véglegesen, ami majd felnőtt korukban derül ki igazán. És az anyukámra gondolok, aki felnevelt, és egyelőre úgy tűnik, nem is rosszul, mert nagyjából megállom a helyemet.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
